Clara az Egyesült Államokban él, és az 50-es évei elejét tapossa. Fiatalabb korában, a 20-as, 30-as, sőt még a 40-es éveiben sem problémázott soha az öltözködésen: bátran húzott térd feletti rövid szoknyákat és ruhákat, nem ijedt meg a kihívóbb daraboktól. Mióta azonban betöltötte az 50-et, valami megváltozott benne. Mikor legutóbb a ruháit próbálgatva a tükör elé állt, úgy érezte, a kedvenc szoknyái ebben az életkorban már túlságosan rövidnek számítanának. Ekkor elgondolkozott:
vajon mi számít túl rövidnek egy 50 éves, vagy annál idősebb nő esetében?
Mi változott meg benne az elmúlt évtizedekben, és egyáltalán kötelező-e, hogy egy bizonyos életkort elérve megváltozzon a nők öltözködése?
Clara kíváncsi volt rá, vajon hogyan gondolkodnak a hasonló korú nők ezekről a kérdésekről: milyen aggodalmaik, félelmeik vannak a divattal és saját döntéseikkel kapcsolatban? Hogy választ kaphasson, annyi barátnőjével beszélt, amennyivel csak tudott.
A változás elfogadása
A 49 éves Natalie Texasban nőtt fel, ízig-vérig déli lányként a ruhatárát évtizedeken át a szexi spagettipántos topok, rövid szoknyák és cowboycsizmák alkották. Fiatalkorában sosem félt megvillantani a csupasz lábait vagy karjait. Bár a mai napig a déli államban él, az elmúlt években az ő öltözködése is elkezdett átalakulni. „Már nem hordok rövidnadrágot, mert a belső combommal nem vagyok megelégedve. A hosszabb szoknyákról viszont még nem mondtam le, azok tökéletesen elrejtik a kényes területet” – mesélte Natalie, és azt is hozzátette, hogy hasonló okokból mondott le az ujjatlan felsők viseléséről is. Nincs megelégedve a karjai állapotával, ezért inkább próbálja elrejteni azokat.
Joan, a 69 éves nyugdíjas ügyvéd 50 éves kora óta nem hord miniszoknyát. „Abbahagytam, mert már nem volt kedvem mutogatni a lábaimat, nem éreztem szükségét annak, hogy úgymond reklámozzam magam. Ahogy öregedni kezdtem, végleg lemondtam a szoknyákról. Nem szeretem, ha a lábam megvillan az anyag alól. Ha pedig le kell hajolnom valamiért, nem akarok azon aggódni, hogy nehogy olyat mutassak, amit nem szeretnék. Utoljára a 40-es éveimben kellett ezek miatt izgulnom.”
Stephanie egy ötvenes francia nő, akinek néhány évtizeddel ezelőtti stílusa kifejezetten szexi volt. Mint mondta, mostanra az öltözködése határozottan megváltozott, és úgy érzi, ez a változás még jelenleg is folytatódik. „Csodálatos érzés, hogy már nincs rajtam nyomás, nem akarok senkit lenyűgözni. A divat- és stílusdöntéseimet ma már inkább a kényelem határozza meg, de közben a bohókás énemet is ki tudom élni. Szeretek ötvenéves lenni, úgy érzem, hogy most jutottam el oda, hogy 100 százalékosan a saját igényeimnek és vágyaimnak megfelelően tudok öltözködni, függetlenül a külső elvárásoktól.”
A beszélgetések során többen is szóba hozták a testük változásait, a bőrük állapotának romlását. Joan szomorúan megjegyezte például, hogy bár remek formában van, és a rendszeres sportolás a mindennapjainak része, a bőre ennek ellenére elkezdett megereszkedni. „Sajnos a gravitációt nem tudjuk kiiktatni. Ez összetöri a szívemet.” A 70 éves Jeannie Barbato szintén aktív és fitt, de ő is hasonlóan nyilatkozott: „Ráncos a nyakam, a karom, a lábam, és egyre foltosabb a bőröm. A ruhák kiválasztásánál ezt ma már figyelembe szoktam venni. Jobban tudatában vagyok annak, hogy a bőröm kilátszik. De néha még így is hajlandó vagyok többet mutató öltözéket választani.”
A beszélgetések során többen is szóba hozták a testük változásait, a bőrük állapotának romlását
A pszichológus szemével
„Ha az önbecsülésünk nagy része a külsőnkön alapul, az nagyban megnehezítheti az öregedés elfogadását, és a testünk változásával a szorongásunk is erősödni fog. Ez különösen a nőket veszélyezteti” – válaszolta Clara megkeresésére Ann Kearney-Cooke, Ohioban dolgozó pszichológus. – A mindennapokban meghozott döntéseink alapján kellene meghatároznunk magunkat, nem pedig a múltban történtek vagy a kultúránk megítélése alapján.” Kearney-Cooke szerint fontos lenne, hogy az önbecsülésünk és énképünk ne a külsőségektől függjenek, helyette inkább koncentráljunk a személyiségünkre, a hobbijainkra, munkánkban elért sikereinkre vagy a családunkra. „Koncentráljunk azokra a döntésekre, amelyeket azért hozunk, hogy jól érezzük magunk a bőrünkben. Végső soron azonban az is nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat a színeket, anyagokat és stílusokat, amelyek jól állnak nekünk, amelyekben jól érezzük magunkat, és amelyek valóban kifejezik a személyiségünket. Azt hiszem, az öregedés egyik ajándéka, hogy tisztábban látjuk, kik is vagyunk valójában” – véli Kearney-Cooke.
Szabadság, elvárások nélkül
Clara maga is bevallotta, hogy az idő múlásával egyre kevésbé van hatással rá a társadalmi nyomás, valamint az, hogy mit gondolnak mások a külsejéről. Persze egy-egy ruhaválasztásnál néha még ma is rátör a szorongás, de sokkal könnyebben túl tudja magát tenni rajta. Clara szerint óriási szabadságot tud adni a nőknek, ha megtapaszthatják, hogy a társadalom már nem követi árgus szemmel minden lépésüket. „Ránézek más korombeli nőkre, és eszembe jut, hogy úgysem érdekel már senkit, hogy hogyan öltözködünk. Ez nagyban meg tudja könnyíteni az életünket” – tette hozzá Jeannie.
Natalie bevallotta, hogy az utóbbi időben megpróbált becsempészni az öltözködésébe néhány olyan stílusjegyet, amelyek a főiskolás éveit jellemezték, ám nem sokra rá aggódni kezdett, vajon nem próbál-e túlságosan is fiatalnak látszani. „Kísérleteztem vele, hogy néhány régi dolgot újra visszahozzak az öltözködésembe. De nagyon elbizonytalanodtam. Félek, hogy mások azt gondolják, hogy túlságosan erőltetett a megjelenésem, és hogy nem vagyok összhangban azzal, amit az én koromban elvárnának tőlem.”
„Sok nő rengeteg időt tölt el azzal, hogy a külsején aggódjon, valamint azon, hogy vajon mások számára vonzónak tűnik-e. Ez az aggodalom mindig összefügg a saját testünkkel való viszonyunkkal. Fontos lenne megtanítani az embereknek, hogy miként beszéljenek a saját testükről – mondta a pszichológus, majd elmesélt egy történetet az egyik pácienséről. – Az ötvenes éveiben járó nő egy hosszadalmas orvosi kivizsgálás után végre megnyugtató diagnózist kapott az orvosától. Az asszony nagyon örült, ám amikor elmondta a jó hírt a férjének, az csak ennyit felelt: »És nem mondott semmit a nagy seggedről?« És itt jön a legjobb rész! A nő azt válaszolta: »Nem, rólad nem kérdezett«”.
Az öregedés elfogadását nagyban segíti az az érettség, amelyet a korral együtt szerez az ember. Ahogy Stephanie fogalmazott:
„Nehezen kivívott szabadság, hogy nem törődünk többé mások véleményével.”
„Én pedig nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik pionírként vájták ki nekünk az utat a bocsánatkérés nélküli önkifejezéshez.”
„Amikor fiatalabb voltam, fogalmam sem volt arról, mennyire jól nézek ki – mondta Joan. – Senki nincs vele akkor és ott tisztában. De aztán idősebb leszel, és megnézed a fiatal korodban készült képeket, és azt gondolod: »Jézusom, tényleg istenien néztem ki. Bárcsak jobban tudtam volna értékelni a saját testem, és kevésbé stresszeltem volna az elvárásokon«”.
Forrás: HuffPost Fotó: Getty Images
