Egy nő mindenkiért
Miközben Yvette úszott, a legénység követte őt a The Woman Who Does Not Fear (A nő, aki nem ismer félelmet) névre keresztelt hajón, ahonnan levegő- és vízmintákat vettek, hogy mérni tudják a folyószennyezés mértékét. Az eredmények nem túl kecsegtetőek: az accrai fő szemétlerakótól csaknem 100 km-re keletre lévő Volta alsó szakaszából vett első vízmintákból a vártnál lényegesen nagyobb mennyiségű szintetikus mikroszálat mutattak ki.
„Azt szeretném, ha az emberek megértenék és méltányolnák azt az értéket, amellyel itt Ghánában rendelkezünk” – fogalmazott a Guardiannek a 30 éves brit-ghánai agrárvállalkozó. „Csak azért tudok úszni, mert a Volta folyó vize remélhetőleg tiszta. A Korle-lagúna valaha úszható volt, de most már hozzá sem akarnál nyúlni.”
Az Accrában élő brit-ghánai kreatív szakember és üzletasszony a Stanford Egyetemen tanult. Társalapítója, illetve vezérigazgatója a szárított trópusi gyümölcsökkel foglalkozó Pure and Just Companynak és a mezőgazdaságon keresztül igyekszik gazdasági lehetőségeket teremteni az afrikaiak számára.
A fiatal nő weboldala szerint a 450 km-es úszása egy kutatási és környezetvédelmi expedíció része volt, amely a használt ruhák környezetre gyakorolt ökotoxikológiai hatásaival kapcsolatos meglévő kutatásokra épít, és azt vizsgálja, hogy a fogyasztásukból származó szennyezés hogyan érezhető a ghánai közösségekben és ökoszisztémákban.
A Volta folyó generációk óta sok ghánai számára szent, és a legtöbb ökoszisztémához hasonlóan egyre inkább ki van téve a globális szennyeződéseknek, köztük a szintetikus mikroszálaknak. Ezek a mikroszálak légköri lerakódásból vagy helyi emberi tevékenységből származnak – nevezetesen a ruhák viselése, mosása és szárítása során kerülnek a természetbe.
15 millió használt ruha
Az ország növekvő vízszennyezésének egyik oka a textilhulladék. Ghána hetente körülbelül 15 millió használt ruhát importál, amit a helyiek úgy hívnak, obroni wawu, vagyis a halott fehér ember ruhája. 2021-ben ez a mennyiség 214 millió dollárt jelentett, ezzel az afrikai ország a világ legnagyobb használtruha-importőre lett. A ruhák leginkább az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Kínából származnak, és főként az accrai Kantamantóba, a világ egyik legnagyobb használtruha-piacára kerülnek.
A Kantamanto egy több ezer bódéból álló, hatalmas komplexum. Rálelhetünk itt a H&M, a Levi Strauss, a Tesco, a Primark, a New Look és más népszerű márkák termékeire. A fast fashion trendek gyors változásával megvásárolt, majd kidobott olcsó holmik tömeggyártásával a piacra kerülő ruhák mennyisége nőtt, a minőségük viszont romlott. A ghánai textilhulladék ellen kampányoló Or Foundation szerint Kantamantoban a ruházat mintegy 40%-a hulladékként végzi. Ennek egy részét a hulladékgazdálkodási szervezetek gyűjtik össze, egy részét elégetik, a többi pedig illegális szemétlerakókba kerül.
Ghánában körülbelül 30 000 ember megélhetése függ a ruhaimporttól, de nem ritka, hogy a nagy tételes (több mint 200 darabos) bálák rengeteg koszos, akár vérfoltos, hibás ruhákat is tartalmaznak. Ezeket az újrahasznosítással foglalkozó varrónők dolgozzák fel, akik szétszabdalják az árut és más anyagdarabokkal varrják össze, hogy szoknyákat, nadrágokat, felsőt és boxernadrágokat készítsenek belőlük. Az így elkészült ruhákat más afrikai országokba exportálják, köztük Burkina Fasóba és Elefántcsontpartra.
Európa szemétlerakója
John Opoku Agyemang, a Kantamanto piacon dolgozók egyesületének titkára 24 évvel ezelőtt kezdett a használtruha-piacon tevékenykedni. Ekkor még az összes ruhát el tudta adni, most viszont, amikor kinyit egy bálát, körülbelül 70 darab használhatatlan ruhát talál benne. „A hulladék problémája egyre súlyosabb. 12 éve nem jó az ide érkező áru, nem tudunk hasznot húzni belőle. Az a benyomásom, hogy a külföldi országok nagyon szegénynek tartják Afrikát, ezért rossz minőségű árukat és hulladékot adnak nekünk” – mondta.
A piactól körülbelül két mérföldre fekszik Old Fadama, egy egykor élénk és virágzó közösség, ami ma inkább egy apokaliptikus tájra emlékeztet. Ez a Kantamantót elhagyó ruhahulladék legnagyobb illegális szemétlerakója – véli az Or Foundation. A terület legalább 80 000 embernek ad otthont, akiknek házai szeméthegyekre épülnek.
Kantamantóban az állatok méteres szemétkupacokon legelésznek, körülöttük legyek nyüzsögnek. Az itt található Korle-lagúna vize fekete és tele van ürülékkel, partjait szemét borítja. A levegő ködös a hulladékot égető tüzek füstjétől. Egy halász, Thomas Alotey már beletörődött a látványba. „Szeretnénk, ha változna a helyzet, de semmi sem fog történni. Tudom, hogy a ruhák egy része külföldről származik, de Ghána felelőssége a hulladék megfelelő ártalmatlanítása” – fogalmaz, majd hozzáteszi: „Szenvedünk. Amikor kimegyek horgászni, több ruha akad a hálómba, mint hal.”
És ha azt hisszük, hogy a globális dél problémája nem a mi gondunk, gondoljuk át újra: míg az európai műanyag hulladék exportját korlátozzák, évente 37 millió darab ruha érkezik Afrikába csak az Unióból, amelyek jó része szintén szintetikus anyagból készült, és használhatatlan. Ráadásul a top 4 exportáló között van Magyarország is (ami a 3,28%-ával még mindig eltörpül a németországi 41% mellett). Persze, a kisemberek döntései eltörpülnek a szervezett, intézményes keretek között megtett környezetvédelmi intézkedések mellett, de ne hárítsuk az egyéni felelősséget.
Vásároljunk tudatosan, és a megunt ruháinkról is gondoskodjunk körültekintően. A fenntartható ruhatár kialakításához korábban mi is több tippet megosztottunk. Ezek közül is a legfontosabb, hogy ha tehetjük, vásároljunk természetes anyagból készült, másodkézből szerzett holmikat, majd amikor már nincs rá szükségünk, próbáljuk meg újrahasznosítani vagy továbbadni őket valakinek, akinek nagyobb szüksége van rá.
Fotó: Yvette Yaa Konadu Tetteh
