Egy évvel ezelőtt, összeszedve minden erejét és bátorságát, Réka maga mögött hagyta a szülői házat. Azóta a párjával és két nagy fiával próbálja újrakezdeni az életét és feldolgozni azt a rengeteg traumát, amit évtizedeken át a saját anyja okozott neki.
Réka is azok közé tartozik, akik hosszú éveken át észre sem vették, hogy valami nem úgy működik a családjukban, ahogy rendesen kellene. Beleszületett a bántalmazásba, számára ez vált a normálissá, a megszokottá. Sokáig nem is gondolta, hogy lehetséges egyáltalán máshogy élni – hogy egy édesanya és gyereke között igenis létezhet szeretetteljes kapcsolat. Bár az anyja fizikailag sosem bántalmazta, a szeretetlenség, az elhanyagolás, a szóbeli és lelki abúzus hosszú éveken át Réka mindennapjainak része volt. „Nem emlékszem rá, hogy valaha megölelt volna, hogy azt mondta volna, hogy szeretlek, vagy de szép vagy. Soha nem történt ilyen. Helyette folyton ordított és szidott minket. Elég volt csúnyán ránk néznie, és mi rettegtünk tőle, nagyon féltünk” – meséli.
Réka egy dunántúli kisvárosban lakott a szüleivel, és az öccsével, valamint az apai nagymamájával, aki a velük szemben lévő házban élt. A szülei házassága a kezdetektől fogva problémás és feszült volt: Rékának már egészen kicsi korától kezdve azt mondogatta az anyja, hogy soha nem szerette az apját, kizárólag a pénz miatt ment hozzá. A férfi valóban jómódú családból származott, mellette keményen dolgozott, így a feleségének sosem kellett munkát vállalnia. Nyugodtan otthon maradhatott, hogy édesanyaként teljesedjen ki. A probléma csak az volt, hogy Réka anyja ezt a szerepet sem érezte közel magához. Az asszony vagy egyáltalán nem volt jelen a gyerekei életében, vagy ha töltött is velük időt, csak bántást és megaláztatást kaptak tőle.
Mindennapok egy mérgező anya mellett
„Mindig csendben kellett maradnunk, mindig azt kellett csinálnunk, amit mondott. Ha például nem hajtogattuk össze megfelelően a ruhánkat, kidobálta mindet az útra. Sosem ütött meg minket, de voltak olyan helyzetek, amik – mai fejjel végiggondolva – veszélyesek lehettek volna” – emlékszik vissza Réka, majd felidéz egy esetet, ami néhány éves korában történt vele és testvérével. „Hárman ettünk az asztalnál, és a tesómmal valamin nevettünk, hülyéskedtünk. Ekkor anyám fogta a tányérját, ami tele volt rakva étellel, és a földhöz vágta. Csak úgy repültek a szilánkok.” A tányértörés mellett olyan is előfordult, hogy az asszony tejjel öntötte le Réka fejét evés közben, vagy éppen letépte róla és darabokra szaggatta a lány kedvenc pulóverét.
Réka akkor sem számíthatott édesanyja szeretetére vagy legalább empátiájára, ha beteg volt. Az asszony általában el sem hitte, hogy bármi baja lehetne a lányának, ezért hát a fáradtságot sem vette, hogy foglalkozzon vele. „Emlékszem, egy éjszaka hánytam, mert elkaptam valamit az oviban, és apunak kiabáltam a sötétben, hogy jöjjön és segítsen. Anyu haragudott érte, ha neki szólok éjszaka, ezért inkább aput hívtam. Ő pedig jött és feltakarított” – meséli. Noha az asszony nem szerette megerőltetni magát a gyerekei miatt, tőlük egészen kis koruktól kezdve elvárta, hogy kiszolgálják, és lessék minden szavát. „Nekünk kellett például mosni a hátát, mikor beült a kádba. Mindig kiabált, hogy melyikünk menjen. Én pedig gyerekként borzalmasan éreztem magam, szégyelltem magam, amiért undorodom hozzáérni anyámhoz. Tudni kell, hogy egy nagyon kövér ember volt. Nagyon megalázónak éreztem az egészet.”
A lelki és érzelmei elhanyagolás mellett az asszony azzal sem foglalkozott, hogy a mindennapi higiénia fontosságát megtanítsa a gyerekeinek.
Réka tinikorában szembesült vele először, hogy a tisztálkodásnak és a fogmosásnak a mindennapjai részének kellene lennie.
Az anyja soha nem mondta neki korábban, hogy menjen el fürdeni, vagy mossa meg a fogát. „Serdülő voltam, amikor egy barátnőmnek köszönhetően megtudtam, hogy a pisilés után vécépapírt kell használni. Rettenetesen el voltunk hanyagolva, pedig pénzünk az volt, mert apám dolgozott, és mamám is mindig adott. Fogalmam sincs, hova ment el az a rengeteg pénz, de hogyha például ruha kellett, azt is mindig mamámtól kellett kérni. Anyu soha nem vett nekünk semmit.”
Réka életében az apai nagymamája volt az egyetlen olyan felnőtt, aki szeretetet, valamiféle stabilitást tudott biztosítani a lánynak. Ám mivel az anyós és menye között ugyancsak feszült volt a kapcsolat, gyerekként gyakran találta magát két tűz között. „Nekem mama volt a példakép. Nagyon szerettem, nagyon sokat voltam nála, de ő rendszeresen szidta anyut, amiért nem akar dolgozni, csak a pénz kell neki mindig. Ráadásul anyám a nagymamámat is rettegésben tartotta, aki egyszer azt mondta nekem, hogy meg fogja ölni magát, mert nem bírja már elviselni anyámat.” Mivel Réka még csak gyerek volt, egy kislány, aki rettentően vágyott volna édesanyja szeretetére, és a bántások ellenére is ragaszkodott hozzá, mindig megvédte az anyját azokban a helyzetekben, amikor a nagymamája panaszkodott rá.
Réka apja az évek során egyre inkább az alkoholba fojtotta a frusztrációját. Réka meglátása szerint a férfi azért kezdett el inni, mert csak részegen tudott elég bátorságot összeszedni, hogy visszaszóljon a feleségének, hogy kiálljon magáért. A házaspár között mindennaposok voltak a hangos veszekedések, amik gyakran tettlegességig fajultak. Amikor pedig a férfi kikelve magából a feleségére támadt, az asszony nemegyszer a gyerekeit kezdte pajzsként használni. „Minden veszekedés úgy indult, hogy anyu kötekedett apuval. Mert egyébként, ha apu ivott, és hazajött, rögtön ment volna lefeküdni, de anyu elkezdte szidni nagyon csúnyán. És amikor eldurvult köztük a helyzet, anyu elkezdett nekünk kiabálni, és odahívni minket. Soha nem felejtem el, hogy anyu ahelyett, hogy védett volna minket, mindig bevont minket a veszekedésbe. Ott kellett lennünk, és végig kellett néznünk, hallgatnunk.”
Mindennek ellenére a házaspár egészen a férfi haláláig együtt maradt. Bár Réka apja gyakran beszélt a lányának arról, hogy nem bírja tovább, a férfi nem merte magára hagyni a feleségét. Az asszony ugyanis előszeretettel állította be magát áldozatnak, és arról panaszkodott, hogy nem bírna megélni és ellátni a gyerekeit a férje – és annak pénze – nélkül. „Az utolsó pillanatig együtt maradtak, és az utolsó pillanatig, amíg apu meg nem halt, anyám úgy beszélt vele, mint egy kutyával” – teszi hozzá Réka.
Ahogy Réka nőtt, az anyja kegyetlenebb lett
Ahogy Réka nőtt, az anyja is úgy lett kegyetlenebb
„Már kicsiként is nagyon csúnyán beszélt velem, de ahogy nőttem, rendszeres lett, hogy kurvának nevezett. Amikor pedig tiniként érdeklődni kezdtem a fiúk iránt, anyám még jobban utálni kezdett, mint előtte” – meséli Réka, és hozzáteszi, hogy ebben az időszakban kezdett először elgondolkozni rajta, vajon minden rendben van-e az anyjával. Hogy vajon normális-e, ahogy vele beszél és bánik. Mint mondja, 14 éves lehetett, amikor a felső tagozatban lett egy nagyon jó barátnője, akinél gyakran ott is aludt. A barátnőjénél döbbent rá először, hogy anya és lánya között igenis lehet szeretetteljes kapcsolat. „Láttam, hogy mennyire máshogy viszonyul a barátnőmhöz az ő anyukája. És ez olyan furcsa volt, annyira irigyeltem, hogy vele az anyukája milyen kedves, türelmes, hogy meg tudnak minden beszélni. Ha én tiniként csak említeni is mertem egy fiút anyunak, ő már rögtön kurvázott.”
Aztán mégiscsak lett egy fiú, akit az anyja nemcsak elfogadott, de kifejezetten szeretett. Annak ellenére – vagy éppen azért – hogy ez a bizonyos fiú éveken át brutálisan verte a lányát. Réka 14 éves volt, amikor megismerkedett a 20 éves barátjával. Kezdetben minden tökéletesnek látszott, mígnem jött az első pofon, és hamarosan a férfi rendszeresen összeverte a lányt. Volt egy olyan alkalom, amikor a férfi Rékáék otthonában verte meg a barátnőjét úgy, hogy a lány anyja nyilvánvalóan tudott róla. Miután a férfi elment, Réka anyja bement az összevert, síró lányához és bíztatta, hogy ha szereti a fiút, menjen csak utána.
Ahelyett, hogy megpróbálta volna megszabadítani a lányát az agresszív barátjától, újra és újra visszalökte a karjaiba.
„14 évesen nagyon befolyásolható voltam, és azt hittem, hogy amit anyám mond, az szent, hiszen ő mindent jól tud. Ezért állandóan kibékültem a barátommal, mert anyu azt mondta, hogy ki kell vele békülni. Mai fejjel nem is értem, hogyan hagyhatja egy ember, hogy üssék a gyerekét…” Egyik szakításuk alkalmával a férfi öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni. Erre Réka anyja fogta a lányát, elvitte a férfihez, és beküldte hozzá egyedül egy romos épületbe. A házban már ott lógott a kötél, amit a barátja végül Réka nyakára kötött. „Szörnyen rettegtem, azt gondoltam, hogy én most meg fogok halni. Végül a fiú anyja kihívta a rendőrséget, akik még időben ránk találtak.”
A bántalmazó párkapcsolatnak végül azután lett vége, hogy Réka 17 éves korában egy buliban véletlenül teherbe esett. Az agresszív barátja nem zaklatta tovább, helyette az anyja nyomására Rékának bele kellett egyeznie egy olyan házasságba, amit ő egyáltalán nem akart. „Tizenévesen folyamatosan azt éreztem, hogy nincs mellettem senki, hogy engem nem véd meg senki. A pszichológusom szerint anyám azért szerethette annyira azt a barátomat, aki vert engem, mert saját magát láthatta benne. Anyu engem nem ütött, de lehet,örült neki, hogy valaki más megteszi.”
Ahogy általában lenni szokott, a Réka által otthon átélt bántalmazásból, elhanyagolásból a külvilág semmit nem látott. Réka anyja a külvilág előtt a tökéletes édesanya szerepében tetszelgett, a családjukat mintacsaládnak állította be. Senkinek nem tűnt fel, milyen diszfunkcionálisan működnek a négy fal között. „Nemrég beszéltem azzal a barátnőmmel, akivel felsőben lettünk jóban. Mondtam neki, hogy elköltöztünk anyámtól, mert megromlott vele a kapcsolatom. Erre ő nagyon meglepődött, nem értette, ez hogy lehet, mert ő mindig azt látta, milyen jó anyuval a kapcsolatunk. A külvilág semmit nem látott abból, ami valójában történt.”
Réka első házassága néhány év múlva válással végződött, majd nemsokára rá megismerkedett a második férjével, akitől megszületett a második gyereke. Végül ennek a házasságának is szakítás lett a vége. Réka úgy gondolja, a gyerekkorában átélt érzelmi sivárság és bizonytalanság miatt nem volt képes harmonikus párkapcsolatokat kialakítani. Ezekben az években ráadásul Réka és a családja továbbra is a szülői házban éltek az anyja terrorja mellett. Valószínűleg ez sem segítette a párkapcsolatai egyben tartását.
Mivel Réka tizenévesen teherbe esett, ki kellett maradnia az iskolából, hogy munkába állva el tudja látni a gyerekét. Még az érettségit sem tudta megszerezni, a továbbtanulás pedig akkoriban egy elérhetetlen álom volt a számára. Egészen meglepő módon Réka anyja csak örült ennek, az asszony ugyanis soha sem támogatta lánya ambícióit. „Nem akarta, hogy tanuljak, azt akarta, hogy dolgozzak, hogy aztán minden pénzemet elvegye. A fiam születése után lett egy szakmám, és mindig le kellett adnom neki a fizetésemet.” Réka 28 évesen döntötte el, hogy nem vár tovább, be szeretné fejezni az iskolát. A terveit rettegett megosztani az anyjával, tudta jól, hogy az asszony nem fog neki örülni. A megérzései nem tévedtek, az anyja óriási jelenetet rendezett, ordítozott, szitkozódott a lányával. Ő azonban minden nehézség ellenére véghez vitte a tervét: nemcsak az érettségit tette le, de később diplomát is szerzett. „Semmi támogatást nem kaptam tőle, sőt.. Csak hátráltatott. De annyira nem akartam olyan lenni, mint ő, hogy azért is megcsináltam.”
Újrakezdeni sosem késő
Több mint három évtizednek kellett eltelnie, hogy Réka megértse: amin otthon keresztülment, az anyjával való kapcsolata tényleg nem volt normális, és egészséges sem. Egy barátnője édesanyja magyarázta el neki, hogy egy szerető anya-lánya kapcsolatba mindaz egyszerűen nem férhet bele, amit Rékának át kellett élnie. Miután pedig talált egy cikket a narcisztikus szülőkről, Rékában egyre erősebb lett a gyanú, miszerint az ő anyja is narcisztikus személyiségzavarban szenvedhet. „A pszichológusom szerint pszichopata is lehet, mert akkor sem mutatott semmi empátiát, amikor közeli barátnői meghaltak” – teszi hozzá. Az elmúlt években Réka fejében többször is megfordult a költözés gondolata, az anyja azonban minden erejével azon volt, hogy magához kösse a lányát. Az asszonynak továbbra is az volt a taktikája, hogy áldozatnak állította be magát, és Réka lelkiismeretére próbált hatni – ez pedig sokáig be is vált. Réka sajnálta magára hagyni az anyját, és attól is félt, mit fognak majd gondolni róla az emberek, ha egyedül hagyja. Ha pedig az asszony nem Réka jó szívére játszott, megfélemlítéssel igyekezett eltántorítani a költözéstől. Rendszeresen fenyegette például azzal, hogy elveszi tőle a gyerekeit, ha el mer menni. Rékának minden erejére és bátorságára szüksége volt ahhoz, hogy végül egy évvel ezelőtt meg tudja tenni a rendkívüli lépést.
Egy éve, hogy maga mögött tudta hagyni a toxikus anyját, a gyógyuláshoz azonban még biztosan időre lesz szüksége. Réka jelenleg is pszichológushoz jár, és mindent megtesz annak érdekében, hogy feldolgozza az elmúlt évtizedekben elszenvedett traumákat, hogy egy egészséges, boldog életet élhessen a családjával.
„Jelenleg nem beszélek anyámmal, de még üzeneteket írogat. Úgy tudja forgatni a szavakat, hogy néha még most is megsajnálom. De tudom jól, hogy el kell engednem. A pszichológus szerint is csak úgy jöhetek helyre, ha megszakítom vele teljesen a kapcsolatot.”
A Ha bántanak, az nem szeretet! kampányunk az AVON támogatásával készült!
Fotó: Kecskés Kala Styling: Balogh Viktória Smink: Tamás Anita
