A gyerekek védelme közös felelősségünk – sportolók, színészek, szakemberek együtt állnak ki a gyerekek biztonságáért

2023. november 05.
Nemecsek Ernő nevét ötödik osztálytól kezdve mindenki ismeri. A Pál utcai fiúk története az összefogásról az egymásra figyelésről és az elfogadásról legalább annyira szól, mint a támogatás fontosságáról, a közösség összetartó erejéről. Ezek az értékek a NEMECSEK Program alappillérei, hiszen amikor egy szervezetnek gyerekvédelmi útmutatót fejlesztünk, akkor abban segítünk, hogy egy olyan közösség jöhessen létre – ha úgy tetszik, egy olyan Grund – ahol mindenki jól van, biztonságban, és a legjobbat hozhatja ki magából.
A gyerekek védelme közös felelősségünk - sportolók, színészek, szakemberek együtt állnak ki a gyerekek biztonságáért

Mivel foglalkozik a NEMECSEK Program?

A Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programja abban segít, hogy a gyerekekkel foglalkozó közösségek – iskolák, óvodák, sportegyesületek és egyéb szervezetek – megtalálják a saját válaszaikat a biztonságos együttműködésre, és létrehozzák saját gyerekvédelmi útmutatójukat. A programot az Európa Tanács nemzetközi ajánlása és az elmúlt évek hazai tapasztalatai alapján állítottuk össze. 2019 óta pedig tagjai vagyunk a világ legnagyobb, gyerekvédelmi útmutatókkal foglalkozó nemzetközi ernyőszervezetének, a Keeping Children Safe-nek. A program megalakulása óta már több mint 40 szervezetnek segítettünk gyerekvédelmi útmutató kidolgozásában.

„Ez az a program, ami rendszerszinten segít és igazi szemléletváltást hozhat egy közösségen, intézményen belül a gyerekek biztonságával kapcsolatban. Erre pedig óriási szükség van” – nyilatkozza Stáhly Kata, a NEMECSEK Program szakmai vezetője.

A gyerekekkel foglalkozó felnőttek felelőssége, hogy a rájuk bízott gyerekek biztonságban legyenek. A biztonság nem csupán az esetek megfelelő kezelését jelenti, de azokat a tevékenységeket is, amelyeket az intézmény tesz azért, hogy megvédje a gyerekeket a bántalmazás minden formájától. Sok esetben a gyerekekkel foglalkozó, az ő biztonságukért és védelmükért felelős felnőttek tudják, hogy mi a teendő, hova kell fordulni, kinek kell jelezni, ha egy gyerek bajban van. De nagyon sok szakember nem tudja pontosan, hogy mennyi mindent fontos még tudni és szem előtt tartani akkor, ha egy gyerek kapcsán felmerül a bántalmazás gyanúja.

Programunk azzal segít a közösségnek, hogy átláthatóvá teszi az esetek kezelését. Mindenki számára egyértelmű lesz, hogy a nehéz helyzetekben kihez fordulhat tanácsért, kitől kérhet segítséget, hogyan jelezheti a helyzetet és jelzés esetén mi fog történni.

Már elérhető a program saját weboldala

Elkészült a NEMECSEK Program honlapja, ahol letölthető segédanyagok, hasznos plakátok és érdekes cikkek várják a gyerekek biztonsága iránt érdeklődőket. Az anyagokat tematikusan rendezve találjuk attól függően, hogy nevelési-oktatási intézmények, sportszervezetek, önkormányzatok vagy egyéb szervezetek érdeklik az oda látogatót.

A NEMECSEK Program weboldalát népszerűsítő kampányban olyan elismert művészek, szakemberek, közéleti személyiségek és sportolók szólalnak meg, akiknek fontos a gyerekek biztonsága, mint például Hámori Gabriella, Szabó Simon, Jordán Adél, Epres Panni, Drávucz Rita vagy Cseh László.

„A bántalmazás soha nem a semmiből jön, soha nem egy pofonnal kezdődik. Ismerjük fel a bántalmazás legapróbb jelét, és ne menjünk el mellette szó nélkül, ne maradjon következmények nélkül” – hallható Szabó Simon (színész, rendező) videójában.

Elindult a NEMECSEK Sport Program

A weboldalon a NEMECSEK Sport Program részletes bemutatása is megtalálható. A program keretében a sportszervezetek is segítséget kapnak a gyerekvédelmi útmutató elkészítéséhez, illetve a gyerekekkel foglalkozó sportszakemberek tréningeket, képzéseket kérhetnek az alapítványtól. Az alapítvány elsőként a Szigetszentmiklós Női Kézilabda SE-vel dolgozott együtt, amely egyesület most már saját gyerekvédelmi útmutatót tudhat magának. Érdemes figyelni a honlapot, mert egyre bővül a sportszervezeteknek szóló letölthető segédanyagok száma is.

„Az edzői munkában nagyon fontos a sportolóval való közös gondolkodás, az olyan motiválás, amely nem megtörni, hanem felemelni akarja a sportolót. Nagyon sok tehetséges társam esett ki a versenyszerű sportból azért, mert kiégett, vagy nem bírta az embertelen bánásmódot. A jó edző bátorít, motivál. A szerepe kiemelt jelentőségű, hiszen mintát és engedélyt ad arra, hogyan lehet, és hogyan nem lehet viselkedni egymással” – mondja Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó videójában, aki a NEMECSEK Sport Program elindulását segítette szakértőként.