„Már az első közös élményünk intimidáló volt”
Az én történetem az általános iskolában kezdődött, ahol a kimondottan extrovertált, népszerű, hangadó lányok zaklattak engem éveken keresztül. Piszkáltak a kinézetem miatt, kinevettek, amikor megszólaltam. Még csak kisiskolások voltunk, amikor a közösségi médiában nyilvános, megalázó üzeneteket posztoltak a profilomra. Folyamatosan azt hallgattam tőlük, hogy vastag a combom és nagy a fenekem, aminek hatására evészavarom alakult ki, és anorexiás lettem. Már csak utólag jöttem rá, hogy újra és újra tipikusan azokhoz az emberekhez kerültem közel, akik az akkori bántalmazó osztálytársaimra hasonlítottak. Világéletemben introvertált voltam, és ebből az élményből adódóan mindig minden helyzetben próbáltam kerülni a konfliktust, nehogy újra a piszkálódók kereszttüzében találjam magam. Amikor bekerültem a gimnáziumba és tiszta lappal indultam, azt akartam, hogy itt más legyen a szituáció. Akaratlanul is people pleaser lettem.
A gimnáziumban egy osztályba kerültem egy szintén népszerű, nagyhangú, extrovertált lánnyal, Csengével. Már az első vele kapcsolatos megérzésem intimidáló volt, mert ugyanazokat a tulajdonságokat ismertem fel benne, amikkel a korábbi bántalmazóim is rendelkeztek. Először szerettem volna távol tartani magam tőle, de ez a lány érdekes módon kinézett magának. Szeretett volna jóban lenni velem, és elkezdett közeledni hozzám. Tanítás után gyakran odajött beszélgetni, ami nekem nagyon imponált. Úgy gondoltam, jobban járok, ha barátok leszünk, hiszen így olyan népszerű lehetek, mint ő, és nem engem fog piszkálni.
Ma már látom, hogy Csengének pont azok a tulajdonságai vonzottak, amelyek miatt később úgy döntöttem, hogy talán jobb, ha nem leszünk egymás életének részei. A magabiztosság és az, hogy valaki könnyen barátkozik, alapvetően pozitív tulajdonság. Többnek éreztem magam attól, hogy a közelében lehetek, mert egyfajta önigazolás volt számomra; rajta keresztül sok embert megismerhettem, és nemcsak vele, hanem a barátaival is jóban lehettem. Kezdetben sokat cserélődtek a körülötte lévő emberek, én viszont ott maradtam és tűrtem. Igyekeztem mindent úgy alakítani, hogy az neki jó legyen, mert amikor nem így történt, nagyon megsértődött, amitől én nagyon rosszul éreztem magam. Kínosan ügyeltem rá, hogy ne bántsam meg, ne mondjak olyat, amin esetleg megsértődhet vagy amit félreérthet, mert ilyenkor hevesen reagált. Egyből felkapta a vizet, támadni kezdett és olyan régi dolgokat hozott fel, amikről egészen addig nem is tudtam, hogy gondot jelentett neki. Próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni érte, amikor szüksége volt rám. Mindent félredobva ugrottam és segítettem, miközben én nem feltétlenül kaptam ezt vissza tőle – cserébe ezt is megértően fogadtam.
Erre csak rátett egy lapáttal, hogy Csenge mindenkit kibeszélt, én viszont sokáig nem ismertem fel, hogy talán velem is ezt csinálhatja, amikor nem vagyok jelen. Szemtől szemben kedves volt az emberekkel. Szerintem egyrészt azért, mert szerette, hogy népszerű, másrészt érdekei származtak ezekből a kapcsolatokból. Volt rá példa, hogy odajött hozzánk valaki, akinek megdicsérte a táskáját és megkérdezte, honnan van, de amikor az illető elment, Csenge megjegyezte, hogy borzalmas volt az a táska. Ilyenkor mindig elbizonytalanodtam, hogy
vajon mit gondolhat azokról a dolgokról, amiket korábban rajtam dicsért meg.
„Próbáltam az életemet úgy alakítani, hogy neki megfeleljen”
Csenge gyakran beszélt velem olyan módon, amitől megalázva éreztem magam. Egyszer megkért, hogy kapcsoljam be a nyakláncát, de nagyon nehéz volt, és nem sikerült olyan gyorsan, ahogyan azt ő elvárta. Felcsattant és azt mondta, nem is érti, miért kért meg egyáltalán ilyesmire, hiszen tudja, hogy mennyire kétbalkezes vagyok, és egy ilyen egyszerű dolgot is képtelen vagyok megcsinálni. Ettől kezdve mindig úgy éreztem, ügyetlen vagyok, és ha hasonló dologra kért meg, annyira izgultam, hogy sikerülni fog-e, hogy sokszor pont emiatt nem sikerült.
Előfordult, hogy suli után felhívott, hogy nem tettem-e el véletlenül a fülhallgatóját, mert nekem is volt egy ugyanolyan, és ő nem találta a sajátját. Megnéztem a táskámat, de csak az enyém volt ott. Csenge teljesen kiakadt. Azt mondta, „márpedig ő nem találja, biztos nálam van, úgyhogy keressem tovább”. Kiborítottam a hátizsákom tartalmát az ágyra, és teljesen kétségbe estem, miközben ő a telefonon keresztül nekem esett. Végül kiderült, hogy nála volt, de soha nem kért bocsánatot. Akár mással, akár velem veszett össze, mindig addig csűrte-csavarta a dolgokat, hogy mártírszerepben tetszelegjen. Egyetlenegy olyan esetet sem tudok felidézni, amikor bevallotta volna, hogy ő is lehet hibás.
Csenge sajnos a személyiségemre is hatással volt, és utólag már nagyon bánom, hogy nem álltam ki sem magamért, sem másokért vele szemben. Én aktívan senkit sem bullyingoltam, de előfordult, hogy rákontráztam, amikor kibeszélt valakit, mert azt akartam, hogy elfogadjon. Nem értettem vele egyet, de tetszett neki, ha ugyanazt szajkóztam, mint ő. Egyre jobban próbáltam a saját életemet is úgy alakítani, hogy neki megfeleljen, amit ma már kimondottan sajnálok.
„Tudta, mi a gyenge pontom, mégis felhasználta arra, hogy viccet csináljon belőlem”
Csengének megvolt a saját stílusa és a határozott véleménye mindenről, és lenézte azokat, akik ennek a mércének nem feleltek meg. Amikor a volt barátomat bemutattam neki egy házibuliban, azt akartam, hogy Dani tökéletesen nézzen ki. Nagyon szeretett vicces pólókat hordani, amit én szerettem, de tudtam, hogy Csengének nem fog tetszeni. Gondosan odafigyeltem arra, hogy Dani egy egyszerű pólót vegyen fel egy szép pulóverrel. Ezt utólag nagyon megbántam. Megbeszéltük és bocsánatot kértem, amiért másnak akartam feltüntetni, mint amilyen, pusztán azért, mert féltem attól, hogy Csenge mit fog róla gondolni.
Szabályosan rettegtem attól, hogy Dani esetleg valami olyat fog mondani, ami a barátnőmnek nem tetszene. Amikor megemlítette, hogy gyakran járunk együtt rockkoncertre, amit Csenge ki nem állhat, természetesen nem hagyta szó nélkül és csípősen megjegyezte, hogy egy igazi nő nem kedveli ezt a fajta zenét. A beszélgetés után a buli végéig ezzel viccelődött, ráadásul tudtam, hogy később is fel fogja hozni. Ettől olyan rosszul éreztem magam, hogy hazafelé tartva leszidtam Danit az ártatlan megjegyzése miatt, pedig ő csak az igazságot mondta, nem tudhatta, hogy ez lesz belőle. Később ezért is bocsánatot kértem tőle.
Ellentétben azokkal, akik általános iskolában piszkáltak, Csenge soha nem bántott a súlyom miatt, arra viszont volt példa, hogy valaki másra tett megjegyzést, aki hasonlóan nézett ki, mint én, ami nekem is nagyon rosszul esett. Sokat kritizált viszont azért, ahogy sminkeltem. Mindig úgy fogalmazta meg a véleményét, hogy azt sugallja, segíteni akar, miközben nagyon bántóan mondta el, amit gondol. Nemcsak külsőleg szerettem volna hasonlítani rá; a magabiztosságát is el akartam sajátítani, ezért sokszor előfordult, hogy nem mertem felvenni egy nekem tetsző ruhát, mert tudtam, hogy leszólná.
Csengével sok olyan dolgot megosztottam, amiket másnak nem szívesen mondtam volna el. Tudta rólam például azt is, hogy korábban evészavarral küzdöttem. Négyszemközt őszintén beszéltünk róla, viszont később, egy nagyobb társaságban gúnyolódott rajtam, ráadásul egy olyan fiú előtt, akiről pontosan tudta, hogy tetszik nekem.
Tisztában volt vele, hogy ez a gyenge pontom, mégis felhasználta arra, hogy viccet csináljon belőlem azért, hogy ő a középpontba kerülhessen.
„Meg kellett gyászolnom a barátságunkat”
Egyre többen figyelmeztettek rá, hogy ez egy toxikus kapcsolat, amiben alárendelt szerepben vagyok. Hiába mondták, mert amíg nem jöttem rá magamtól, mindig megmagyaráztam valamivel a helyzetet. Sokáig úgy képzeltem el, hogy a sírig tart majd a barátságunk. Voltak olyan helyzetek, amikor tényleg sokat tett hozzám ez a kapcsolat, amikor tényleg örültem, hogy Csenge mellettem volt. Rengeteg fontos életszakaszon, örömön és bánaton mentünk együtt keresztül. Csak évekkel a megismerkedésünk után kezdtek átformálódni bennem a dolgok. Minden pozitívuma annak, amit a barátsága adott nekem, átfordult abba, hogy már nem az önigazolást kerestem, csak a rossz élményeket akartam elkerülni. Nem szerettem vele találkozni, görcsbe rándult tőle a gyomrom, mint egy vizsga előtt. Egyszerűen csak túl akartam lenni rajta.
Aztán eljött az idő, amikor leültem és elgondolkodtam rajta, hogy ez a kapcsolat engem inkább leépít, rosszul érzem magam benne, nem tudom önmagamat adni mellette. Úgy éreztem, hogy hosszú távon nem szeretném, hogy Csenge az életem része legyen, és mindkettőnknek így lesz a legjobb. Amikor hirtelen arcul csapott ez a felismerés, elkezdtem pszichológushoz járni, hogy segítsen rendszerezni a gondolataimat, mert nem voltam biztos a döntésemben. Kicsit olyan volt, mint egy szakítás: hosszú éveken keresztül közel álltunk egymáshoz, ezért meg kellett gyászolnom a barátságunkat. Féltem Csenge reakciójától, és nem tudtam, hogyan kezdjek neki. A pszichológusom viszont megerősített abban, hogy nem vagyok rossz ember és jó döntést hozok.
Egyre kevesebb energiát fektettem a kapcsolatunkba, és szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Sokáig nem beszéltünk, majd egy idő után felkeresett a lakásomon, mert nem értette, hogy mindez miért történt. Ekkor már ő sem akart kibékülni, csak le akarta zárni a dolgot. Már nem védekeztem, mint ahogy korábban tettem volna, nem akartam magyarázkodni. Elmondtam neki, hogy úgy érzem, ez a barátság már egyikünk számára sem konstruktív, és szerintem is pontot kell tennünk a végére.
Csak jóval később realizáltam, hogy mindig olyan az emberekhez vonzódtam, akik hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint azok, akik az általános iskolában piszkáltak. Nem akartam még egyszer áldozat lenni, és azt hittem, hogy jobb az ő oldalukon állni, mint a másikon. Ma már teljesen más minőségűek a baráti kapcsolataim. Úgy nézek ki, ahogy nekem tetszik, mert meg sem fordul a fejemben, hogy mit fognak gondolni rólam mások. Eszembe sem jutna, hogy bárki azzal viccelődne, ami nekem fájdalmat okoz. Úgy érzem, hogy most tényleg több leszek azoktól az emberektől, akik körülvesznek engem. Szeretek velük találkozni, és egyiküktől sem félek.
A Ha bántanak, az nem szeretet! kampányunk az AVON támogatásával készült!
Fotó: Kecskés Kala Styling: Balogh Viktória Smink: Tamás Anita
