Lányok millióinak életét mentené meg Amal Clooney

2023. november 21.
A világ három legbefolyásosabb nője szerint egy generáció alatt véget tudnának vetni a gyermekházasságoknak, tavaly óta pedig az alapítványaik is együtt dolgoznak a probléma megoldásán.
Lányok millióinak életét mentené meg Amal Clooney

Michelle Obama, Amal Clooney és Melinda Gates közös szívügye a gyermekvédelem. A világ három legbefolyásosabb nője tavaly jelentett be, hogy alapítványaik mostantól együttműködnek a gyermekházasságok felszámolásáért. Mitchelle Obama oktatással foglalkozó szervezete, a Girls Opportunity Alliance szerint világszintű problémáról van szó, Amal Clooney a vidéki közösségekben élő lányokat tanítja a jogaikra, Melinda Gates pedig az egészségügyi ellátás javítására összpontosít.

A volt First Lady, Michelle Obama úgy fogalmazott a BBC-nek adott interjújában, hogy ez egy olyan probléma, amit akár holnap is meg lehetne oldani. Az ENSZ már nem ennyire optimista, szerintük a jelenlegi fejlődési ütem mellett akár 300 évig is eltarthat a gyermekházasságok felszámolása. A Girls Not Brides nevű civil szervezet szerint Malawiban az egyik legmagasabb a gyermekházasságok aránya Kelet- és Dél-Afrikában, itt ugyanis általában a lányok 42%-át már 18 évesen férjhez adják. Mchinji körzetében pedig a lányok 33%-a még 18 éves kora előtt teherbe esik, és hagyja ott az iskolát.

A UNICEF az év elején adott ki egy jelentést, amely szerint a gyermekházasságok jelenleg a világ összes házasságának 19%-át teszik ki, szemben a tíz évvel ezelőtti 23%-kal. A szervezet adatai szerint ma 650 millió olyan lány és nő él a világon, akik 18 éves koruk előtt mentek férjhez, és évente több mint 12 millió lányt kényszerítenek gyermekházasságba. Ezeknek a kényszerházasságoknak Dél-Ázsiában és a szubszaharai Afrikában a legmagasabb az aránya, de még az Egyesült Államok öt államában sincs alsó korhatára a házasságkötésnek, csupán a szülők beleegyezése szükséges hozzá.

Forrás: BBC, Fotó: Getty Images