„Gyorsan megtanultam, hogy a nagyobb autóké az elsőbbség”

2024. március 01.
Dr. Zana Ágnes, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa, kétgyerekes édesanya tavaly nyáron kezdett új életet amerikai férje oldalán New Yorkban, pontosabban, Long Islanden. Vajon hogyan dolgozza fel a változást, az intenzív napi élményeket egy rendkívül pezsgő, sokszínű környezetben egy kulturális antropológus, aki klinikai pszichológiából szerzett doktorátust, családterapeuta és kognitív viselkedésterápiás konzultáns?

A hálaadás napi pulyka elkészítése még nem ment egyszerűen, és azt is meglepve tapasztalta, hogy a körforgalomban az erősek és gyorsak érvényesülnek. Mindezzel együtt, friss házasként remekül érzi magát új otthonában, New Yorkban a budapesti magatartáskutató. Minderről a 9-től 5-ig podcastban mesélt Pásztor Lászlónak.

Rokonlátogatáson találkoztak

„A friss házasság nagyon jó, Long Island is nagyon jó, ahogyan New York is. A kultúraváltás viszont valóban nehéz” – mesélte, majd így folytatta: „Annak azért átérzem a stációit, hogy milyen otthagyni azt, amit megszoktál, és boldogulni egy nagyon újban. Minden helyzetet próbálok kívülről is nézni. Igyekszem felismerni magamon azt, hogy milyen érzelmi állapotban vagyok. Mindez nagyon izgalmas, mert életemben nem találkoztam ennyiféle nyelvvel és ennyi kultúrából származó emberrel. Ugyanakkor nehéz még arról beszélnem, mi az, ami tetszik, vagy amit másnak látok ott. Talán túl rövid időt töltöttem még a tengerentúlon ahhoz, hogy a felszínes benyomásoknál mélyebb dolgokat fogalmazzak meg. De valami olyasmit érzek az ottani mentalitásban, ami részben nagyon (közép-kelet-) európai, egyfajta nosztalgiát, amelyet talán az óvilág, a múlt, az otthagyott szülőföld okoz. Amelyben a melankólia mellett van derű, elfogadás, és valami előremutató pozitivitás is. Mintha a kelet-európai reménytelenség vagy pesszimizmus itt reménnyel és megnyugvással töltekezne fel. Ha az ember hallgatja a híres New York-i előadókat, mint a nálunk is jól ismert Simon & Garfunkelt vagy Billy Joelt, az ő dalaik nagyon amerikaiak, de valahogy nagyon közép-kelet-európaiak is (nem véletlenül, Paul Simon és Billy Joel is magyar-német-zsidó bevándorlók leszármazottai). Hozzá kell tennem, hogy New York etnikailag és kulturálisan rendkívül színes, tehát az én Amerikával kapcsolatos élményeim nagyon helyspecifikusak. Biztosan más élmények érnének lent délen vagy nyugaton.”

Ági gyerekei már nagyok, mindketten egyetemen tanulnak, egyikük külföldön. Ők mindenben támogatták az édesanyjukat. A férj, Bernard apai ágon magyar, anyai ágon brazil–olasz származású, New Yorkban született. Rokonlátogatáson volt Magyarországon, ott találkozott Ágnessel. Bernard művészettörténetet tanult, és jó ideje saját vállalkozásában belsőépítészekkel együtt dolgozva, exkluzív tapétákat installál, és szobabelsőket készít Manhattan elegáns otthonaiba. Emellett bútorrestaurátorként is tevékenykedik.

„Nagyon nem mindegy, hogyan fogalmazok” 

Vajon mi volt Ági számára az első meglepő élmény? Mit kell ott biztosan másképpen csinálni, mint otthon, Budapesten? „Az autóvezetés” – hangzik a meglepő válasz. „Ott az a szabály, hogy aki először ér a kereszteződésbe, annak van elsőbbsége. Vagy akinek nagyobb a kocsija. Meg kellett tanulnom, hogy hiába van elvileg jobbkéz-szabály, nekem akkor sem szabad elindulnom, ha másodikként érek a kereszteződésbe” – mondja némi töprengés után.

Tavaly hálaadáskor már ő is pulykát készített a családnak. „Fogalmazzunk úgy, hogy próbáltam – feleli rögtön nevetve. – Nagyon élveztem, ez volt életem első hálaadása és halloweenje. Nekem nagyon tetszenek az ottani tradíciók, amelyeket nagyon komolyan vesznek. Függetlenül attól, hogy a hálaadás kint már megosztó ünnepnek számít. Pont az indián kultúra miatt, amit most átértékelnek – pontosabban a hozzájuk és a múlthoz fűződő viszonyt, ami nem könnyű, mert az azzal való szembenézés, hogy majdnem sikerült kiirtani az őslakos kultúrát, a bátor telepes és hódító felmenők tetteit kicsit más megvilágításba helyezik. Most már nem is indiánoknak hívják az őslakosokat, hanem first nationnek (első nemzet – a szerkesztő). Na, ezt például megtanultam, hogy nagyon nem mindegy, hogyan fogalmazok. Hogyan mondom azt, hogy valaki afrikai, amerikai… Ezeket ott lehet megtanulni. Ott érzed helyben, hogy mit lehet mondani, és mit nem…”

A beszélgetésből az is kiderül, hogy kulturális antropológusként, pszichológiát tanult szakemberként milyen Amerikából visszatekinteni a mi kis Magyarországunkra, Közép-Európánkra.

A podcast következő fejezetében a szakember arról beszél, hogyan lehetne a mindennapi életben okosan konfrontálódni. 

Dr. Zana Ágnes speciális szakterülete a hospice, illetve a halállal kapcsolatos emberi hozzáállás. Az interjú harmadik részéből azt is megtudhatjuk, hogyan változtathatja meg az életünket, ha merünk beszélgetni az elmúlásról. 

Szerző: Pásztor László