Élményeit és tapasztalatait egy blogban kezdte el megosztani, de végül az itt tapasztaltak egy sokkal nagyobb problémára hívták fel a figyelmét és az elmúlt években már a Tudatos Öregedés Alapítványon keresztül igyekszik átalakítani az emberek gondolkodásmódját – egyéni, közösségi, országos és európai szinten.
Az alapítványotok nevében ott szerepel az öregedés szó, ami sokakban azonnal ellenérzést kelt, még mindig egy olyan tabutéma, amiről nem szívesen beszélünk. Miért választottátok mégis ezt a szót?
Az elején mi is végiggondoltuk ezt, és tudjuk, hogy van, aki idősödést használ, vagy szépkorúságot, de úgy döntöttünk, hogy mi maradunk az öregedésnél, nem akarjuk felpuhítani a dolgot, sokkal inkább megtölteni tartalommal ezt a szót. Úgy értem, megtölteni egy másfajta tartalommal. Meg akarjuk változtatni a narratívát ezzel kapcsolatban, hogy barátságban tudjunk lenni a saját öregedésünkkel. Plusz ez egy olyan szűrő, ami segít, hogy olyan emberek jöjjenek a közösségünkbe, akikkel szívesen dolgozunk együtt.
Honnan indult az alapítvány ötlete?
Az angliai bentlakásos ápolói munkám nagyon tanulságos és transzformatív élmény volt számomra és továbbra is az. És mivel pont abban a korban jártam, amire ma leginkább életközépi válságként utalunk (bár mi szeretnénk ha inkább életközépi változásként gondolnánk rá), egyre többet gondoltam a saját öregedésemmel járó kihívásokra és ezeket a gondolatokat megosztottam a húgommal, Milénával is, aki egy nagyon hasonló életszakaszban járt. 2017 tavaszán közösen összehívtunk egy informális csoportot az ismerőseink körében, és ebben a baráti közösségben elkezdtünk tudatosan együtt gondolkodni a saját kilátásainkról. Idővel ebből forrta ki magát az alapítvány (amit Hollandiában jegyeztünk be), mert rájöttünk, mennyi mélyebb rétege van a témának, az egyén számára is és a társadalom szempontjából is. Holisztikusan gondolkodunk, egy társadalmi ökoszisztémát építünk. A tudatos öregedés szakmai szervezete vagyunk, akiknek megvan a megfelelő tudása és különböző szintű gyakorlati projektekkel is rendelkezik. Európai szinten pedig a European Conscious Ageing Networköt építjük, hogy nemzetközi szinten is minél jelentősebb változásokat tudjunk kieszközölni. Egész Európa öregszik, strukturális szinten kell belenyúlni a rendszerbe, hogy érdemi változások történjenek. Ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tartjuk az egyéni és közösségi szinteket is.
Hogyan épült ki az alapítvány köré a közösség?
A közösség szerveződése valójában spontán indult. Az angliai idősgondozóként végzett munkámról írt blog kapcsán nagyon sokan kerestek meg Magyarországról – egyesével írtak rám –, hogy ajánljak valakit idős rokonuk mellé, aki elvégezné az ápolásukat, és egyre több olyan történettel találkoztam, amely rávilágított a hazai viszonyok áldatlan állapotára. Nagyon sok hasonló kérdés, kérés érkezett, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudunk mindegyikre külön válaszolni – tömegével láttuk, hogy mennyire nincsenek felkészülve se az idősek, se a gyerekek (ez alatt a saját generációmat értem), és amikor egy váratlan betegség vagy baleset vagy agyvérzés hatására mondjuk egy idős rokon hirtelen önellátásra alkalmatlanná válik, akkor nincs, aki ápolja, és pánikba esve, kapkodva próbálnak gyorsan megoldást találni. Ilyenkor azonban nem jó megoldások vannak, hanem csak kevésbé rossz megoldások. Ezért létrehoztuk az Ozmózis Közösséget, amely egy szakmai alapon szerveződő autonóm közösség, ami az idősgondozási nehézségekkel küzdő családokat és az ápolókat segíti információkkal, képzésekkel, tanácsadással és szolgáltatásokkal. Ennek a közösségnek a Facebook-csoportja már több mint tizennyolcezer tagot számlál.
Hogyan jellemeznéd a jelenlegi idősgondozási rendszert Magyarországon?
Sajnos az elmúlt harminc évben a helyzet folyamatosan romlott, jelenleg nincs egy jól működő rendszer, csak eseti megoldások vannak. Az idősotthoni férőhelyek száma a közelében sincs az igényeknek, többéves várólisták vannak, ráadásul nincs elég ápoló, sem felszerelés. Az otthoni idősgondozás pedig fájdalmasan kaotikus állapotban van – mind az ápolók, mind a család, mind az egész rendszer szempontjából. Az állam gyakorlatilag kivonult erről a területről, a családok magukra maradva próbálnak megküzdeni a feladattal. A szektor a feketegazdaságban kényszerül működni, mert az adózási terhek és a jogi környezet végtelenül megnehezíti a legális munkavégzést. Emiatt sem az ápolók, sem a páciensek, sem a családtagok nem részesülnek jogi védelemben, mindenki kiszolgáltatott állapotban van, ami néha hajmeresztő történeteket eredményez.
Ha pedig az otthon ápolás kapcsán figyelembe vesszük, hogy a gondoskodási munkák nagy részét még mindig a nők végzik, javarészt ingyen, a munkahelyi feladataik és egyéb családi kötelezettségeik mellett, akkor könnyű belátni, hogy a mostani 40-50-es nők – a szendvicsgeneráció tagjai – milyen iszonyatos terhet cipelnek a vállukon. Fennáll a veszélye, hogy összeroppannak, és ők is segítségre szorulnak. Meggyőződésem, hogy a nők nagy része nem a pénzhiány, hanem az időhiány miatt nem tud a saját egészségével foglalkozni – hiszen leginkább őrá hárulnak nemcsak a háztartás feladatai, de a gyerekeiről, idős rokonairól, sőt gyakran a férjéről, partneréről való gondoskodás terhe is. A középkorú nők jelentős része időszegénységben szenved.
A jelenlegi demográfiai tendenciákból is adódik, hogy a nyugdíjrendszer a mi generációnkat már nem fogja tudni ellátni, ezért a tudatos felkészülés a saját öregkorunkra elengedhetetlen. Az egyéni szint nyilván csak egyetlen aspektusa a nagyobb képnek – a gondoskodás válsága egy olyan nagy volumenű probléma, amit csak a társadalom markáns gazdasági és strukturális átalakításával tudunk orvosolni.
Mi a fő célotok a Tudatos Öregedés projekttel?
Az egyik célunk az, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy már fiatalon vagy az életközépbe lépve is tehetünk, sőt kell is tennünk azért, hogy minél autonómabb, aktívabb és egészségesebb időskor várjon ránk. Ezzel nemcsak önmagunk, de szeretteink életét is megkönnyíthetjük. Vagyis a személyes felelősség kérdése megkerülhetetlen. Középkorúként testileg és szellemileg még aktívak és termékenyek vagyunk, érdemes minél előbb végiggondolni, hogy miként szeretnénk eltölteni a következő évtizedeinket. Az eddig megszerzett tudásunkat és tapasztalatainkat felhasználva elkezdhetjük tudatosan kiépíteni, felépíteni azokat a struktúrákat, amelyek segítenek egy fenntartható, aktív öregkor megalapozásában. Szükségünk van egy általunk vonzónak tartott jövőkép kialakítására, amire tudatosan reflektálunk, ami motivál minket arra, hogy már most is tegyünk érte aktívan. Természetesen tisztában kell lennünk vele, hogy a kiszámíthatatlan globális válságok korában élünk, amikor a jövőt nem lehet megjósolni – mégis, a személyes jövőképnek fontos szerepe van abban, hogy a jelenben milyen döntéseket hozunk, mennyire élünk a képességeinkkel és az erőforrásainkkal. Az egyéni szintet meghaladva természetesen közösségi, társadalmi szintű változások létrejöttében is aktívan részt veszünk, azáltal, hogy a témát beemeljük a társadalmi dialógusba és részt veszünk egy új, fenntartható vízió kialakításában az érintettek bevonásával. Közösen kell átgondolnunk azt, hogy miképp lehet az életformánk mind társadalmi, mind környezeti értelemben egészséges és fenntartható, és ehhez milyen szociális ellátórendszerekre, milyen gazdasági és jogi környezetre lenne szükség.
Interjú Milánkovics Kingával
Melyek azok a fő kérdések, amiket érdemes feltenni magunknak?
Lényeges, hogy minél tovább megőrizzük a fizikai és mentális egészségünket és gondoljuk át a lakhatási és gazdasági viszonyainkat. Lehet, hogy a mostani házunk, lakásunk már nem lesz alkalmas számunkra időskorunkban. Hol szeretnénk lakni, milyen körülmények között? Ezek a körülmények miként segítik az aktív öregedésem? Mennyire vonzó opció számomra a közösségi lakhatás például? Mit tudnék vállalni, adni egy ilyen közösségben? Milyen közösségi kapcsolatok vesznek körbe, milyen mértékben támaszkodhatok rájuk? Mit tehetek már most ezek megerősítéséért? Milyen lépéseket tehetek a hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságom irányába? Hogyan fogom ellátni magam, illetve kikre támaszkodhatom, ha erre nem leszek képes?
Erre adtok gyakorlati tanácsokat is?
Explicit életmód tanácsokat mi nem adunk – ez mindenkinek a saját felelőssége. Rengeteg elérhető információ van erről, de ha valakinek kérdése van, azt természetesen felteheti a közösségben, megosztjuk egymással, kinek mi jött be, mert rengeteget tanulhatunk egymástól, de az egyéni autonómiát nagyon fontosnak tartjuk.
Amikor tavaly nyáron a Gyüttment Fesztiválon részt vettem a Tudatos öregedés bősége elnevezésű workshopodon, meglepődve láttam, hogy nem csak a negyvenes-ötvenes korosztály képviseltette magát, voltak olyanok is, akik a húszas éveikben jártak. Mennyire jellemző, hogy a fiatalok is érdeklődjenek a téma iránt?
Nagyon sokszor előfordul, hogy a fiatalok is a saját bőrükön tapasztalják meg az otthoni idősgondozás terheit – mert mondjuk a családból csak ők érnek rá a nagyszülőkkel foglalkozni – vagy épp a szüleik példáján keresztül látják, milyen áldozatokkal járhat egy idős rokon gondozása. Számukra a lakhatási válság vagy a környezeti válság is plusz szorongást okozhat, ha a saját jövőjükre gondolnak. Szerintem nincs túl korai életkor ahhoz, hogy elkezdjünk tudatosan tervezni előre.
A honlapotokon néhány cikkben a permakultúra is megjelenik, amiről legtöbbünknek egy kertészkedési mód jut az eszébe. Hogyan függ össze a tudatos öregedés és a permakultúra?
A permakultúra egy olyan gyakorlati tervezési és működési keretrendszer, mely a természetben zajló ökológiai folyamatokat mintázva dolgozta ki az alapelveit. Bár eredetileg leginkább fenntartható mezőgazdasági termőrendszerek, kertek, ökofalvak, emberi élőhelyek tervezésénél használták. Én már több mint húsz éve foglalkozom permakultúrával, és ezalatt az idő alatt a mozgalom is sokat változott. Viszonylag új dolog a social vagy human (azaz közösségi) permakultúra, de valójában pont ezzel foglalkozom és borzasztó hatékony módszernek tartom a társadalmi intervencióra.
Például említettem, hogy célunk a társadalmi változás, de az nem megy egyik napról a másikra. A permakultúra elveivel dolgozunk, és ezek közül az egyik az, hogy használj lassú és fokozatos megoldásokat. Hiszünk abban, hogy a szép, szisztematikus, konzisztens építkezéssel lehet igazi mély változást előidézni – az egyén lelkében és a társadalomban is.
Fotó: Getty Images
