Máig mindenki arról az augusztusi napról beszél… Amit három éve az olimpián nyújtottál, hihetetlenül motiváló volt. Az utolsó gól, az utolsó védés, minden pillanat. De nemcsak ezért lettél népszerű a sportolók körében, hanem a hozzáállásod miatt is. Igaz, hogy véletlenül lettél vízilabdakapus?
Igen, valóban egy véletlennek köszönhető. Amióta az eszemet tudom, mindig is sportoltam, és amikor elkezdtem vízilabdázni, már az olimpiai bajnoki cím lebegett a szemem előtt. Azt persze nem tudtam, hogyan fogok kijutni az olimpiára, én csak edzettem és edzettem. Eleinte védőjátékos voltam, majd egyszer csak szólt az edzőm, Tóni bá, hogy lesérült a kapus, és nekem kell a helyére állni. Hát beálltam, és onnantól kezdve többé már nem akartam kijönni a kapuból. Emlékszem, nagyon élveztem, ahogy a kapuból lőttem az első gólokat. Ha ez a sérülés nem történik meg, talán sosem próbálom ki, milyen a kapuban. Tehát örülök, hogy így alakult, mert rögtön éreztem, hogy itt van a helyem.
Számos klubban játszottál azóta. Miért volt szükség ezekre a váltásokra?
A Honvédnál kezdtem, de ahogy teltek az évek és egyre többet játszottam a felnőtt csapatban, éreztem, hogy váltanom kell a fejlődés érdekében. Az első váltás Egerbe vezetett, ahol szintén sokat tanultam. Majd a Covid-járvány alatt továbbléptem Dunaújvárosba. Ez nagyon meghatározó időszak volt számomra, hiszen ekkor játszottam először döntőt, és ekkor nyertünk magyar kupát a csapattal. Most az Újpest csapatánál vagyok, ami számomra egy valóra vált álom. Kisgyerekkorom óta vágytam arra, hogy az Újpestben játszhassak. Amikor pedig a csapat kapusa, egyben a magyar női vízilabda-válogatott kapusa visszavonult, megállapodtam az Újpesttel, és ott folytattam a pályám. Ez nagy öröm számomra, elvégre pesti vagyok, és itt érzem magam otthon.
Amikor elkezdtem vízilabdázni, már az olimpiai bajnoki cím lebegett a szemem előtt
A szüleid nem féltettek, amikor látták, hogy milyen kemény próbát kell kiállnod a kapuban?
Anyukám első tanácsa az volt, hogy ha jön a labda, ugorjak el. Persze nem ez volt a legjobb ötlet, mert minden lövésből gól lett volna. (nevet) Nem mondom, hogy sosem féltem a kapuban, de az első olyan meccsemen, amikor valaki teljes erőből eltalált, rájöttem, hogy nem szabad megijedni. Ma már csak örülök, ha eltalál a labda, hiszen ezzel kivédtem egy lövést. Vagyis jól választottam, mert bírom a strapát.
Hogyan készülsz a második olimpiádra?
A tokiói olimpia teljesen más volt a Covid miatt, nem igazán tudtam megélni az eseményt a szigorú szabályozások miatt, ezért most úgy készülök Párizsra, mintha az lenne az első olimpiám. Fizikailag ugyanazt a szigorú edzésprogramot követem, és mentálisan is próbálok erős maradni. A csapat pszichológusával is sokat foglalkozunk ezzel az eseménnyel, hogy ellenálló legyek a kihívásokkal szemben. Illetve a csapattal is sokat beszélgetünk az augusztusi játékról.
Mire gondolsz a kihívások alatt?
Minden sportág kemény, de a vízilabda különösen az, hiszen több különböző sportág elemeit ötvözi. Nem titok, hogy a vízben mindannyian kapunk nagy rúgásokat, ütéseket. Kapusként én kevesebb fizikai érintkezéssel találkozom, de azért itt is megkapom a magamét. Néha tényleg nagyon fájdalmas egy-egy védés, viszont ilyenkor is próbálok fókuszált maradni. Többek között erre gondoltam, amikor a kihívásokat említettem. Mentálisan is készülnöm kell arra, ha jön egy hirtelen rúgás, csípés, vagy mondjuk a fejemnél fogva lerántanak a víz alá, mert ezekben a helyzetekben is higgadtnak kell lennem, és valljuk be, ilyenkor nem könnyű megőrizni a nyugalmat. De ez csak egy a kihívások között, amit az olimpia tartogat.
Hogyan telik egy napod az olimpia előtt?
Mostanában napi két vízi edzésünk és egy erőnléti edzésünk van a csapattal. A nap egy kondicionáló edzéssel indul minden reggel, ami főleg úszásból, medicinlabdázásból és gumiköteles edzésből áll. Majd jön az erősítő edzés, este pedig labdás és taktikai edzések vannak. Ezenkívül szerencsére lesz lehetőségünk külföldi edzőtáborokba menni, hamarosan indulunk Athénba, majd Amerikába. Várom ezeket a táborokat, remek lehetőséget kínálnak arra, hogy méltóképpen felkészüljünk az olimpiára.
Az olimpia után mindenhol a gólomról kellett nyilatkoznom
23 éves vagy, és már a második olimpiádra készülsz. Hogyan dolgozod fel, hogy ennyi mindent elértél már ilyen fiatalon?
Az olimpia után mindenhol a gólomról kellett nyilatkoznom. Boldog voltam, örültem a sikereknek, aztán megtanultam, milyen fontos, hogy ne ragadjak bele a múltba, hanem koncentráljak a jelenre. A versenytársak folyamatosan fejlődnek, nekünk is fejlődni kell, és a jelenben kell élnünk, és arra fókuszálni, ami előttünk van. Amikor a nyakunkba akasztották az érmet, akkor az annak a meccsnek szólt. A párizsi olimpián nem fogunk érmet kapni a múltban elért eredményekért, csak akkor kapunk érmet, ha a jelenben elég jól teljesítünk.
Fotó: Magyari Alda
