Adél mindig is biztos volt benne, hogy szeretne gyereket. Nem volt a fejében konkrét szám, bűvös életkor, ameddig vagy amikor mindenképpen szeretne teherbe esni, de ha megkérdezték volna, valahogy úgy képzelte, hogy a harmincas éveiben mindenképpen édesanyává válik. Olyan szempontból szerencsésen is alakult az élete, hogy egy darabig ehhez látszólag minden adott is volt. A húszas évei végén megismerkedett párjával, akivel két év után össze is házasodtak, és nem kellett hozzá sok idő, hogy a gyerekvállalás is terítékre kerüljön. Szép lassan elkezdte előkészíteni a terepet a várandóssághoz és a családdá váláshoz: megpróbált egészségesebben élni, kevesebbet inni, fejben összerakni, hogyan lenne érdemes a dolgozót gyerekszobává alakítani. „Először csak annyiban egyeztünk meg, hogy mostantól nem szedek gyógyszert, nem védekezünk” – kezdi Adél. „Nem töltöttem le cikluskövető appokat, nem kezdtem el gyógyteákat inni, nem csináltam gyertyát szex után… Őszintén szólva úgy voltam vele, hogy biztosan nem lesz ezekre szükségünk. Arra vártam, hogy egy-két hónapon belül magától becsússzon a gyerek.” De Adél 4-5 hónap után sem esett teherbe. Ekkor persze még nem aggódott, bár bevallja, kissé csalódottnak érezte magát. „Úgy tűnt, hogy körülöttünk mindenkinek úgy jött össze a baba, hogy csak gondoltak egyet és egymásra néztek. Nem értettem, hogy velünk miért nem ez történik.”
Adél kénytelen volt elfogadni, hogy eredeti szándékai ellenére kicsit tudatosabban kell próbálkozniuk, ha kisbabát szeretnének. Szóval mégis csak letöltötte azt az applikációt, elkezdte figyelni a ciklusát és a termékenységi ablakának idejére időzíteni az együttléteket. „Megmondom őszintén, korábban sosem gondoltam rá, hogy így kell majd próbálkoznunk. 32 éves voltam, fiatalnak éreztem magam, és azt gondoltam, ez az időzítgetés csak akkor kell, amikor már valami baj van, amikor nem jön össze ‘csak úgy’ magától a dolog.” A tudatos próbálkozás ellenére a hónapok továbbra is teltek, míg már egy év is elmúlt a sikertelen próbálkozásokkal. Adél úgy érezte, ennek az időszaknak a kudarca még inkább megrázó, hiszen már nem tudta a terhesség hiányát rossz időzítéssel magyarázni – úgy érezte, már biztos, hogy cserben hagyta a teste.
Nyugi, majd összejön!
„Természetesen amikor már közel egy éve nem jött össze, elmentem nőgyógyászhoz, aki azt javasolta, hogy egyelőre csak próbálkozzunk tovább. Megnyugtatott, hogy fiatal vagyok és biztosan összejön a terhesség, csak legyünk együtt a férjemmel ugyanúgy a termékenységi ablakokban, mint eddig, és amennyire lehet, ne görcsöljünk rá a dologra.” Adél úgy érezte, mindenhonnan ezt hallja – „nyugi, majd összejön”. Ezt mondták együttérzően a barátnői a fél-egy éves kisbabájukkal a karjukban, és ezzel legyintettek azok az ismerősök, akik még olyan távol álltak a gyerekvállalás gondolatától, hogy nem is igazán tudták átérezni Adél fájdalmát. Ezt mondták neki a szülei, az orvosa, és persze ő is ezt próbálta mondogatni magának – csakhogy közben egyáltalán nem érezte magát nyugodtnak.
„A férjemmel egyre feszültebb lett köztünk a hangulat, sokat veszekedtünk. Minden egyes hónapban átmentem a félelemmel teli várakozás, a reménykedés, majd a kudarc és fájdalom ciklusán, amikor újra megjött a menzeszem. Ilyenkor legalább egy hétig semmihez nem volt kedvem, lemondtam a programjaimat, legszívesebben ki sem mozdultam volna a lakásból. Nem akartam azokkal a barátaimmal találkozni, akiknek már van gyerekük, nem akartam hallgatni, ahogy próbálnak vigasztalni. De bulizni sem akartam a gyerektelen barátaimmal” – magyarázza Adél. „Mindig találtam valamit, ami miatt hibáztathatom magam… Biztosan túl sokáig dohányoztam anno. Vagy nem ettem elég jól. Vagy nem sportoltam eleget. Biztos túlizgulom a dolgot vagy csak nem állok készen… Nem tudtam, pontosan mi, de azt éreztem, valami baj van velem. Közben pedig arra gondoltam: de hát én még fiatal vagyok. Nem lehetek meddő.”
Adél gondolatmenete teljesen tipikusnak mondható a meddőségi problémákkal küzdő nők körében. A meddőségi problémákkal küzdő nők 40 százaléka szenved valamilyen pszichés betegségtől, tipikusan depressziótól és szorongástól. Különösen magas a mentális problémák előfordulása azoknál, akik meddőségi problémáik okán valamilyen termékenységi kezelésben (például IVF) vesznek részt. Gabnai-Nagy Erika 2021-es doktori disszertációjában megemlíti, hogy a meddő személyek magasabb pontszámokat érnek el a pszichopatológiai állapotokat mérő skálákon, illetve idéz egy 2008-as felmérést, mely szerint a meddő populációban a nők 11, míg a férfiak 5 százalékánál fordul elő major depresszió – úgy, hogy az érintett személyek nagy részénél korábban semmiféle pszichiátriai zavart nem diagnosztizáltak. Kutatások arról is beszámoltak, hogy a nők általában magasabb fokú meddőségspecifikus stresszt élnek meg a férfiakhoz képest, ugyanakkor a legtöbb kutatás arra jutott, hogy a meddőség mindkét nem esetében közel azonos mértékű érzelmi diszstressz forrása lehet.
A meddőség kapcsán megélt lelki problémák egyik elsődleges komponense a szégyen, ami szinte kizárólag a nőket terhelő társadalmi elvárásokból fakad. Mivel a nő elsődleges társadalmi „értéke” a termékenysége, ennek hiánya kudarcnak tűnhet a társadalom szemében. A termékenység ráadásul a nőiség bizonyítéka is, így azok a nők, akiknek valamiért nem jön össze a gyerekvállalás, könnyen úgy érezhetik, hogy nem „valódi” nők, vagy „megbuktak” női mivoltukban. De a gyerek kevésbé genderspecifikus értelemben is a teljes, boldog élet zálogát jelenti kultúránkban, vagyis a terhesség hiányában nagyobb eséllyel érzik magukat boldogtalannak és a társadalom kevésbé értékes tagjainak a párok. Különösen nagy lehet a nyomás, ha viszonylag fiatal párról van szó, hiszen az ő esetükben fiatalságuknak és vitalitásuknak kellene „garantálnia” a várandósságot.
A termékenység kapcsán a test radikálisan fókuszba kerül és gyorsan átpolitizálódik – közügy lesz, a társadalmi funkcióját ellátni képtelen, „hibás tartály”. Hirtelen mindenki a babavárásra képtelen anya testére fókuszál, felhívást érez a vizslatására, arra, hogy megtalálja a meddőség okait. Azzal azonban, hogy ezekben a helyzetekben ennyire a testre koncentrálunk, teljesen elfelejtünk foglalkozni a pszichével, a termékenységi problémákkal küzdők mentális egészségével.
Nincs lelki oka, de van lelki következménye
Annyiban érdemes lehet pontosítani, hogy a „lélek” egyetlen kontextusban mégiscsak felmerül a meddőségi problémák kapcsán: a meddőség okaként. Ez a teljesen téves és borzasztóan káros, részben new age feltételezés „lelki okokat” sejt a terhesség hiánya mögött, azt sugallva, hogy a szülők (tipikusan az anya) valamilyen pszichés problémája, túlzott stressz-szintje vagy mentális felkészültségének hiánya lehet a meddőség oka. A meddőséget sokáig kizárólag a női bűnösség kontextusában értelmezték, de még a Freud nevéhez kapcsolódó pszichoanalitikus iskola is elsősorban a női pszichében kereste meddőség okait: az irányzat követői leginkább a nők saját nőiségükkel, az anyaszereppel kapcsolatos elfojtott ellenérzéseit jelölték meg a terméketlenség okaiként, és a szülőkkel való kapcsolat, illetve a szexualitás vizsgálatán keresztül igyekeztek orvosolni az – alapvetően biológiai – problémát. Nem nehéz belátni, hogy ez színtiszta áldozathibáztatás, ami nemhogy semennyire nem produktív, de tudományos szempontból is totális baromság. A gyakran bűnbakká tett stressz és szorongás extrém esetekben természetesen valóban befolyásolhatja szervezetünk működését, de ez nem azt jelenti, hogy a hétköznapi munkahelyi stressz miatt nem jön össze valakinek a baba. A fogantatás kapcsán még mindig rengeteg a kérdés, a legőszintébbek akkor vagyunk, ha azt mondjuk (minden lehetséges probléma kizárása mellett), nem tudjuk pontosan, hogy miért jön össze egy adott hónap termékenységi ablakában a várandósság, miközben egy másikban nem sikerül.
De miközben a „lelki okokat” el kell felejteni, a „lelki következményekkel” annál fontosabb foglalkozni. A meddőségi problémák kapcsán még mindig gyakori, hogy kizárólag a testet vizsgáljuk, holott ma már a pszichológiának külön ága – ez a reprodukciós pszichológia – foglalkozik a meddőséggel kapcsolatos mentális problémák kezelésével. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a babavárás körüli időszak nemcsak akkor lehet megterhelő, amikor egy pár már túl van egy bizonyos időszakon vagy amikor már asszisztált reprodukciós eljárásokat vesznek igénybe. Mindenkinek egyedi, hogyan éli meg ezt az időszakot, és soha nem szabad félvállról venni, ha valaki nehézségeket él meg ebben az időszakban.
A meddőség kapcsán tapasztalt mentális problémák ráadásul nemcsak pszichés terhet jelentenek az egyénnek, de egy 2017-es tanulmány szerint a későbbi meddőségi kezelések igénybevételének esélyét is csökkenti. Vagyis a nők egy részét annyira megterheli ez a trauma, hogy közvetett módon valóban rontja az esélyeiket a szülővé válásra.
Adél továbbra sem várandós. Jelenleg zajlanak a kivizsgálások, melyekből reményeik szerint kiderül, ha valami biológiai akadálya van a gyerekvállalásuknak. Az életében látszólag nem sok változott, a hozzáállásában viszont fontos fordulat történt: eltökélte, hogy nem fogja magát hibáztatni többé, és segítséget kért egy szakembertől a nehézségeik feldolgozásához. Adél most már úgy véli, a társadalomnak kellene változtatnia a hozzáállásán: be kellene látnunk, hogy a meddőség élménye igenis trauma, sőt, gyászélmény lehet az egyén (és kiváltképpen a nők) számára. Épp ezért ideje volna, hogy ennek megfelelően is álljunk hozzá.
Fotó: Getty Images
