Hogy mi történik azokkal, akiknek az állapota az ambuláns terápiánál intenzívebb segítséget igényel, ugyanakkor nincs szükségük folyamatos kórházi ellátásra? Számukra jelenthet hiánypótló lehetőséget a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján működő Evészavar Nappali Kórház.
Dr. Báthory Anna pszichiáter szakorvossal az anorexia működéséről, a betegség felismerésének nehézségeiről és a tb-finanszírozott, hat hetes programról beszélgettünk.
Sokan már gyerekként bekerülnek az ellátásba
„Az evészavar gyakran a kamaszkor környékén, tizenkét-tizenhárom éves korban alakul ki” – mondja Dr. Báthory Anna pszichiáter. – „Az okok sokfélék lehetnek: van, aki szeretne, de nem tud függetlenedni a környezetétől, a teste felett gyakorolt kontroll pedig azt az érzést adja neki, hogy az egész életét képes irányítani. Mások attól tartanak, hogy elhíznak, és emiatt kevésbé lesznek népszerűek. Az is előfordul, hogy a pubertással járó testi változások kellemetlenül érintik a kiskamaszt, aki a koplalással próbálja visszavenni felettük az irányítást.”
A betegségnek kamaszkorban számos jele lehet, ezeket azonban családtagként vagy közeli hozzátartozóként sem feltétlenül könnyű felismerni. A bő ruhák, a megváltozott viselkedés, az új étkezési szokások vagy a hangulatingadozások ugyanis nemcsak az evészavarra, hanem egyszerűen a kamaszkorra is utalhatnak.
Dr. Báthory Anna
„Amikor egy gyerek végül súlyos állapotban kerül ellátásba, a környezet gyakran a szülőket, vagy kimondottan az anyát hibáztatja. Ez azonban félrevisz. Egy kamasz már jellemzően a szobájában vagy a fürdőszobában öltözik, így a szülők nem feltétlenül látják tisztálkodás vagy átöltözés közben. A gyerekek ráadásul kiválóan maszkolnak, és nagyon sokáig képesek eltüntetni a nyomokat” – vélekedik a szakorvos.
Krízishelyzetben először az életet veszélyeztető testi állapotot kell stabilizálni, ezt követően pedig a beteg mellett a családnak is segítséget érdemes nyújtani. A kezelést ugyanakkor megnehezítheti, hogy a kamaszkorú érintettek betegségbelátása gyakran hiányos vagy ingadozó: nem feltétlenül érzékelik, mennyire súlyos az állapotuk, és az evészavaros működést sem mindig tekintik problémának.
„Az anorexia nervosa egyik jellemzője az erős ellenállás. A betegek gyakran szívósak, kitartóak, és rendkívüli önfegyelemmel tartják magukat a saját szabályaikhoz – enélkül tartósan korlátozni sem tudnák a táplálékbevitelüket. Csakhogy míg ez a fajta kitartás az élet más területein kifejezetten előnyös lehet, az anorexia kezelése során komoly kihívás elé állít bennünket.”
Először a test, aztán a lélek
Ha egy fiatal esetében felmerül az anorexia vagy más evészavar gyanúja, először mindig a vélhető testi okokat kell felderíteni. A pszichés támogatásra pedig a vérvétel, a belgyógyászati vizsgálatok, illetve az anyagcsere betegségek szűrését követően, a testi kiváltó okok kizárása után, általában ambuláns betegellátás keretében kerülhet sor.
„Ha a beteg nem működik együtt és nem éri el a számára terápiás keretek között kijelölt súlyt, akkor akarata ellenére az életet veszélyeztető állapot miatt osztályos ellátásba kerül, ahol a bíróság egy helyszíni szemle során dönt a kötelező gyógykezelésről, ami a legvégső esetben akár szondás táplálást is jelenthet” – ismerteti az eljárást Dr. Báthory.
A család nem hibás, de része lehet a gyógyulásnak
Az evészavar nemcsak az érintett, hanem az egész család életére hatással lehet. Az étkezések konfliktus forrássá válhatnak, a szülőkben tehetetlenség és bűntudat alakulhat ki, a családtagok pedig gyakran nem tudják, mikor segítenek, és mikor erősítik akaratlanul is a betegség működését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az anorexia hátterében minden esetben családi elakadás vagy diszfunkció áll.
A családterápia célja éppen ezért nem a felelős megnevezése, hanem annak feltárása, hogyan tudnak a hozzátartozók a gyógyulás erőforrásává válni.
„Nem a hibást keressük, hanem megpróbáljuk megérteni a kialakult helyzetet” – mondja a pszichiáter. – „A családterápiás folyamatban a hozzátartozók olyan eszközöket kaphatnak, amelyek segítségével valóban támogatni tudják a gyógyulófélben lévő beteget.”
A kezelés jogi keretei azonban nagykorúság előtt és után eltérnek. Kiskorúaknál a szülő vagy a törvényes képviselő is részt vesz az ellátással kapcsolatos döntésekben. A tizennyolcadik életév betöltése után viszont a kezelés fő szabály szerint önkéntes; akarata ellenére csak a törvényben meghatározott közvetlen veszélyeztető állapotban kerülhet valaki pszichiátriai intézeti ellátásba.
Az alultápláltság és az evészavar azonban beszűkítheti a beteg gondolkodását, ronthatja a veszély felismerésének képességét, és megnehezítheti a hosszú távú következmények mérlegelését. Így előfordulhat, hogy egy nagykorú érintett csak negyvenes pulzussal és 80/40-es vérnyomással kerül kórházba. Akkor pedig már szó szerint az élete a tét.
Nemcsak magán ellátásban lehet gyógyulni
A hazai evészavar-ellátás hozzáférhetősége területenként jelentősen eltérhet. A vidéki kórházakban és járóbeteg központban a pszichiátriai ellátás olykor akadozik, evészavarokra specializálódott pszichiáterhez vagy pszichoterapeutához pedig különösen nehéz lehet eljutni.
A tipikus betegút a háziorvostól a szükséges testi kivizsgáláson át a területileg illetékes pszichiátriai ellátásig vezet. Ezt optimális esetben egyéni vagy csoportos pszichoterápia, dietetikai támogatás, szükség szerint pedig családterápia egészíti ki. A megfelelő szakember és az intenzívebb terápiás forma azonban nem mindenki számára hozzáférhető, ezért sok érintett végül a magánellátásban próbál segítséget találni – már ha megengedheti magának.
Ezen a helyzeten javíthat a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján működő Evészavar Nappali Kórház. A 18 éves kortól igénybe vehető program az ambuláns terápia és a folyamatos kórházi ellátás között teremt átmenetet: a betegek hétköznaponként több órát töltenek terápiás közegben, délután azonban hazatérhetnek.
Az ellátás érvényes TAJ-kártyával térítésmentes, a programba való bekerülést pedig felvételi beszélgetés előzi meg. Az intézménybe az ország különböző területeiről is jelentkezhetnek, a távolság azonban komoly gyakorlati akadályt jelenthet. A mindennapos utazás megterhelheti a beteget, az ideiglenes szállás bérlése pedig jelentős anyagi terhet róhat a családra.
„Kollégám, Dr. Hamvas Szilárd, a hazai anorexia ellátás egyik kiemelkedő szaktekintélye fontosnak tartotta, hogy Magyarországon is hozzáférhető legyen egy, az otthoni és a fekvőbeteg-ellátás közötti átmenetet biztosító ellátási forma” – mondja Dr. Báthory Anna, aki a szakmai csapat tagjaként csoportos és egyéni terápiás üléseket is vezet.
A hat hetes program hétköznaponként 8.45 és 14 óra között zajlik. Ez idő alatt a betegek többféle terápiás csoportban dolgoznak az evészavar hátterében álló érzések, gondolatok és merev viselkedési minták felismerésén és megváltoztatásán.
„Azok, akik jelentkeznek hozzánk, általában már eljutottak odáig, hogy felismerjék: amit a testükkel tesznek, nem jó nekik. Vágynak arra, hogy egészségesek legyenek, és újra saját életük legyen, amelyben valóban szabadon dönthetnek. Idáig azonban csak komoly munkával lehet eljutni” – vélekedik Dr. Báthory Anna.
A pszichiáter a nappali kórházban nemcsak a terápiás üléseken találkozik a betegekkel, hanem együtt is ebédel velük. Az étkezés ugyanis maga is a kezelés része. Az étkezésnek ugyanis nemcsak a kalóriákról és az evésről kell szólnia, hanem a társas interakciókról, információk átadásáról és egészséges kapcsolódásokról is.
„Az evészavar egyik tipikus velejárója, hogy a beteg gondolatainak jelentős része az étkezés, a testsúly vagy a kalóriák körül forog. Az étkezésekkel való foglalkozás tölti ki az egész napját, mely miatt akár élettere is beszűkülhet mert következetesen elutasítja az étkezéssel járó programokat. Különböző rituálék alakulnak ki az étkezések körül, szinte kényszeres cselekvések. Sokszor például feltűnően apróra vágják az ételt. Érdemes felfigyelni ezekre a változásokra.”
Figyelmeztető jel lehet az is, ha valaki rendszeresen túl forróra melegíti az ételt, feltűnően lassan rituálészerűen eszik, rengeteget sportol.
A szakember hangsúlyozza, egyetlen szokás még nem utal feltétlenül evészavarra. Ugyanakkor ha több hasonló változás egyszerre jelentkezik, az illető sokat fogyott, egyre több ételt zár ki, vagy szorongani kezd a közös étkezésektől, érdemes tapintatosan rákérdezni, hogy érzi magát, van-e szüksége segítségre.
Sokat segít a jó példa
Dr. Báthory Anna hangsúlyozza, a kioktatás és a környezet nyomásgyakorlása ritkán vezet oda, hogy a beteg felhagy az evészavaros viselkedéssel. A hiteles személyes példa azonban segíthet abban, hogy az érintett elhiggye: van kiút a jelenlegi állapotából.
„Önkénteseink között vannak saját élménnyel rendelkező tapasztalati szakértők akik jellemzően a betegekhez hasonló életkorú vagy élethelyzetű emberek, az evészavarból való felépülésük után azonban mentálhigiénés vagy pszichológiai területen tanultak tovább. A személyes történetükből a betegek valóban erőt meríthetnek, és megtapasztalhatják, hogy az aktuális helyzetük egy állapot, nem pedig végállomás” – magyarázza.
Mint mondja, az anorexiával élő nagykorú betegek között sok az intelligens, tájékozott, magas teljesítményre törekvő és önmagával szemben különösen szigorú ember. Gyakran sokat gondolkodnak azon, hogyan lehetnének jobbak, miközben a maximalizmus és a perfekcionizmus az evészavar merev szabályainak fenntartásában is szerepet kaphat.
Ugyanezek a tulajdonságok azonban megfelelő terápiás keretek között a gyógyulás erőforrásaivá válhatnak.
„Orvosként azt tapasztalom, hogy ezek a betegek általában jól strukturáltan gondolkodnak, ezért nagyon jól lehet velük dolgozni, ha felismerik a betegségüket, és legalább részben készen állnak a változásra. Amíg azonban hiányzik a betegségbelátás, ugyanezen tulajdonságok miatt kifejezetten nehéz eredményt elérni” – vélekedik a pszichiáter.
A hat hetes nappali kórházi program ugyanakkor nem jelenti a kezelés végét. Dr. Báthory Anna a folytatásként az érintett állapotától és szükségleteitől függően egyéni vagy csoportterápiát, illetve a nonverbális eszközökkel dolgozó módszerek közül például a művészetterápiát javasolja. A nappali kórház így nem lezárja a gyógyulás folyamatát, hanem olyan intenzív kiindulópontot adhat, amelyre a későbbi terápiás munka is épülhet.
A cél, hogy újra a beteg dönthessen
Az anorexia kontrollt, kiszámíthatóságot és biztonságot ígér, miközben lassan átveszi az irányítást az étkezések, a kapcsolatok és végül az érintett egész élete felett. A gyógyulás ezért nem ér véget azzal, hogy valaki újra enni kezd vagy eléri a számára egészséges testsúlyt. Ahhoz is segítséget kell kapnia, hogy a szorongásait már ne koplalással, kényszeres mozgással vagy az ételek feletti merev kontrollal próbálja kezelni.
A hat hetes nappali kórházi program csak egy szakasza ennek a hosszú és nehéz folyamatnak. Mégis fontos fordulópont lehet: annak felismerése, hogy az anorexia nem személyiségvonás és nem végállomás, hanem olyan állapot, amelyből megfelelő segítséggel fel lehet épülni. A cél pedig nem pusztán az, hogy a beteg ismét egyen, hanem az is, hogy az életéről újra ő maga dönthessen.
Kiemelt fotó: Getty Image Fotó: Mező Blanka
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
