- Jeffrey Epstein gyerekkorában visszahúzódó, különc, ugyanakkor szűk baráti körében népszerű fiú volt.
- Nem találtak bizonyítékot arra, hogy gyermekkorában szexuális bántalmazás áldozata lett volna.
- Kamaszkorából már előkerültek a szabályok kijátszására, a különlegességtudatra és a nők tárgyiasítására utaló emlékek.
Egy sötét bűnügyi történet végén feltesszük a kérdést: mikor kezdődött? Volt-e egy konkrét esemény a gyermekkorában, egy trauma vagy egy figyelmen kívül hagyott intő jel, amely megmagyarázhatja mindazt, amit az elkövető később tett?
Jeffrey Epstein esetében is adja magát ugyanez a kérdés. Nehéz elfogadnunk, hogy valaki hosszú éveken keresztül fiatal lányokat zsákmányolhatott ki, miközben gazdag és befolyásos emberek társaságában mozgott. Szeretnénk megtalálni azt a pontot, ahol az élete rossz irányt vett, mert ettől úgy tűnhetne, hogy a felfoghatatlan és elfogadhatatlan mégis megmagyarázható valahogy.
Lisa Miller és Steve Eder, a The New York Times újságírói Epstein rokonait, egykori osztálytársait, barátait és szomszédait keresték fel. Több ezer e-mailt, iskolai iratot és más dokumentumot vizsgáltak át, köztük azt a születésnapi albumot, amelyet Ghislaine Maxwell állított össze Epstein ötvenedik születésnapjára.
A kutatás végén azonban nem találtak egyetlen olyan eseményt sem, amelyből egyenes út vezetett volna a későbbi bűncselekményekhez. Helyette apró, egymásnak olykor ellentmondó részletek rajzoltak ki egy nyugtalanító képet a szexuális ragadozóról.
Egy zárt világban nőtt fel Jeffrey Epstein
Jeffrey Epstein hatéves kora körül költözött családjával a Coney Island nyugati részén található Sea Gate-be. A fallal körülvett, saját biztonsági szolgálattal rendelkező városrész főként munkás- és középosztálybeli zsidó családoknak adott otthont.
Apja, Seymour New York parkfenntartó hivatalánál dolgozott, anyja, Paula pedig iskolai kisegítő volt. A család nem élt fényűzően: egy háromszintes ház második emeletén béreltek lakást, ahol Jeffrey és öccse, Mark nevelkedett.
Sea Gate a gyermekek számára szinte egész éves nyári tábornak tűnhetett. Szabadon jártak egymás otthonaiba, együtt töltötték idejüket a tengerparton, miközben a felnőttek kevéssé szóltak bele a mindennapjaikba. A magas kerítésen túl ugyanakkor szegénység, városrehabilitáció címén rombolás és komoly társadalmi feszültség jellemezte Coney Island környékét.
A kívülállók és a bennfentesek közötti határ már Epstein gyerekkorát is meghatározta. A lap újságírói szerint később is különös jelentőséget tulajdonított annak, ki tartozhatott a belső köréhez, és ki maradt azon kívül.
A visszahúzódó fiú egészen más volt a barátai között
Epstein gyerekkori beceneve Medve volt, részben azért, mert sokat aludt. Egy rokona arra emlékezett, hogy tizennégy évesen matematikakönyvet olvasott az ágyán, miközben Beethovent hallgatott.
Az iskolatársak egészen különbözően írták le. Egyesek félénknek, távolságtartónak és magányosnak látták, mások arrogánsnak vagy felsőbbrendűnek tartották. Akadt olyan osztálytársa is, akiben semmilyen emléket nem hagyott.
Szűk baráti körében azonban egészen más arcát mutatta. Három hozzá hasonlóan okos, ambiciózus fiúval alkotott szoros társaságot. Zenéket hallgattak, koncertekre jártak, csínyeket követtek el, később pedig olcsón beutazták Európát. Barátai intelligensnek, szórakoztatónak és nagylelkűnek látták. Egy egykori osztálytársát például geometriából korrepetálta, hogy bejuthasson a főiskolára.
Ez a kettősség később is megmaradt benne. Azokkal, akiket saját emberének tekintett, bőkezű lehetett, másokat azonban szinte észre sem vett. A kívülálló számára zárkózott fiú a belső körben magabiztos, szabályszegő és irányító személyiséggé vált.
Nem találtak bizonyítékot a feltételezett gyerekkori bántalmazásra
Epstein történetével kapcsolatban régóta kering az a feltételezés, hogy maga is szexuális bántalmazás áldozata lehetett. Virginia Giuffre – akit András hercegnek is felkínáltak -, Epstein egyik legismertebb áldozata visszaemlékezésében arról írt, egyszer megpróbálta megkérdezni tőle, boldog gyerekkora volt-e, Epstein azonban azonnal lezárta a beszélgetést.
Ez önmagában nem bizonyít semmit. Amikor Epstein öccsét 2009-ben közvetlenül megkérdezték arról, tud-e testvére esetleges szexuális bántalmazásáról, azt válaszolta, hogy nem. A New York Times vizsgálata sem talált olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná ezt az elméletet.
Még ha létezett volna is ismeretlen gyermekkori trauma, az sem szolgálhatna egyenes magyarázatként a későbbi bűncselekményekre. A gyermekkori szexuális erőszak áldozatainak túlnyomó többségéből nem lesz elkövető. Az áldozati múlt emlegetése ezért nemcsak pontatlan lehet, hanem könnyen megbélyegezheti azokat is, akik maguk éltek át bántalmazást.
Érzelmileg távoli család képe rajzolódott ki
Epstein családi otthonában sem találtak egyértelműen szélsőséges körülményeket. Anyja szorgalmazta fiai zenei tanulmányait, figyelemmel kísérte iskolai előmenetelüket, és büszke volt Jeffrey későbbi sikereire. A szomszédok ugyanakkor távolságtartónak és kevéssé társaságkedvelőnek látták a szülőket.
Jeffrey és Mark felnőttként rendszeresen gúnyolódott apjukon az egymásnak küldött levelekben. Barátaik is csatlakoztak a durva, gyakran szexuális célzásokat tartalmazó tréfákhoz. Mark Epstein szerint ebben a társaságban bárkiről bármit ki lehetett mondani, amennyiben viccnek szánták.
Jeffrey mégsem lehetett teljesen közömbös anyja véleményével szemben. 2019-ben, amikor újra vizsgálni kezdték a 2008-as vádalku körülményeit, halott anyjára gondolva azt kérdezte testvérétől, vajon Paula megértené-e őt. Ez a ritka pillanat felvillanthatott valamiféle szégyent vagy bűntudatot. Azt azonban nem tudhatjuk, valódi önvizsgálat állt-e mögötte, vagy csupán attól tartott, milyen kép élt volna róla az anyjában.
Különlegesek között tanulta meg kijátszani a szabályokat
Epstein a Mark Twain középiskola gyorsított programjába járt, amelyben a jó képességű diákokat elkülönítették társaiktól. Az egyik osztálytárs szerint valóságos szigetet alkottak az iskolán belül, a többiek pedig kiváltságosnak tartották őket.
Epstein valóban ügyes volt matematikából, de az iskolai dokumentumok nem támasztják alá a később köré épült zseni mítoszát. Bizonyítványában az erőfeszítés, a felelősség és az önkontroll területén is gyenge értékelések szerepeltek. Egykori matematikai csapattársa szerint jó képességű volt, de messze nem a legjobb.
A különlegesség érzése mégis korán beépülhetett az önképébe. Barátai csodálták, amiért olyan dolgokat mert megtenni, amelyeket ők nem. Nem vállalt nyári munkát, kerülőutakat keresett, a szabályokat pedig inkább leküzdendő akadálynak, mint betartandó keretnek tekintette.
A Michigan állambeli Interlochen rangos zenei táborában is úgy emlékeztek rá, mint aki csendben, játékosan feszegette az előírásokat. Később az önéletrajzát is meghamisította, ami viszont már egyáltalán nem csak játék: olyan egyetemi diplomákat tüntetett fel, amelyeket valójában soha nem szerzett meg. Mégis bejutott a pénzügyi elit világába.
Már kamaszként központi téma lett a lányok meghódítása
Epstein egyik iskolatársnőjébe, Kathleen Suterbe fiatalon beleszeretett. Egy korabeli osztályképen mögötte áll, születésnapi albumában pedig egy szőke lányhoz írt kamaszkori szerelmes vers is olvasható. Később ismét felvették a fonalat, és évtizedeken át fenn is maradt ez a kapcsolat.
Egy közös ismerős szerint Suter lehetett annak a fiatal, szőke és ártatlannak látszó nőideálnak a mintája, amelyet Epstein egész életében hajszolt. Ez azonban csak egy ismerős utólagos értelmezése, nem bizonyított pszichológiai magyarázat.
Sokkal nyugtalanítóbbak azok a későbbi visszaemlékezések, amelyek szerint Epstein kamaszkorának végére a szex, a lányok meghódítása és a szabályok kijátszása összekapcsolódott a baráti társaságában. Egyik barátja úgy emlékezett vissza közös európai útjukra, mint arra az időszakra, amikor Epstein felismerte, mennyi mindent megúszhat.
Egy idősebb Sea Gate-i ismerős évtizedekkel később olyan történeteket idézett fel, amelyekben nőket és fiatal lányokat megalázó, fenyegető helyzetek szerepeltek. Nem derült ki pontosan, mikor történhettek az állítólagos esetek, Epstein öccse szerint pedig a két férfi csak a középiskola után ismerkedett meg. Ezeket ezért nem tekinthetjük bizonyított gyermekkori bűncselekményeknek, de azt megmutatják, milyen természetessé vált a nők tárgyiasítása és a határok semmibevétele Epstein későbbi környezetében.
Kirajzolódó mintázatok
A New York Times kutatása tehát nem egy szörnyeteget talált Epstein gyerekkorában. Több egykori iskolatársa kifejezetten azt mondta, Epstein nem tartozott azok közé a fiúk közé, akik zaklatták a lányokat a folyosón. Mások egy félénk, furcsa, de többnyire ártalmatlan kamaszra emlékeztek.
Utólag mégis felismerhetünk bizonyos mintázatokat:
- a kívülállók és a kiválasztottak éles szétválasztását,
- intimitás helyett biztonságot kínáló zárt köröket,
- a szabályok kijátszásának élvezetét,
- a különlegesség érzését,
- érzelmi távolságtartást
- és a nők egyre nyersebb tárgyiasítását.
Ezek egyike sem tesz automatikusan bűnözővé senkit. Visszahúzódó, szabályszegő vagy szexuálisan éretlen kamaszok milliói nőnek fel anélkül, hogy másokat bántalmaznának. Ugyanezek a tulajdonságok viszont Epstein későbbi tetteinek tükréebn azért tűnnek baljósnak, mert már tudjuk, mit keresünk bennük.
Ez az utólagos tudás azonban könnyen megtéveszthet bennünket.
A gyerekkor nem ad felmentést a felnőtt bűnökre
Jeffrey Epstein 2008-ban bűnösnek vallotta magát kiskorút érintő prostitúciós bűncselekményekben. 2019-ben kiskorúak szexuális célú kereskedelmével kapcsolatos szövetségi vádak alapján vették őrizetbe, de még a tárgyalás előtt meghalt a börtönben.
Bűncselekményeit nem egy gyerekkori gúnynév, egy távoli apa, kamaszkori szerelem vagy egy szabályszegő baráti társaság követte el. Azokat egy felnőtt férfi követte el, aki hatalmát, pénzét és kapcsolatait használta fel fiatal lányok kizsákmányolására, valamint egy olyan rendszer kialakítására, amely hosszú ideig védelmet biztosított számára.
A gyerekkor vizsgálata azt segíthet megérteni, hogyan alakult ki annak a személyisége, aki képes volt ezekre a bűnökre. Nem szabad azonban összetévesztenünk a magyarázat keresését a felmentéssel, és különösen nem feledkezhetünk meg azokról, akiknek az életében Epstein döntései valódi és tartós károkat okoztak.
Nincs minden gonoszságnak jól meghatározható eredője, bármennyire is nyugtalanító ez a felismerés az Epstein-ügy kapcsán. A gyermekből nem egyetlen drámai pillanatban lett elkövető. A felnőtté válás során döntések, lehetőségek, felmentések és következmények nélkül maradó határátlépések épülhettek egymásra.
Jeffrey Epstein is csupán egy fiú volt, akinek későbbi tetteit a környezete akkor még nem láthatta előre. Ez azonban nem teszi kevésbé fontossá annak vizsgálatát, hogyan engedte őt felnőttként újra és újra tovább egy olyan világ, amelynek már sokkal több oka lett volna felismerni a veszélyt, és megakadályozni, hogy újra és újra elkövesse azokat.
Forrás: The New York Times, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által nyilvánosságra hozott Epstein-iratok
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
