Arcizom-építés, az új anti-aging sztár

2019. november 18.
Az arcfiatalító torna és masszázs erejéről anti-aging terén a Marie Claire legfrissebb számában olvashattok, addig is következik egy kis ízelítő, kiegészítve egy, a szakértőnkkel, Varga Erika holisztikus bőrterapeuta, kranioszakrális szakemberrel készült interjúval.

A globiális fitnesz trendek ereje szép lassan átszivárgott az arcszépítés területére is, és bár továbbra is virágzik a plasztikai sebészet, egyre többen hajlandóak tenni a külsejükért a saját erejükből, természetes úton is. A hialuronsavas fecskendők és a célirányos, instant megoldást hozó szike mellett szélsebesen jön fel népszerűségben a naturális arcszobrászat, vagyis amikor arcizmainkat torna, jóga vagy masszázs segítségével kívánjuk formába hozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KOKO FACE YOGA (@kokohayashi) által megosztott bejegyzés, Okt 21., 2019, időpont: 8:16 (PDT időzóna szerint)


Mindez nem újkeletű, igaz nem is épp kommersz jelenség. Állítólag Kleopátra is tornáztatta már az arcát, ahogyan kínai császári udvarában sem volt ismeretlen anti-aging módszer az előkelő nők körében, de az arctorna mintegy kétezer éves múltjában az igazán nagy fordulópontot Jeanne Sauval 1710-es pamfletje jelentettee, benne remek arc-gyakorlatokkal. A hölgy Ninon de l’Enclos francia kurtizán (aki egykor Molière és Voltaire támogatását is élvezte) kísérőjeként szedte csokorba a néhai Ninon bevált szépségrutinját. Mára már sok száz tematikus arcmasszázs kiadvány, arcjóga könyv, lépésről-lépésre applikáció, Youtube-csatorna, fázisfotókkal összeállított arcizomtornás Pinterest-face chart és online tanfolyam segíti az arcizommunkára éhes érdeklődőket, köztük lelkes arctornázók hírében álló hírességeket (Gwenyth Paltrow, Meghan Markle, Jennifer Aniston, Madonna). Nincs másra szükség hozzá, csupán az arcunkra, az ujjainkra, és már napi 10-30 perces gyakorlással remek eredményeket érhetünk el. Bevethetjük toka, homlokráncok, szemkarikák ellen, duzzadt, fáradt szemkörnyék kezelésére, de természetesen cél lehet itt az arc teljes feszesítése is, és ha egyedül nem megy, trénerek sokaságához járhatunk tanfolyamokra is.


Varga Erika tippjei

„Az arctorna tényleg egy brutál jó lehetőség arra, hogy sokáig megőrizhessük a fiatalos vonásainkat. Egyszerű, bárhol és bármikor elvégezheted, és ha van elég türelmed, akkor valóban lesz eredménye a gyakorlatozásnak.” – vélekedik Erika. „Az arctorna lehet preventív és rekreációs hatású egyaránt. Ez azt jelenti, hogy megelőzésre is remek, ha szeretnéd elkerülni a komolyabb műtéti beavatkozásokat, és segíthet, ha már látod magadon az évek múlásának jeleit.”

Az első lépés persze a döntés. „Ha megvan az elhatározás, hogy valamit teszel a bőröd fitten tartásáért, ami túlmutat a dömpingszerűen megjelenő csodakrémeken, akkor meg kell keresned, hogy neked melyik alternatív lehetőség szimpatikus. Tájékozódásként érdemes mindent elolvasni, megnézni, kipróbálni. Ha elszánt és kitartó vagy, akkor kitűnő választás lehet egy könyv, ami végigvezet az arctorna folyamatain, de jó lehet egy applikáció is a gyakorláshoz.” A holisztikus bőrterapeuta azt javasolja, ha bizonytalan és kevésbé elszánt vagy, akkor keress egy szakembert, aki precíz pontossággal megtanítja a torna lépéseit és segít is, hogy elkerüld a helytelen végrehajtást. Az arctornába akkor érdemes belevágni, ha rá tudod szánni magad a napi gyakorlásra, akár csak 5 perc erejéig. „Akinek nincs ennyi ideje, vagy kevésbé motivált a kitartó munkára, javaslom a jobbnál-jobb arcfiatalító masszázsokat.”

Fontos, hogy emellett az otthoni bőrápoló rutinod is átgondolt és profi legyen. „A szakemberek által végzett arcfiatalító masszázsterápiákat annak javaslom, akin már nyomot hagyott az idő, vagy egy betegség, esetleg lelkileg volt nehezebb időszaka. Ezek a terápiák komplexebb, összetettebb megoldást nyújtanak, mert átgondoltan, személyre szabottan vannak felépítve. Nemcsak a bőrre, hanem a test nagy részére, sőt a lélekre is gyógyító hatással vannak.”

A bőr állapotának javítását nemcsak a manuálterápia, hanem a megfelelő hatóanyagok is segítik. A kezelések időigénye is kevesebb, mert egy regeneráló kúra után elég havi szinten megismételni.

Varga Erika a hazai szakemberek közül Koós Viki arctorna, arcjóga anyagait szereti leginkább, szerinte professzionálisak és jól felépítettek, ráadásul könyv és videó formájában is elérhetőek.

„Az egyik legjobban felkapott trend jelenleg a bukkális, azaz szájüregi masszázs. Látványos és eredményes változást a szövetekben kialakuló blokkok azonnali feloldásával ér el, helyet és mozgást teremt a mélyebben lévő szövetek struktúrájában, hogy a bőr jobban működjön. Egy tökéletes edzés azoknak az izmoknak, amiket egyébként nehéz edzeni. A terápiát az országban egyedüliként én végzem, és azért szeretem nagyon, mert azonnal látható eredménye van, és fantasztikus stresszellenes hatással is rendelkezik.” New Yorkban akár 90 ezer forintot is elkérnek egy ilyen kezelésért, itthon ennek töredékéért elérhető a kezelés.

A különböző formában elérhető arctornák bárhol, bármikor elvégezhetőek, akár napi pár percben is. „Kiváló megoldást nyújtanak, ha nincs lehetőség arcfiatalító masszázsokra járni, idő és hely hiányában. Lassabban hatnak, de rendszeres gyakorlással eredményesen tartják fiatalon az arcot. A profi masszázsok gyorsabban, szinte azonnal hoznak látványos változást, de esetenként kevésbé elérhetőek.” – tolja meg még néhány érvvel, miért is a jelen egyik kedvenc non-invazív anti-aging trendje az arcmasszázs és edzés.