A 13 okom volt színésznőjével erősít a szépségmárka

2020. június 25.
A szépségnagykövetek változatos világát nem lehet megunni, az utóbbi évtized trendjei pedig azt mutatják, hogy az állandó kampányarcok között fiatalabb, kevésbé híres és nagy sztárnevek is ugyanúgy akadnak. A L’Oréal Paris most egy egészen izgalmasnak ígérkező új arcot, Katherine Langfordot válogatta be nagyköveti csapatába.

A márka nagyköveti választásait sosem lehetett szokványosnak nevezni, mindig is igyekeztek a legszélesebb palettán felmutatni a kampányaikról rendszeresen visszaköszönő „arcokat”. Mostani választásukra a „millenial ikon” hashtag a legtalálóbb címszó. Katherine Langford neve ugyanis már most egészen nagy hatást gyakorol a generációjára. A feltörekvő színésznő többek között a 13 okom volt című sorozat Hannah Bakerjeként vált ismertté, de mindenféle túlzás nélkül mondhatjuk, hogy általában fiatal, erős női karakterek megtestesítője.


A merész és magabiztos karakternek tartott Katherine a magánéletben is éppen olyan erős személyiséggel rendelkezik, mint a televízióban, kiáll a tolerancia és a nemek közötti egyenlőség mellett. Az online térben sem épp inaktív, sőt. Hangját a nők és a generációjának önbizalom-erősítésére használja. „Habár még csak 24 éves, pozitivitásával, tehetségével, és azon eszmékkel, amiket támogat, tökéletes megtestesítője a L’Oréal Paris által képviselt értékeknek” – áll a jól érthető indoklás a márka sajtóközleményében. Katherine-t egyébként a nyáron megjelenő Air Mascara és a Casting Crème Gloss kampányaiban láthatjuk majd hamarosan.

Perth-től Hollywoodig

Katherine Ausztráliában, Perth-ben született 1996-ban. Színészkarrierje előtt kiváló úszó volt, zenét és drámát tanult. Karrierje végül a 13 okom volt című, világhírnévnek örvendő sorozat főszerepére való Skype-meghallgatással kezdődött, amely teljesen megváltoztatta az életét. Ezt követően többek között feltűnt a Kszi, Simon, illetve Tőrbe ejtve című filmekben is. Legközelebb a 2020 nyarán induló, Cursed című Netflix-sorozatban láthatják őt a rajongók.

Láttad már?