Szépülés éjjel-nappal: Axente Gréta

2021. december 15.
2015-ben hihetetlen antréval kezdte modellkarrierjét, élete első fotó sorozata ugyanis az amerikai Vogue-ban jelent meg. Akkor nővére, Vanessa oldalán pózolt, ma már egyedül is bárhol megállja a helyét – kapkodnak utána a nemzetközi divatlapok. Igazi természetes szépség, aki az élet minden területén, így a szépségápolásban is, a minimalizmusra törekszik.

A titok, amitől egész nap ragyogok

Nem kezdődhet a reggel anélkül, hogy ne innék egy pohár vizet – persze a hidratálást a nap hátralévő részében sem felejtem el.

Reggeli szépségrutinom

Arctisztítás után szérumot és hidratálókrémet viszek fel, majd várok tíz percet sminkelés előtt, hogy a kozmetikumok szépen felszívódhassanak. Nem készülődőm sokáig, a „kevesebb néha több” elv alapján élek, de a fényvédőt sosem hagyom ki.

Axente Gréta

Napindító energiabomba

Imádok zenét vagy podcasteket hallgatni! Ezek mindig feldobnak, és sokkal könnyebben indul a reggel.

Ami a legjobban feltölt

A sportolás mindig egyfajta menedék számomra. Ha viszont épp nincs hozzá energiám, akkor egy forró fürdő és egy jó könyv a tuti befutó.

Ami nélkül soha nem indulok el

A Chloé parfümöm és az ajakápolóm.

Kedvenc összetevőm

Szeretem, ha egy krémben vannak ceramidok. Segítenek helyreállítani a bőröm védőrétegét, és érezhetően hidratáltabb is lesz tőlük az arcom.

Mantrám

„Bárhol is vagy, csak légy ott egész lényeddel.”

A cikk folytatását a Marie Claire legfrissebb számában olvashatod!

Nézd meg ezt is!