Axente Vanessa: „Most mindent jobban értékelek”

2020. április 10.
Még csak 24 éves, de már egy évtizedes modellkarrierrel büszkélkedhet, a legnagyobb világmárkák versengenek azért, hogy ő mutassa be a kreációikat. A megkérdőjelezhetetlen sikerek mögött egy végtelenül pozitív, másokat is motiváló, vibráló személyiség rejtőzik. Most még inkább szükség van erre a hozzáállásra.

Amikor a magazinban megjelent képek és az interjú jelentős része készült (március elején), még szabadon jöttünk-mentünk, vidáman nosztalgiáztunk, hogy pontosan három évvel ezelőtt találkoztunk utoljára, akkor otthon, vagyis Győrben látogattuk meg Vanessát, ezúttal pedig – a zöld lapszámunkhoz igazodva – a környezettudatosság volt az egyik fő témánk. Aztán a koronavírus miatti vészhelyzet mindenkit a négy fal közé kényszerített. Tizenharmadik születésnapi számunk címlapfotózása volt az utolsó nagyobb fotózás, amit meg tudtunk valósítani. A teljes interjút a májusi–júniusi számunkban találjátok.

Hogy alakultak a munkáid a rendkívüli helyzetben?

Amikor már látszott, hogy komolyabb gondok lesznek világszerte, még mindig rengeteg felkérést kaptam, egyszerűen nem is értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Majd egyik napról a másikra, óráról órára látta be mindenki, hogy ezek a munkák nem fognak összejönni, el kell halasztani őket. Azt nem tudja senki sem, hogy mikorra. Egy nagyon kiszámíthatatlan és nehéz időszak következik, amire mindenkinek fel kell készülnie, és a legjobb, amit tehetünk most, hogy otthon maradunk, és kerüljük mások társaságát.

A leállás hozott számodra valamilyen felismerést? A korábbihoz képest másképp gondolkodsz most valamiről?

Ez a leállás, lelassulás számomra is elképzelhetetlennek tűnt még a címlapfotózás napján is. Most sokkal jobban értékelek mindent: a természetben eltöltött időt, az együttlétet a szeretteimmel, az egészséget. Sokunk számára az elmúlt években szinte természetessé, megszokottá vált, hogy mindig azt tehetjük, amit akarunk, és minden elérhető a világ bármely részéről. Ezután szerintem mindenki jóval tudatosabban és megfontoltabban fog cselekedni, nem lesz annyi pazarlás. Bízom és hiszek benne.

A teljes interjút keresd a májusi–júniusi Marie Claireben!

Digitálisan is a tiéd lehet!

Fotó: Mihály Zoltán
Styling: Molnár Anikó
Smink: Tégely Laura @YSL
Haj: Károlyi Márk @ Cult
Modell: Axente Vanessa @ attractive.hu
Stylistasszisztens: Oláh Alexandra
Ruha: COS, Nanushka
Gibiért, a kismalacért köszönet a Putrinka – Mopszokért Alapítványnak