Az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a vendégek részéről fodrászatban, vágás témában:
– csak egy centit a végéből
– nagyon keveset
– amennyit feltétlenül szükséges
– csak, hogy egészséges legyen.
Szomorú tény, hogy az esetek többségében mindegyik, jellemzően valamilyen külső sugallatra, társadalmi elvárásból fakadó kívánalom: mert a barátom úgy szereti, ha hosszú, meg ugye a nőnek egyébként is legyen hosszú a haja.
Ezzel szemben a legfontosabb mégiscsak az lenne, hogy a lehető legjobban nézzünk ki, miközben belülről is jól érezzük magunkat, akár rövid/rövidebb frizurával is, ha éppen úgy tetszik.
Leginkább az adottságokból kellene kiindulni az új frizura megtalálásának útján. Azok az idők már rég elmúltak, amikor a nőknek például olyan külső elvárásoknak kellett megfelelniük, hogy még a „vénlány kor” előtt elkeljenek. Lehet kicsit erősnek tűnik, de meglátásom szerint a nők fejében ezek a „klasszikusnak” mondott értékek még mindig élnek – és ez kicsit szembe megy az erős és független nő képével, amely mozgalom egyébként már lassan százéves.
A bevezetőben említett mondatok másik jellemző előzménye a gyerekkorban szinte nullára „letolt” haj, amitől annak erősödését vártuk. A haj genetikailag meghatározott adottság, mint például a magasság vagy a hajszín. Biológiailag is teljesen fals a feltételezés, tudományos magyarázat pedig végképp nem támasztja alá a módszer működését.
Tovább fokozhatja az elkeseredést, ha mindez alapvetően vékony szálú hajjal történik, ami – nagy eséllyel – végképp nem viseli el az élet megpróbáltatásait, hogy a hátunk közepéig érjen.
Ebben az esetben valószínűleg meggyőzőbb képet mutatunk, egy rövidebb, de egészségesebb és tömörebb frizurával (a rövidebb mindig több!).
Nem árt tisztában lenni azzal a ténnyel is, hogy hajunk átlagosan egy centit nő havonta, tehát ha az elmúlt egy évben ez csak 4 centi volt, akkor valószínűleg rommá vagyunk szőkítve (letöredezik) vagy a hajunk a hosszát illetőleg képességei határán van.
Gondoljuk tehát át, hogy vágyainkat, elvárásainkat valóban mi magunk irányítjuk-e vagy inkább a környezetünk, mert ha az utóbbiról van szó, az olyannyira torzíthatja a magunkról alkotott képet, hogy gyakran teljesen mást látunk a tükörben, mint a valóság. Könnyen előfordulhat, hogy már-már a pozitív tulajdonságainkra is hátrányként tekintünk.
Egyébként meg milyen jó is az, ha nem mindenki ugyanúgy néz ki. Azt ajánlanám, mindenki vetkőzze le ezeket a társadalmi elvárások diktálta feltételeket, hiszen ha jobban belegondolunk, nem ez az egyetlen aduász a kezünkben a nőiesség terén.
Itt a tavasz, legyünk bátrak, valósítsuk meg önmagunkat, nézzünk ki jól, ne a sztenderdekhez próbáljunk hasonlítani, amit az Instán látunk, hiszen jól tudjuk, a mennyiség nem minden esetben jelent minőséget is – és a sok sem biztos, hogy teljesen jó.
