Ettől lesz csibesárga a hajad szőkítés után, és így tehetsz ellene

2022. január 24.
A H'air fodrászszalon szépségblogjában ezen a héten Schaffhauser Márk vezeti le nekünk, hogyan tudjuk elkerülni a besárgulós hajbaleseteket.

Azt már egy korábbi cikkünkben kiveséztük, hogy az extrém mértékű szőkítésnek mik is a kockázatai, most pedig arról lesz, szó, hogy a szőkítést követően hogyan érhető el a kívánt álomszín. Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy nem az otthoni praktikák hoznak majd megoldást.

sarga-haj-szokites

A hajunk színét két tényező alapján határozzuk meg, ezek a színmélység és az árnyalat. A színmélység az adott hajszálban lévő pigmentek számát, az árnyalat pedig a pigmentek színének arányát jelenti.

A színmélységet egy általános skálán, márkától függetlenül 1 és 12 között jelölik. Az 1-es a legsötétebb, a 12-es a legvilágosabb. Szőke szín alatt például a 7-es és az e fölötti számokat kell érteni. A hajfestékeknél a dobozon mindig fel van tüntetve a szín és az árnyalat száma, utóbbi vesszővel, ponttal, valamilyen írásjellel elválasztva. Ami mindenhol egyezik, az a színmélység (1-12) a vessző utáni számok, vagyis az árnyalatok, termékekként eltérhetnek. Ezért nem ugyanaz a két egyforma számmal rendelkező, de különböző márkájú festék.

Ezt azért fontos megérteni, mert a szőke színt önmagában nem a szőkítő adja. A szőkítés folyamata során egy nyers, pigmentektől (nem 100%-ig) megfosztott hajat kapunk, vagyis jellemzően csibesárga, vöröses, narancssárga árnyalatot. Mivel megváltoztattuk a pigmentek arányát és számát, illetve magát a hajszerkezetet nyitott állapotban hagytuk, lehetőségünk van új pigmentekkel pótolni az előzőeket.

A szőkítés utáni nyers haj egyébként mindig a saját hajunk színe, csak egy új formában. Tehát ha ilyenkor nagyon sárga az eredmény, a hamvasabb szőkéért például kék pigmentet tartalmazó festéket használunk, ami ellensúlyozza, „kiüti” azt. Az árnyalat és színmélységet azért fontos definiálni, mert két 7-es színmélységű festék lehet szőke, barna, vörös, kék stb. A végeredményt a saját hajunk alapja és az általunk újonnan bevitt pigmenteknek a keveréke adja majd.

Például, ha hamvas árnyalatot szeretnénk, kék és lila, esetleg zöld pigmentekkel kell keverni a vöröseinket és sárgáinkat. A megfelelő arányok használata rendkívül fontos tényező, ehhez a szakértelem mellett tapasztalat is szükséges.

Van-e más módszer a szőkítésen kívül?

Természetesen van, hiszen festékkel is tudunk világosítani a hajunkon, de így sokkal kisebb a mozgásterünk. A legfontosabb alapszabály ezzel kapcsolatban, hogy festék festéket nem világosít. Ha natúr hajunkra, ami mondjuk 5-ös színmélységű és 7-est festünk rá, fel fog világosodni, de ez a festéshez felhasznált előhívó (hidrogén-peroxid) erősségétől is függ. Az erősebb előhívó világosabb végeredmény hoz. Ám ha hajunkat már festettük előtte, a világosítás nem fog működni. Ilyenkor kell a szőkítőporhoz nyúlnunk, mert az mindig győz a festékkel szemben.

Összegezve: ha legalább 3 árnyalattal világosabb hajat szeretnénk, érdemes szőkítőporral és hidrogén-peroxiddal „leszívatni” a hajunkat, és utána „tonizálni” festeni, színezővel vagy festékkel. Ezeket a folyamatokat érdemesebb szakemberre bízni, mert komoly károkat lehet okozni, ha megfelelő tapasztalat, illetve háttértudás nélkül nekiesünk. Nem véletlenül nem lehet drogériában szőkítőport és oxit kapni.

Ha ezt mindenképpen magunknak akarjuk megoldani, ajánlott fodrászkellékesnél beszerezni a hozzávalókat, ahol az eladó nagy valószínűséggel hozzáértő segítséget tud majd nyújtani, így elkerülhetjük azokat a bakikat, amik katasztrófához is vezethetnek. A művelet így is kihívásokat tartogat, mert a színpaletta márkánként eltérő, így időbe telik kiismerni, melyik szín mit hoz a gyakorlatban. Ha pedig nagyon mellé megy az otthoni barkácsolás, a szakember általi kijavítása a sokszorosába is kerülhet annak, mintha alapból hozzá fordultunk volna.

Azzal is fontos tisztában lennünk, hogy a festett, különösen a szőkített haj extratörődést igényel, a meggyengített hajszálszerkezetet ápolni kell, hogy a lehető legjobb formában maradjon, illetve sokáig tartsa az általunk választott színt. A különböző balzsamok és pakolások használata mellett léteznek úgynevezett extra, hiarulonsavas, keratinos kezelések is. Mint mindig, ebben az esetben is a részletekkel kapcsolatban kérdezzük meg a fodrászunkat.

Kattints tovább!