Van esküvő rövid menyasszonyi frizurával?

2022. május 23.
Hihetetlen vagy sem, de a válasz egy határozott igen, még ha ez sokak számára teljesen elképzelhetetlen is. A Győrfi Béla vezette H'air szalon blogjában ezen kiderül, hogy miért is nem érdemes stresszelni a rövid hajon menyasszonyként.

Nem biztos, hogy indokolt elhalasztanunk az idei esküvő dátumunkat jövőre rövid hajjal, mondván, hogy remélhetőleg addigra lesz kellő hosszúságú a hajunk, amivel már tud is mit kezdeni a fodrász (nem!). Illetve ezzel már biztosan működni fog a lógjon is és legyen feltűzve is – nevezetű, népszerű kérés.

rövid-haj-esküvő

Ilyenkor szokott megtörténni az is, hogy kinézzük a kedvenc tarkónkat. Igen, jól olvastad, mert ilyenkor, tudat alatt, tulajdonképpen nem is feltétlenül esküvői frizurát keresünk, hanem egy szép tarkót, hiszen a legtöbb feltűzés, konty a fej hátulján mutat igazán. Amúgy ezzel nincs baj, hiszen az oltárnál a közönség nagy része úgyis hátulról látja a menyasszonyt.

Ugyanakkor a fodrászszékben ülve a próbafizura elkészítése alatt (ami egyébként erősen javasolt, nem pedig élesben, az esküvő napján kell először próbálnunk megvalósítani az elképzelést) leginkább szemből látjuk magunkat, így a „tűzijátékról” kicsit lemaradunk. Summa summarum: a legtöbb feltűzés profilból és hátulról mutat, ott látszik igazán, így vegyük számításba, hogy az arcunkhoz a smink többet tud hozzáadni, mint egy esküvői konty, tehát ne felejtsünk el számolni a smink hatásával, amikor megítéljük az elkészített frizurát.

rövid-haj-esküvő

Itt sem árt némileg felkészülni, pár frizuraötlettel. Ennek kutatása során a kreatív szöveg sokat segíthet a populáris vonalról való eltéréshez. A bevált – esküvői frizura – keresőszöveg helyett a keresés kreatívabb eredményeket hozhat, ha a számunkra szimpatikus közszereplők esküvői frizuráinak felkutatásával próbálkozunk.

Azon sem szabad különösebben fennakadni, ha az egyébként tökéletes frizurát megalkotó fodrászunk esetleg nem vállalja életünk legfontosabb napján is a “supportot” és maga helyett egy másik szakembert ajánl. Az alkalmi frizura egy kicsit más műfaj, mint a mindennapi fodrászkodás, a szakmai kihívások mellett sokaknak lelkileg is megterhelő az alkalom szülte stressz, szóval legyünk megértőek, végül valószínűleg mindenkinek jobb lesz így.

rövid-haj-esküvő

Higgyük el több rövid hajú lányt is elvettek már feleségül, mindenféle külső kényszer nélkül :), tehát az esküvői look megvalósítható hosszú haj nélkül is, sőt, ez igazán egyedi megjelenést hozhat, a nagy, konzervatív átlagot képviselő feltűzés világában. Némi stylinggal, kiengedett hajjal is lehetünk menyasszonyok. Valószínűleg a jövőbelink is örülni, fog ha könnyedén „felismer” bennünket az oltár előtt, hiszen valószínűleg az a lány tetszik neki, akit maga mellett lát reggelente.

Szöveg: Győrfi Béla, H’air Szalon Fotó: Pinterest/brides.com, Noiva Ansiosa

Olvass tovább!