- Hogyan őrizzük meg a bőrünk frissességét és rugalmasságát a 40-es éveinkben is?
- Újságíró kollégánk, Kovács Kata mesél nekünk azokról a titkos szépségfegyverekről, amelyekkel sikeresen veszi fel a harcot nyáron a meleg, a fáradtság és az idő múlásának jelei ellen.
- Melyik rúzs nem kínzás a legnagyobb melegben sem?
A nyár az én évszakom. Szeretek kicsit lebarnulni és a napos órák számának növekedésével az energiaszintem is magasabbra szökik. Ilyenkor bármire kapható vagyok, kevesebbet alszom és annyira szeretek uszodába járni, hogy már a gyerekeim is unják.
Tavaly 40 lettem, és már én is évek óta tudatosabban odafigyelek a fényvédelemre és arra, hogy a bőröm a megfelelő gondoskodást kapja. Apró ráncok, korral járó foltok, sebhelyek, száraz bőr – ezekkel mind küzdök mostanság, és minden arcápolási terméknek és trükknek hálás vagyok, amely segít ebben.
A nyári sminkelés viszont nem az erősségem. Az a helyzet, hogy ahogyan öregszem, egyre rosszabbul viselem a meleget és bármit megtennék, hogy ne érezzem azt, felesleges rétegek vannak rajtam. Így nyáron gyakran indulok útnak úgy, hogy csak minimális smink van rajtam, és keresem azokat a megoldásokat, melyeket könnyen elviselek a kánikulában, mégis feldobják az arcomat.
Ezek a legjobb nyári szépségkedvencek 40 felett
Rúzs, ami kánikulában is kényelmes: Clinique Almost Lipstick in Black Honey

A Clinique Almost Lipstick pedig pontosan ilyen. Az áttetsző pigment fényes festékréteggel vonja be az ajkakat, elképesztően lágy, finom hatása van ennek a rúzsnak, és nedves, már-már hűsítő bevonatot képez. Minden bőrtónust kiemel, de különösen a sötétebb bőrszínhez passzol. További bónusz, hogy még én is fel tudom kenni tükör nélkül!
Nyáron sokkal szívesebben mozdulok ki esténként, és jobban kapható vagyok a sminkelésre is, ha már lement a nap és csillapodott a hőség. Este szívesebben viselek sötétebb színeket, legyen szó ruháról vagy sminkről, úgyhogy ez a szín biztosan elkísér majd néhány esti kiruccanásra. A Black Honey ráadásul egy kultikus klasszikus: felmérések szerint ez Amerika abszolút kedvenc rúzsárnyalata, már 1971 óta hódít, és percenként hét tubus kel el belőle világszerte.
Miért nyári szépségkedvenc ez a rúzs?
Sokan próbálták utánozni, de úgy tűnik, tényleg nem lehet. Még a gyerekeim is imádják nézni, ahogy a tubusban szinte feketének látszó formula először áttetsző zselének néz ki felkenve, majd a bőröm színéhez igazodik és életre kel. Tiszta kaméleon!
Arcolaj, ami 40 felett táplál: Mádara Age Recovery Facial Oil

Soha nem gondoltam, hogy 40 éves korom körül fogok azzal a nagy rejtéllyel is szembesülni, hogyan lehet az ember bőre egyszerre pattanásos és dehidratált, zsíros és száraz. Az ilyen furcsaságok érdekes módon egész könnyen legyűrhetőek néhány jól megválasztott arcápolási termékkel.
Amikor anyuka lettem, szóval már több mint 10 éve lett fontos a számomra, hogy amit magamra kenek, az ne csak hatékony legyen, de megbízható forrásból is származzon. A Mádara kozmetikumok valamennyi összetevője tanúsított organikus gazdaságból és minősített beszállítótól érkezik, az egészségre és a környezetre teljesen ártalmatlanok, és nálam ez fontos kritérium.
A márka aknéra kifejlesztett arclemosóját már régóta imádom. Mivel 40 éves fejjel tényleg nemcsak a fáradtság jeleivel, de a pattanásokkal is derekasan küzdök, a megfelelő táplálkozás mellett arra is muszáj odafigyelnem, mely arcápolási termékekre reagál jól a bőröm, azaz mitől nem leszek pattanásos.
Miért szépségkedvenc ez az arcolaj?
Ez az anti-aging arcolaj egyenesen a megmentőm: igazából superfood a bőrnek! Paradicsommagból, berkenye, sárgarépa, vörös áfonya, málna és eper magjából származik benne a karotin, mely képes helyrehozni többek közt a napsugárzás okozta károkat és újjáéleszteni a bőrt.
A napsugárzásnál pedig csak egy dolog aggaszt jobban: a városi életmódból fakadó környezeti ártalmak, melyeknek nemcsak a tüdőm és az egész szervezetem, de persze a bőröm is ki van téve. Csodás érzés olyan arcápoló termékkel védekezni ezek ellen, amelyektől úgy feltöltődöm, mintha a kedvenc vidéki tájaimon járnék vagy a piacon nézelődnék, tele van antioxidánssal, vitaminokkal és más kisimító összetevőkkel.
Igazi nyári illat: Lush Sun parfüm

Évek óta nem veszek parfümöt, helyette illóolajokat használok, amelyeket kedvem szerint variálhatok, keverhetek úgy, hogy nemcsak az évszakhoz, a hangulatomhoz is passzoljanak. A Lush Sun parfümnél viszont egyetlen illat sem tükrözi jobban azt, ami nekem a nyár!
Napfényes citrus, brazil narancs és a kedvenc virágom, puha mimóza keveredik benne, de engem leginkább arra a júliusi pillanatra emlékeztet, amiért gyakorlatilag egész évben élek: amikor a kedvenc tengerparti kempingünkbe érkezve kiszállok az autóból és beleszagolok a levegőbe.
Miért szépségkedvenc ez a parfüm?
Az üde kékeszöld víz, a balzsamos fövenyfenyő és a grillek illata, a kemping vidám kavalkádja csap meg ilyenkor, és erre emlékeztet ez a parfümillat is. Tényleg ez számomra az év csúcspontja, úgyhogy a Lush Sun parfüm talán nem is nyáron jön a legjobban, hanem az évnek abban a szakaszában, amikor a hideg, sötét napok elől mindig ide vágyódom.
Amikor viszont túlzásnak érzem még a parfümviselést is – például egy strandolós napon vagy amikor a kempingben egész nap csak lazulunk –, akkor a Lush Dad’s Garden Lemon Tree testpermettel is megelégszem. A téli napokon ez az illat benti légfrissítőként emlékeztet majd a kedvenc nyaralós pillanataimra!