Sztárpárok, akik majdnem kimondták a boldogító igent

2017. november 12.
Öt eljegyzés a sztárvilágból, amely végül nem úgy sült el, ahogy azt eredetileg tervezték.

1. Cameron Diaz és Jared Leto

1999-től randizott Diaz a 30 Seconds to Mars frontemberével, 2000-ben pedig még az eljegyzésre is sor került. A pár csak a lánykérés után három évvel vált szét, az indokot a színésznő pedig így fogalmazta meg: „nem egy életszakaszban voltunk, pedig úgy gondolom, az időzítés mindenható egy párkapcsolatban”.

2. Kanye West és Alexis Phifer

Kanye mielőtt elvette volna feleségül Kim Kardashiant, egy csodaszép divattervezővel radizott, Alexis Phiferrel. A 2006-os eljegyzés után még két évet voltak együtt, a szétválásuk pedig igazán példaértékűre sikeredett: a szakításkor a legjobbakat kívánták a másiknak.

3.  Jude Law és Sienna Miller

A színészek az Alfie forgatásán habarodtak egymásba, 2004-ben, és még abban az évben, karácsony napján Jude megkérte Sienna kezét. A románc nem tartott sokáig, 2006-ban szétvált a jegyespár, miután fény derült Jude Law és gyereke dadusának viszonyára.

4. Johnny Depp és Winona Ryder

„Nem volt 27 évem alatt ahhoz fogható, mint kettőnk kapcsolata” – nyilatkozta Depp a People magazinnak, minután egy filmpremiemer összeismerkedett Ryderrel 1990-ben. Öt hónap múlva már az eljegyzésre is sor került, sőt, Depp még egy tetoválást is magára varratott, „Winona forever” felirattal. 1993-ban mégis véget ért a szenvedélyes románc, a színész pedig nagyon szellemes módon a tetoválást átüttette „wino forever”(bor mindörökké) feliratra.

5. Iggy Azalea és Nick Young

Fotók: Profimedia

Nick 2015 júniusában jegyezte el Iggy-t, az esküvőre viszont már nem került sor, ugyanis pár hónappal a nagy nap előtt fény derült Nick félrelépésére. Azalea a Twitteren azzal magyarázta a szétválást, hogy Iggy távollétében egy másik nőt vitt haza közös otthonukba.