Gyönyörű hang francia akcentussal

2017. november 16.

 

 

Stephanie tízéves korától tanul énekelni, táncolni. Az iskola mellett szórakozásból járt el ének- és táncórákra, a tanárai azonban úgy gondolták, érdemes megmutatnia a tehetségét másoknak is. Kamaszkorában már főszerepeket kapott Belgiumban gyerekmusicalekben. Érettségi után a szülei biztatták, hogy a művészpályát válassza, de ő tartott tőle. Fontos volt számára a biztonság, a kiszámítható élet, a művészvilág pedig ennek pont az ellenkezője. Ezért egy menedzserképző iskolát kezdett el, de néhány hét után rájött, ez nem az ő világa. Hiányzott neki a tánc, az éneklés, a színház. Végül talált egy magániskolát Párizsban, amely kifejezetten musicalszínészek képzésére szakosodott. Felvételizett a párizsi Nemzetközi Musical Akadémiára, az AICOM-ra, amelyet sikeresen el is végzett. Azóta felfelé ível a karrierje, nemzetközi produkciókkal járja a világot, és két éve a magyar színpadokon is rendszeresen lehet találkozni vele. Székesfehérváron a SingSingSing Musical Show-ban szerepelt, idén nyáron pedig az Aida musical női főszerepét énekelte a Fertőrákosi Barlangszínházban. Legutóbb a november végén bemutatásra kerülő, a Queen együttes dalaiból készült We Will Rock You musical női főszerepét is megkapta.

Mit jelent számodra Magyarország?

Anyukám magyar, az egész családja Magyarországon él. Akkor került Belgiumba, amikor megismerte apukámat, aki Luxemburgból származik. Egész pici koromtól fogva minden évben legalább kétszer ellátogattunk Magyarországra a nagyszüleimhez. A karácsonyt és a nyári szünet egy részét minden évben itt töltjük. A nagy családi vakációk helyszíne mindig a Balaton, Siófokon évek óta ugyanazt a házat béreljük ki. Gyakran barátokat is hozunk magunkkal, megmutatjuk nekik, milyen szép ez az ország. Sajnos nem tudok jól magyarul, otthon franciául beszélünk a szüleimmel és a testvéreimmel. De mostanában elkezdtem tanulni a nyelvet, mert nagyon hiányzik, hogy kommunikálni tudjak. Itthon érzem magam Magyarországon, de a nyelv miatt mindig hiányérzetem van.

Sokat utazol. Hogy bírod ezt az életformát?

Imádom. Nagyon szeretek új kultúrákkal megismerkedni, új ismerősökre szert tenni, új ízeket, ételeket felfedezni. Persze egy-egy hosszabb turné után jó hazamenni. Két otthonom is van, az egyik a családi ház a szüleimnél Belgiumban, a másik a saját lakásom Párizsban. De mostanában egyre több időt töltök Magyarországon, ami szintén az otthonommá vált.

Aktívan jelen vagy a közösségi médiában. Vannak már magyar követőid?

Igen, főleg fiatal lányok. Lelkesen eljönnek az előadásaimra, sőt volt olyan is, hogy elhívtak kávézni. Eddig a francia rajongóim mellett főleg ázsiai nevek szerepeltek, most egyre több a magyar név is.

A We Will Rock You musical után milyen felkérések várnak még rád Magyarországon?

Székesfehérváron decemberben lesz egy fantasztikus koncert a sportcsarnokban, amelyet nagyon várok. Filmzenéket éneklünk majd nagyzenekar kíséretében. Olyan magyar hírességekkel léphetek fel, mint Radics Gigi vagy a Vastag testvérek.

 

Hosszabb interjúnkat a decemberi lapszámban keresd!