Jennifer Aniston betöltötte az ötvenet és békét kötött Brad Pittel

2019. február 19. | marieclaire.hu

Meglepetésként érte a világot, hogy Brad Pitt is meghívót kapott volt felesége ötvenedik születésnapi bulijába, az meg pláne, hogy el is ment rá. Pedig az utóbbi években több olyan esemény is történt, amely azt mutatta, folyamatosan olvad a jég a két színész között, tizenkét évvel ezelőtti, botrányosra sikerült válásuk után.

Jennifer Aniston és Brad Pitt volt az ügyeletes álompár 2000 és 2005 között. Egészen addig, míg Pitt össze nem jött Angelina Jolie-val a Mr. és Mrs. Smith forgatásán, és Anistont viharos gyorsasággal hagyta maga mögött.

Aniston édesanyjának két és fél évvel ezelőtti halála volt az első olyan esemény, amely közelebb hozta egymáshoz az egykori házastársakat. Brad kapcsolatba lépett Jennel, hogy kifejezze részvétét édesanyja elvesztése miatt, a színésznőt pedig meghatotta ez a lépés – számoltak be róla a források. A színész Aniston tavalyi, Justin Theroux-tól való válásakor is volt felesége mellett állt. Ám romantikus újrakezdésről nincs szó. Brad Pitt még mindig nem jutott túl Angelina Jolie-val való válásán, Jennifer Aniston pedig már nem tud ilyen érzéseket táplálni a színész iránt, bár a szívében mindig lesz hely számára.

A kerek évfordulós születésnapi bulin a rengeteg híres barát és ismerős között azért feltűnt Pitt is.
Az igazi izgalmak azonban csak az ünneplés után kezdődtek a színésznő és legjobb barátnőjének, Courtney Cox számára, akivel a parti után nyaralni indultak Los Angelesből a mexikói Cabóba magángépükkel. A felszállás után nem sokkal problémák adódtak a géppel, vissza kellett fordulniuk és vészleszállást végrehajtani a kaliforniai Ontario nemzetközi repülőterén – számolt be róla a People magazin. Második nekifutásra már jobban sikerült a repülőút, és a Jóbarátok két sztárja most már bizonyára a medence partján piheni ki az izgalmakat.

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok