Gwyneth Paltrow forradalmasítaná a válást

2019. március 29.
Gwyneth Paltrow a "tudatos pártalanodás" fogalmának bevezetésével akarja forradalmasítani a válás intézményét.

A Coldplay frontembere, Chris Martin és Gwyneth Paltrow 2014-ben jelentette be, hogy évtizedes házasságuk, melyben két gyermekük született, véget ért. “Elsősorban és mindenek előtt szülők vagyunk, két csodálatos gyermek szülei és reméljük, hogy azzal, hogy folyamatosan találkozunk és elengedjük egymást, illetve együtt neveljük a gyerkeinket, képesek leszünk megadni nekik ugyanazt, mint amikor még házasok voltunk” – hangsúlyozta már akkor is Gwyneth Paltrow.


Paltrow számára a „tudatos pártalanodás” (conscious uncoupling) elmélete még az 1970-es évekből származik. “Nagyon szép gondolat. Le kell rombolni a válás hagyományos fogalmát, melyből csak rosszul jöhet ki mindenki” – magyarázta a színésznő. Gwyneth Paltrow elmondta, hogy sokféle szakirodalmat elolvasott a válásról, rengeteg adatot gyűjtött, hogy kitalálja, a gyermekeinek hogy lesz a legjobb. “A leggyakoribb sérülés, melyet a gyerekek szenvednek a válás során az, hogy kimondják nekik, a szüleik már nincsenek együtt többé” – fejtette meg a problémát. “Ezért úgy gondoltam, hogy ha azt hangsúlyozom, hogy továbbra is barátok vagyunk és szeretjük egymást, illetve egy család maradunk, csökkentem a sérülést. Tehetünk úgy, mintha nem lennénk és utáljuk egymást, de ezzel az erővel ki is rakhatnánk a gyerekeket valahol az út szélén. Mi azt választottuk, hogy új szerepet találunk ki magunknak” – magyarázta a Gwyneth Paltrow.

Persze fájt a válás, aggódott a gyermekeiért és kudarcként élte meg, hogy a házassága nem működik többé. “De ez nem ok arra, hogy ne legyünk kedvesek egymással és ne próbáljunk meg család maradni” – magyarázta. Később szembesült csak azzal, miután többektől kapott visszajelzést, hogy sokakat inspirált válásuk közepette a látásmódja. Továbbra is úgy tűnik, hogy Chris Martinnal működik a tudatos pártalanodás módszere, hiszen még a nászútjára is magával vitte exférjét tavaly szeptemberrel, miután Brad Falchuk producerrel új házasságot kötött.

Forrás: CNN
Fotó: Getty Images, Profimédia/Red Dot