Amy Winehouse stíluskiállítás nyílik a Grammy Múzeumban

2019. december 26.
Az ikonikus szív alakú Moschino táska és az utolsó fellépésén viselt ruha is megtekinthető lesz a Los Angeles-ben nyíló kiálltáson.

A Los Angeles-i Grammy Múzeumban nyílik most először olyan kiállítás, mely Amy Winehouse, a 2011-ben alkoholmérgezésben tragikusan elhunyt 27 éves énekesnő stílusa előtt tiszteleg. A kiállítás január 17-től április 13-ig lesz látogatható.

A Rehab című dal Grammy-díjas előadójának leghíresebb öltözékeit láthatjuk kiállítva, emellett naplóbejegyzéseit és eddig soha nem pulbikált, kézzel írt dalszövegeit is megtekinthetjük. Sőt, a kiállított darabok egy részét a Julien’s Auctions aukciósház segítségével árverésre is bocsátják. A bevétel a drogmegelőzéssel és az alkoholfogyasztással kapcsolatos felvilágosítással foglalkozó Amy Winehouse Alapítványhoz kerül majd.


Amy Winehouse jellegzetes stílusa, tetoválásai, tussal kihúzott szeme és rock’n’roll életmódja tették kultikus énekesnővé. “Amy nemcsak a zenéjével ajándékozta meg a világot, hanem a stílusával is. Szeretnénk, ha az emberek meglátnák erőteljes, csodálatos lelkét a kreativitásának minden megnyilvánulási formájában” – mondta az énekesnő édesapja, Mitch Winehouse arról, miért volt fontos számára a kiállítás megszervezése.

A kiállításon azt a Naomi Parry stylist által tervezett miniruhát is megtekinthetjük, amit Winehouse utolsó, szerbiai fellépésén viselt. Parry tervezte a soha nem látott öltözékeket Amy Winehouse 2011-ben lemondott nyári turnéjához is. Ezek szintén megtekinthetők lesznek a Grammy Múzeumban, ahogy a szív alakú Moschino táska is a 2007-es BRIT Awards díjátadóról és a 2008-as Grammy-díj átadón viselt Dolce & Gabbana ruha.

Forrás: Page Six
Fotó: Getty Images