Chrissy Teigen és John Legend elvesztették a harmadik kisbabájukat

2020. október 01.
„Hazamenni a kórházból baba nélkül. Nem akarom elhinni” – írta ki a Twitterre Chrissy Teigen. A 34 éves modell és férje, John Legend a harmadik gyereküket várták, de a terhesség alatt komplikációk léptek fel, és az orvosok nem tudták megmenteni a kisbabát.

Chrissy Teigen szerdán írta ki a Twitterre, hogy elvesztették a harmadik gyereküket, és kórházban készült fotókat is közzé tett. A megrázó fekete-fehér képek egyikén a kisbabát a karjában tartja, a férje pedig odabújik hozzájuk. „Hiába kapott a kisfiunk rengeteg vért – transzfúziót –, mégsem volt elég, hogy életben maradjon – írta. – Korábban sosem adtunk előre nevet a gyerekeinknek, csak azt követően, hogy megszülettek, de ezt a babát valamiért nagyon hamar elkezdtük Jacknek szólítani. Úgyhogy ő mindig Jack marad nekünk. Nagyon küzdött érte, hogy a családunk tagja legyen, és mindig az is lesz, örökké.”

Azzal, hogy ilyen nyíltan írt a történtekről, több ismert emberhez csatlakozott, akik már megtörték a hallgatást a kisbabájuk elvesztésével kapcsolatban, írja a The New York Times. Köztük van Michelle Obama, Beyoncé, Brooke Shields és Kirstie Alley is. Ezzel a nők és családok ezreinek próbálnak segíteni, akik hasonlókon mennek át, hogy ez a téma se legyen tabu többé.

Chrissy és John Legend annak idején a családjuk gyarapodását egy dallal jelentették be, nemrégiben pedig azt is elárulta véletlenül a modell, hogy a harmadik gyerekük kisfiú lesz. Chrissynek és az énekesnek két gyereke van, egy kislány és egy kisfú: a 4 éves Luna Simone, és a 2 éves Miles Theodore.

A teljes posztot itt tudod megnézni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

We are shocked and in the kind of deep pain you only hear about, the kind of pain we’ve never felt before. We were never able to stop the bleeding and give our baby the fluids he needed, despite bags and bags of blood transfusions. It just wasn’t enough. . . We never decide on our babies’ names until the last possible moment after they’re born, just before we leave the hospital. But we, for some reason, had started to call this little guy in my belly Jack. So he will always be Jack to us. Jack worked so hard to be a part of our little family, and he will be, forever. . . To our Jack – I’m so sorry that the first few moments of your life were met with so many complications, that we couldn’t give you the home you needed to survive. We will always love you. . . Thank you to everyone who has been sending us positive energy, thoughts and prayers. We feel all of your love and truly appreciate you. . . We are so grateful for the life we have, for our wonderful babies Luna and Miles, for all the amazing things we’ve been able to experience. But everyday can’t be full of sunshine. On this darkest of days, we will grieve, we will cry our eyes out. But we will hug and love each other harder and get through it.

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés, Szept 30., 2020, időpont: 8:58 (PDT időzóna szerint)

Olvass tovább!