Sarah Paulson, a Ratched sztárja volt már férfi jegyese is

2020. október 05.
Már el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett, amikor Sarah Paulson és a 75 éves Holland Taylor nem alkottak egy párt. A két színésznő ugyanis 2015 óta vállalja nyíltan kapcsolatát.

A két színésznő pontosan öt éve alkot egy párt, és annak ellenére, hogy 32 év van közöttük, a nagy korkülönbség egyáltalán nem zavarja őket (maximum az újságírók állandó kérdése a korkülönbségről), boldogan élnek együtt.

Sarah Paulson és Holland Taylor

Sarah és Holland a 2020-as Oscar-gálát követő partin

Pedig a 45 éves színésznő, Sarah már maga mögött tudhat pár igazán hosszú és komoly kapcsolatot. Sőt már menyasszony is volt. A jegyese Tracy Letts színész és dramaturg volt, akivel még a kilencvenes években alkottak egy párt, a férfi pedig meg is kérte Sarah kezét. Alig huszonévesek voltak ekkor, így ez a szerelem nem lett hosszú életű.

sarah-paulson-tracy-letts

Tracy Letts a Homeland és a Lady Bird filmekben játszott

2005-ben aztán Sarah Cherry Jones (a 24 című sorozatból vagy a Jelek című filmből lehet ismerős) színésznővel való kapcsolatát egy Tony-díjátadón elcsattant csókkal hozta nyilvánosságra. Sarah akkor volt 31 éves, és karrierje épp egy fontos és új állomáshoz érkezett, izgult, hogy a nyilvános csók hatással lesz a karrierjére. Szerencsére nem így lett. Ők ketten hét éven keresztül éltek boldog szerelemben, a szakítást is barátian rendezték.

Sarah annak idején Cherry Jones oldalán

Sarah egyébként most a Netflixen látható a Ratched című sorozat címszereplőjeként. A sorozat az 1962-es Száll a kakukk fészkére című mozi ikonikus gonosz karakterének, Mildred Ratched főnővérnek az eredettörténetét mutatja be. Sarah zseniális a szerepben!

Olvass tovább!