Senki nem tudja, mi van igazából Kanye West és Irina Shayk között

2021. június 11. |

Néhány nappal ezelőtt gyanús lesifotók kerültek elő Irina Shaykról és Kanye Westről, amint éppen Franciaországban nyaralgatnak. Bár rögtön mindenki arra gondolt, hogy a páros összejött, nem feltétlenül ilyen egyszerű a dolog.

Alig pár hónapja, hogy kiderült, Kanye West és Kim Kardashian szakítottak egymással, és a rapper máris egy újabb híres nőt cserkészett be maga mellé. Mindenki meglepődött, Shayk és West közös képei láttán, pedig a kettejük kapcsolata valójában nem újdonság. Ahogy a Page Six is írta, a páros már jóval Kim Kardashian előtt is ismerte egymást, sőt, annak idején valami alakult is köztük.

irina-shayk-kanye-west

Lehet, hogy te nem is emlékszel rá, de több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2010-ben Irina Shayk már szerepelt West Power című videóklipjében, és modellként is részt vett a rapper Yeezy nevű márkájának egyik kampányában. Sőt, a Christian Dior Flow című számban, Kanye West meg is említette Shaykot: “I wanna see Irina Shayk next to Doutzen” Információk szerint a két sztár között annak idején alakult is valami, ám a dolog csak rövid életű volt, a modell ugyanis 2010-ben randizni kezdett a futballszupersztárral, Cristiano Ronaldóval, majd Kanye 2012-ben összejött Kim Kardashiannal.

Kiderült, miért válik Kim Kardashian és Kanye West

Kiderült, miért válik Kim Kardashian és Kanye West

Majd hét év házasság után Kim Kardashian múlt héten beadta a válást. A házaspár ismerősei szerint a szakítást az okozta, hogy a két sztár nagyon másképp gondolkozott a világról, no meg a gyereknevelésről.

A két sztár között újra fellángolt kapcsolat hatalmas meglepetést okozott, de bennfentesek szerint Kim Kardashian és a családja például kifejezetten örül neki, és csak azt szeretnék, ha West végre boldog lenne. A Page Sixnek nyilatkozó másik informátor viszont kicsit szkeptikusan áll a hirtelen jött szerelemmel kapcsolatban, mint mondta, nagy rá az esély, hogy az egész csak egy pr-fogás.

“Shayk nagyon is tudatos, tudja mit kell csinálnia, ha azt akarja, hogy modellként a csúcson maradjon és a legjobb szerződéseket kínálják neki. Folyamatosan jelen kell lennie a médiában, az pedig csak pluszpont, ha egy nagyon híres pasit ki tud fogni magának. Kanye számára pedig ez az egész arról szól, hogy megőrizze az imázsát.”

Hogy mi lehet az igazság, az valószínűleg idővel fog csak kiderülni.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok