Szabó Győző újragondolta a testével való viszonyát

2021. június 19.
Szabó Győző júliusban lép be az ötvenesek klubjába, és az elmúlt egy évtizedben már próbált a régi önmagához képest egészségesebben élni, ám igazán csak most vette a kezébe a teste fölött az iránytást. Egyrészt húsmentessé formálta az étrendjét, másrészt pedig az indiai gasztronómia és kultúra felé fordulva egyre inkább elmélyül az ájurvédikus filozófiában.

Bár Szabó Győző számos interjújában elmondta, hogy az alkata miatt állandó harcot folytat a versenysúlya megtartásával, most mégsem azért váltott húsmentesre, mert feltétlenül a fogyás lebegett első számú célként a szeme előtt. Így, közel az ötvenhez inkább az életfilozófia-váltás volt a szempont!

„Régóta szimpi a vega étrend, néha bizony kellenek olyan hosszabb időszakok, amikor nem fogyasztunk húst – mesélte Szabó Győző, aki nem jelenti ki, hogy soha többé nem emel majd a szájához egy jó szaftos steakből ízlésesen kikanyarított szeletet, de az biztos, hogy most jó időre száműzte a húst a mindennapjaiból. – Évek óta barátkozom az indiai gasztronómiával, sok-sok receptet ki is próbáltam. Rengeteg hüvelyest fogyasztok, és kísérletezem csicseriborsó változatos felhasználási formáival, valamint a különböző fűszerekkel, például a mentával. Az új étkezési szokásaimmal párhuzamosan egyre jobban elmélyülök az ájurvédikus életmódban is, amely nemcsak a testre, hanem a lélekre is óriási hatással van. Ez az irány most nagyon érdekel!”

Húsbavágó

Ha már húsmentes táplálkozás, akkor meg kell említsük, hogy Győző ennek kapcsán örömmel csatlakozott az ország leglátogatottabb online gasztroszájtjának Húsbavágó elnevezésű kampányához, amelyben Eke Angéla színésznő és Szilágyi Szilvi influenszer is aktívan részt vesznek. A kampány a húsmentes világnap alkalmából hívja fel a magyar társadalom figyelmét egy világszintű problémára, az ipari húsfogyasztás káros hatásaira, és szorgalmazza a táplálkozással kapcsolatos életmódváltás lehetőségét.

„A nagyon könnyen hozzáférhető húsok – ellentétben a fenntartható állattartásból származó, termelői portékával – egészen más tápértékkel bírnak és egészségünk szempontjából sem a legideálisabbak. De annak, hogy nem fogyasztok húst, etikai okai is vannak, hiszen ezek az állatok jóval rövidebb ideig élnek, valamint nem a számukra legmegfelelőbb körülmények között. Továbbá a környezetvédelem témaköre sem elhanyagolható, az állattartás és a környezetszennyezés ugyanis szorosan kapcsolódnak: állatok ipari méretű tartásánál a vízfogyasztás, valamint a terület mérete sem környezetbarát módon optimalizálható. Aki szeretne egy kicsit is tenni a környezetéért, és esetleg úgy érzi, hogy a szervezetének is jólesne a változás, már az is sokat számít, ha kezdetnek kijelöl néhány napot egy héten, amikor nem fogyaszt húst” – nyilatkozta Eke Angéla, aki már hosszú évek óta tudatosan étkezik.

Olvass tovább!


Kapcsolódó