Kyle Jenner az első csók után töltette fel az ajkát

2021. június 28.
A megszégyenítés miatt úgy érezte, egyszerűen megcsókolhatatlan, így kötött ki a plasztikai sebésznél Kyle Jenner.

Az első csók senkinek sem könnyű, nem is gondolnánk, hogy például Kyle Jennernek sem volt az. Pedig a sminkmogul számára egyenesen traumatikus volt az élmény. Annyira, hogy az ajakfeltöltésben látta az egyetlen megoldást, miután a fiú, aki megcsókolta, olyan megjegyzéseket tett az ajkára, hogy egyszerűen megcsókolhatatlannak érezte magát utána. 

kyle-jenner-ajakfeltoltes-megszegyenites

„Úgy gondolom, a smink iránti rajongásom az ajkam miatti bizonytalansággal indult” – mondta a Kyle Cosmetics megalapítója. 

„Nagyon vékony ajkam volt, és sohasem gondoltam rá egészen addig, míg az első csóknál a srác azt nem mondta, hogy ugyan jól csókolok, de nagyon vékony a szám. Onnantól kezdve úgy éreztem magam, hogy senki sem lenne képes újra megcsókolni” – mesélt Kyle Jenner a tinédzserkori megszégyenítésről. 

„Ezután először a smink függője lettem, mert így túlkontúrozva nagyobbnak tűnt a szám, és magabiztosabbnak éreztem magam – magyarázta Jenner. – Majd 2015-ben kaptam először ajakfeltöltést. Tenni akartam valamit a bizonytalanságom elűzésére és az önbecsülésem visszaszerzésére.”

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!