Ezekre figyelj, hogy ne bánd meg később az arctöltésed

2021. június 07.
A hialuronsavas fillerek, azaz főként az arc- és szájtöltések egyre általánosabb esztétikai beavatkozásnak számítanak, amelynek még a pandémia sem szabhatott gátat. Szakértői segítséggel jártunk utána, hogy melyek a legnagyobb buktatói ennek a területnek, illetve, hogy mire érdemes mindenképp odafigyelnünk, ha már biztosan rászánjuk magunkat egy hasonló beavatkozásra.

A töltőanyagos beavatkozások felfele ívelését megtörni nem, legfeljebb csak kis mértékben lassítani tudta a világjárvány. A karanténidőszak, a megváltozott nyitvatartások ellenére is milliók foglalnak időpontot különböző töltésekre világszerte. Csak az Egyesült Államokban 3,8 millióan éltek 2019-ben a fillerek szépítő erejével, míg ez egy évvel később a szigorítások ellenére is 3,4 millió volt. Vezető nemzetközi bőrgyógyászok és plasztikai sebészek nyilatkozzák, hogy a pandémia és a társadalmi távolságtartási korlátozások ellenére is elfoglaltabbak, mint valaha – nem véletlenül. Egyes felmérések szerint az egyre általánosabb Zoom-meetingek, céges videós chatek, valamint a képernyőn viszontlátott képünk miatti elégedetlenség itthon is sokakat a különböző töltések irányába fordítanak. Az idő múlásának jelei az arcon, vagy éppen a dúsabb ajkak iránti vágy egyaránt növeli a töltések népszerűségét, ennek hála pedig a hazai szakemberekhez sem mindig könnyű bejutni. Az internetes plasztikai fórumokon a szakavatottak azt is szinte napra pontosan jegyzik, melyik felkapott, biztos kezű, remek esztétikai érzékkel bíró plasztikai sebészhez és bőrgyógyászhoz mennyi a várakozási idő, míg sokan inkább aszerint választanak sajnos dokit, hogy ki fogadja őket hamarabb.

filler-toltes-plasztika

Profi szakorvos kontra ügyes kezű autószerelő?

„A hialuronsavas töltéseknél nagyon-nagyon fontos az orvosválasztás, és legalább ugyanennyire fontos persze az anyagválasztás, vagyis az, hogy pontosan mi is az, amit a páciens fog kapni – figyelmeztet dr. Kovács András plasztikai sebész. Az orvosválasztás azért fontos, mert az első komoly hibalehetőség, ahol elbukhatunk ezen a téren. – Sokan nem is szakképzett emberekhez mennek el töltetni, hanem mondjuk egy kozmetikushoz, egy tetoválóhoz, de én már autószerelőt is tudok, aki itthon töltésekkel foglalkozik.”

Mindez persze hivatalosan nem legális, de ez a terület jelenleg sajnos egy óriási fekete folt a törvénykezésben. „Hiszen azt mondhatja erre a kozmetikus, hogy ő igenis jogosult az első hámrétegben szúrni. Viszont arról, hogy „picit mélyebben” történt kezelés a páciens semmiféleképpen nem fog dokumentációt kapni, illetve a nyugtán is csak annyit fog látni, hogy történt egy befizetés egy bizonyos terápiával kapcsolatban.” És hogy mi is lehet ezzel a gond? Egy rosszul sikerült töltés vagy bármi gond esetében semmiféleképpen nem tudunk majd érvényt szerezni a saját akaratunknak vagy akár bizonyítani azt, hogy mi is történt velünk.

Fontos biztosra mennünk, hogy tényleg jó szakember kezei közé készülünk-e beülni (adott esetben a háta mögött 6 éves egyetemmel, 6 éves szakorvosi képzéssel, szakvizsgával és egyéb specifikus képzésekkel), Magyarország esetében pedig az egészségügyi dokumentációs rendszerben, a felhőben is tudjuk ellenőrizni, hogy a kiválasztott szakember praktizálhat-e hivatalosan, azaz van-e érvényes működési engedélye. „Szerintem ma Magyarországon körülbelül öten vagy hatan vagyunk plasztikai sebészek és bőrgyógyászok, akik az ehhez kapcsolódó követelménynek eleget tesznek. Vállaljuk a felelősséget pecséttel, vállaljuk a felelősséget a hivatalos szervben való dokumentációban, illetve rendelkezünk egészségbiztosítással és az ÁNTSZ által jóváhagyott hellyel.”

Vagyis, ha esetleg egy „jó hírű” kozmetikushoz készülünk például szem alatti karikákat töltetni, ne is várjunk ehhez kapcsolódóan érvényes ÁNTSZ-engedélyt, hiszen elméletileg nem is jogosultak idegpályája közelében történő injekciók beadására. Dr. Kovács András szerint nehezítheti a döntésünket, hogy itthon szinte mindenki foglalkozik mindennel, a kozmetikusok sorra nyitják a különböző, óriási palettával dolgozó beautyszalonokat, és simán hirdetik is a töltéseket, baj esetén pedig az ÁNTSZ az Orvosi Iparkamarára fog mutogatni, az Iparkamara meg az ÁNTSZ-re. Mi pedig a csomós arccal, netán deformált ajkakkal már csak egy profin korrigáló plasztikai sebészben vagy bőrgyógyászban bízhatunk.

A Hoxa vagy a Facebook-fórumokon számos fekete listás, azaz „sokat rontó” orvosi névvel is találkozhatunk, de fontos tudnunk, hogy mindig lesz olyan, hogy valaki nem elégedett egy szakemberrel, akinek a munkáját ugyanakkor szinte mindenki más dicséri. A plasztikai sebész vagy bőrgyógyász titulus önmagában persze nem mindig garancia arra, hogy elégedettek leszünk a végeredménnyel. A szájtöltések esetében sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a szilikonolajos töltést számos országban már rég betiltották, olyan komoly következményeket és deformitást okozhat hosszú távon (ráadásul iszonyú macerás, fájdalmas az eltávolítása), és bár itthon nem tiltják hivatalosan, nem is ajánlják. Mégis akadnak szakemberek, akik gond nélkül töltik a páciens kérésére…

„Amit én leggyakrabban szoktam javítani, az általában az általában pont a szilikonos szájtöltés utáni szilikon eltávolítása, de mondhatnám a rossz töltési technikák miatt nem megfelelő helyre juttatott anyagot is a szájban, amelytől az ajkak aszimmetrikusak, deformáltak lesznek, illetve nyálkahártya kiboltosulásokat fognak eredményezni.” A szakember szerint gyakori hiba még a kacsacsőrszájként is ismert „overloop”, vagyis a nem az ajakban való töltés, hanem az anyag a száj felett lévő bőrbe fecskendezése. De sajnos lyukra futhatunk akkor is, ha a szem alatti karikákat szeretnénk töltetni, ahol a puklis töltés jelent gyakori veszélyfaktort. Visszatérő panasz páciens oldalról, hogy a szakemberek ilyenkor sokszor a „hozott anyagra fogják” a nem megfelelő eredményt, ennek eredménye pedig többek között rengeteg csalódott, több százezer forintos kiadással nem a várt eredményt kapó kommentelő a különböző plasztikai fórumokon.

hialuron-sav-toltes

„Én nem mondom, hogy mindig tökéletesen dolgozom, mert ugye az emberi szervezet variánsai megszámlálhatatlanok, és a seb gyógyulása is mindenkinél egyéni, de ha az ember azt látja, hogy valami gond van, akkor igenis tegyen ellene, és kezelje a szövődményeit, mert ez is hozzátartozik a szakmához. Mindig azt mondom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Viszont a hibákat, ha már elkövettük, a legjobb tudásunk szerint meg kell próbálnunk orvosolni, azokat nem lehet leplezni és bújtatni. A pácienseknek sokszor nincsen összehasonlítási alapja, tapasztalata. Ezt használja ki nagyon sok orvos, aki csúnyán dolgozik. Ilyenkor sajnos a páciensnek sokszor van egy rejtett szégyenérzete, és belenyugszik, hogy biztos vele van a baj, de itt nem erről van szó – mondja dr. Kovács András. – Vagyis, ha látom azt, hogy tényleg ordít, hogy az a száj aszimmetrikus, nem jól van megtöltve, »könyököl« az anyag, látom azt, hogy itt valami gond lesz, akkor nem bújtatnom kell, vagy jegeltetnem a beteggel, hanem meg kell oldanom a problémát akár egy teljes kioldással is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dr. Andras Kovacs (@drkovacsandras) által megosztott bejegyzés

Na de mi is az a kioldás?

Szinte mennyei manna a 21. századi filleriparban a páciensek számára, hogy a hialuronsavakat lehet bontani, mindezt egy olyan csodaenzimmel, amely a hialuronsavat szépen lebontja vízzé. Azaz kicsit olyasmi ez, mint a Wordben az „undo” lehetőség, vagyis szinte egy pillanat alatt az enzimmel beadásával elérhetjük egy baki esetén, hogy visszaálljon az eredeti forma. Nagy kincs ez akkor is, ha mondjuk véletlenül artériába juttatja egy szakember a töltőanyagot, ami pedig kifejezetten veszélyes műfaj. „Ez a fajta arc- és szájtöltési hiba ugyanis érelzáródást okozhat, és az elzáródás következtében annak megfelelő ellátási területén kiesik az oxigenizálás, tehát az éltető ereje annak a bőrrészletnek, ahol az artéria elzáródott. Ettől pedig részleges területi vagy pedig teljes területi bőrelhalás jöhet létre, amit csak műtétileg lehet utána orvosolni.” Vagyis ilyenkor a megfelelő időben kezdett oldás nagyon fontos, ha időben észrevesszük (romlik a keringés, fehéredik a bőr), egy esetleges torzító, roncsoló, diszharmonikussá váló heges állapotot előzhetünk meg.

Extrafontos a felhasznált anyag is

Anyagok terén is ugyanolyan fontos tájékozódnunk, mielőtt bevállalunk egy töltést. A szakember arra figyelmeztet, hogy ma már mindenféle silány anyagok megtalálhatóak a piacon, sőt, internetről is lehet rendelni vakon. Ennek fényében különösen fontos, hogy ellenőrzött forrásból, ellenőrzött minőségű anyagot engedjünk csak az arcunkba, szánkba fecskendezni, hiszen egy esetleges oldással sokkal többet költhetünk az eredeti állapotunk visszaállítására, mint amennyit egy „no name” anyaggal spóroltunk volna.

„A jobb anyagok nagyrészt ismertek, Juvederm, Theosyl, Radiesse és még van egy-kettő, amik valóban minőségi töltőanyagok” – árulja el a szakember, kitérve arra, hogy ennél lényegesen többféle termék van a piacon. Vannak olyanok, amelyek extrém gyorsan felszívódnak, de online például hamisítványokat is kínálnak az ismert márkákból. Ha tudjuk, kérdezzünk rá pontosan, hogy mi is az esetünkben használt töltőanyag, honnan szerezték be, de akár a számlát is kérhetjük róla, ha valóban biztosra mennénk. Kibúvók esetén ér azért már gyanakodni, míg szem alatti karikáknál legyünk különösen óvatosak. Itt ugyanis még szűkebb a köre a megfelelő töltőanyagoknak, ezért nézzünk utána, pontosan mit is kapunk, ahogyan az adott orvos korábbi munkáinak is. Ha ugyanis valóban jó eredményre vágyunk nagyon fontos a megfelelő anyagválasztás is, nem csupán a jó szakember.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

beauty-awards-felhivas

Szavazni ITT tudsz!