Cameron Diaz elárulta, miért hagyott fel a színészkedéssel

2021. augusztus 14.
Cameron Diazt évek óta nem láthattuk már új filmben, és mint most kiderült, a visszavonulása nagyon is tudatos volt.

A 48 éves színésznő csütörtökön volt a vendége Kevin Hart beszélgetős műsorának, ahol a műsorvezető kérdésére elárulta, miért hagyott fel végleg a színészkedéssel.

cameron-diaz

Diaz elmondta, hogy 40 éves korában kezdett rájönni, hogy az életének számos olyan része van még, amikre korábban nem fordított elegendő figyelmet. „Ha egyvalamit hosszú időn keresztül nagyon magas szinten űzöl, akkor életed más részei felett nem lesz irányításod. Persze nagyon szórakoztató volt ezt csinálni, szerettem, hiszen imádok színészkedni. De szerettem volna egyszerűbbé, menedzselhetőbbe tenni az életem, hogy minden szükséges dolgot képes legyek egyedül megoldani.”

A színésznő azt is hozzátette, hogy miután visszalépett a színészettől, végre lett ideje olyan dolgokra is, amik korábban nem fértek bele a mindennapjaiba – például randizni kezdett, találkozott a férjével, Benji Maddennel, családot alapított, és 2019-ben megszületett kislánya is, Raddix.

„Eddig az életem 100 százalékát a színészkedés töltötte ki, most már rengeteg másra is jut időm” – mondta Cameron Diaz. 

Forrás: People Fotó: Getty Images

Olvass tovább!