Megválasztották 2021 legszexibb férfiját

2021. november 10.
Elsőre talán kicsit meglepő lehet, de idén az 52 éves Paul Rudd kerülhetett a People magazin címlapjára.

A hagyományokhoz híven a People magazin ismét megválasztotta az év legszexibb férfiját, aki idén nem más lett, mint az örökifjú színész, Paul Rudd. Elsőre kicsit meglepő lehet a döntés, hiszen Rudd inkább az a cuki szomszédsrác típus volt egész életében, és soha nem kifejezetten a kinézete miatt hívta fel magára a figyelmet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

People Magazine (@people) által megosztott bejegyzés

A szavazás végeredményén maga Rudd is meglepődött. Ahogy a magazinnak adott interjújában kifejtette, tudja jól, hogy az emberek nem feltétlenül rá számítanának egy ilyen díj kapcsán. „Elég tisztában vagyok magammal annyira, hogy tudjam, az emberek meg fognak lepődni, ha meghallják, hogy engem választottak. Ez nem álszerénység, tudom jól, hogy egy csomó olyan férfi van, aki megérdemelte volna helyettem”- magyarázta, majd viccesen hozzátette, hogy persze nem fogja elutasítani a díjat, mivel reméli, így majd ő is meghívást kap azokra a „szexi vacsorákra”, amiken az elődei, például George Clooney, Brad Pitt, vagy a tavalyi nyertes és Michael B. Jordan is részt vett.

Peoplemagazin már 1985 óta minden évben kiosztja a legszexibb élő férfinak járó címet, amit a legelső évben Mel Gibson kapott meg. Az elmúlt évek során többek között Tom Cruise, George Clooney, Jude Law, Matthew Mcconaughey és David Beckham is elnyerte ezt a címet, Brad Pitt és Johnny Depp pedig még duplázni is tudott. Pittet és Deppet két-két évben is kikiáltották a világ legszexibb férfijának. Érdekesség, hogy egy néhány hete kiszivárgott információban még arról volt szó, hogy idén a szintén színész Chris Evans lesz a legszexibb, de úgy tűnik az utolsó pillanatban változott a sorrend.

Forrás: People Fotó: Getty Images

Olvass tovább!