Délelőtt 10:30, DGA (Directors Guild Association) épülete, színházterem, Beverly Hills
A DGA-ban kígyózó sorban állnak a szakmabeli meghívottak – a King Richard című mozi vetítése után Will Smith és a film másik főszereplője, Aunjaune Ellis személyesen is megjelennek a Q&A-n. A film, amelyet itthon Richárd király címmel november 18-tól láthatunk a mozikban, valószínűleg hatalmas sikert fog aratni, hiszen nemcsak a témája, hanem a színészi játék, a forgatókönyv, a rendezés, a zenei anyag, a vágás és a kameramunka is brilliáns. A film címe első hallásra félrevezető lehet, szó sincs arról, hogy Will a Bridgeton család sármos Simon Basettjével akarna vetekedni egy női szíveket elrabló kosztümös filmben. King Richard nem más, mint Richard Williams, vagyis Venus és Serena Williams sikereket hajszoló és mindent előre eltervező édesapja. Mondanunk sem kell, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel és happy enddel ér véget.
„Ha kézbe veszel egy forgókönyvet, már az első tizenöt oldal után meg tudod mondani, hogy milyen lesz a film – meséli Will Smith. – Amikor a King Richardot olvasni kezdtem, az első pár oldal után tudtam, hogy ez az író tudja mit csinál. Nem volt másképp a rendezővel sem. Vannak rendezők, akiket a sztori érdekel, van, aki a vizualitásra, a kameramozgásra fókuszál. Reinaldo Marcus Greent az emberek érdeklik. Minket is magával ragadott a szenvedélye, rengeteg érzelem tört fel a forgatások során.”
Miközben a színész a film forgatásához kapcsolódó élményeiről mesél, a végtelenül jó humorú és közvetlen Will egy kisfiút szólít a színpadra, aki szeretné megtudni a sztártól, hogyan szokták a bunyójeleneteket eljátszani a színészek. „Gyere fel és megmutatom!” – mondja. Will Smith rögtönzött kaszkadőr-mesterkurzusának is szemtanúi lehetünk, közvetlen közelről.
Ezek után már nem is meglepő, hogy Will arról is őszinte közvetlenséggel számol be, hogy a „szellentős nap” volt a kedvenc forgatási napja. „A lányok (Venust és Serenát alakító színésznők – a szerk.) is imádták ezt a napot, rengeteget nevettünk, de én még jobban imádtam, mert legalább legálisan szellenthettem munka közben” – mondja nevetve. De a szakmai közönséget sem kell félteni, valaki hátulról bekiabál: „Akkor a szellentések igaziak voltak…?” „Nem mind! De kettő-három igen, az kicsúszott!” – válaszolt harsányan hahotázva a színész, de azután ismét komolyabbra fordult a szó.
Jelenet a King Richard című filmből
„Az érdekelt a legjobban Richard alakjában, hogy mit tudtak ezeknek a lányoknak a szülei, mi történt abban a családban, hogy az öt lányból kineveltek nem is egy, hanem kettő világklasszis fekete teniszezőt? A világon az elsőket – ebben az akkoriban – teljesen fehér sportágban. Mi lehetett a titkuk? Aztán azt hiszem, megfejtettem. Egyfajta fordított motivációt alkalmaztak, a lányok szinte könyörögtek azért, hogy teniszezhessenek, mert a tenisz körülbelül az ötödik helyen állt a család értékrendjének a listáján. Először volt a család, aztán az Isten, aztán a tanulás és valahol utána jött a tenisz. A tenisz jutalom volt, de azon keresztül tanították őket kitartásra, önbizalomra, mindenre. És az a legviccesebb az egészben, hogy Richard nem is tudott teniszezni! Fejben mindent tudott a teniszről, de egyszerűen semmi tehetsége nem volt ehhez a sporthoz. Látnotok kéne, hogy tanítja az unokáját biciklizni! Én láttam. Na, az mindent elmond róla” – teszi hozzá nevetve a színész.
A beszélgetés után Will Smith még hosszasan elidőzött a vendégekkel, mindenki fotózkodhatott is vele. Én is készítettem vele egy szelfit – kár, hogy elfelejtettem megfordítani a szelfikamerát, így Will helyett csak pár láb látszik a képen. Majd legközelebb. Will láthatóan jól érezte magát, és még maradt volna egy kicsit, de a sajtósai és a testőrei sürgették, mert délután két óra is elmúlt, és még két esemény várt rá aznap.
Délután 4:30, Loews Hotel Hollywood
A National Geographic koktélpartija. A Hotel Loews 19. emeletén összegyűltek az újságírók, és egy rövid, de annál látványosabb miniprezentációban megtekinthettük, hogy a National Geographic új sorozatában, a Welcome to Earthben milyen hajmeresztő kalandokba bonyolódik Will Smith. Hol magas szirteken áll, hol kitörő vulkánok közvetlen közelében viccelődik azon, hogy vajon mennyire hőálló a ráadott munkavédelmi sisak, ha esetleg ráesik egy több ezer fokos lávadarab.
Nagyon vártuk, hogy betoppanjon erre a zárt és szűk körű eseményre Will, de sajnos megcsúszott a programja, így meg kellett elégednünk a sorozat készítőivel. Mondjuk így is megtudtam, hogy azért a képernyőn látottak közel sem olyan veszélyesek, mint amilyennek látszanak és nagyon is biztonságban volt a forgatásokon a világsztár. Az ominózus vulkános jelenetnél például egy komolyabb szakértői stáb dolgozott a helyszínen, akik folyamatosan figyelték a szélirányt, nehogy a stáb és Will Smith felé sodorja a szél a vulkáni pernyét.
Este 7:00, Dolby Színház, Hollywood
Ezen az estén a terem együtt lélegzett Will-lel. Will-lel és nem Will Smithszel, mert mindenki, aki jelen volt, úgy érezhette, hogy Will barátjává vált. A sztár a Will című önéletrajzi könyvének bemutatóján őszintén beszélt a legmélyebb magánéleti titkairól, szerelemről, gyerekkori traumákról, a gyermeke születésének boldog pillanatáról, arról, hogy mit érzett, amikor apává vált, hogy egy ital mellett, egy bárban sem tudhattunk volna meg róla többet. „Fogtam azt az icipici babát, és csak annyit kértem »Drága jó Istenem, kérlek, csak azt az egyet add meg nekem, hogy jó apa legyek«” – emlékezett vissza könnybe lábadt szemmel, majd felállt és a fiát szólította a nézőtéren, aki éppen ezen a napon, november 11-én tötötte be a 29. évét. A családi bulit Will egy zongorista kíséretében fokozta, és felolvasta a fia számára írt szabadversét köszöntésként. Will nem titkolta a válásával járó fájdalmait sem, azt mondta, talán akkor egyszer gondolt öngyilkosságra is életében. De a legmegrázóbb történetet gyerekkorából idézte fel. “Ötéves lehettem, amikor az édesapám, aki még halála után is a hősöm, megütötte anyámat. Láttam, ahogy anyám vére kifröccsen, és összeesik. Erről igazából sohasem beszéltem még. Édesanyámmal is csak a könyvem megírása után. (…) Azt hiszem, valahol ezért is lettem színész. Ha éreztem a feszültséget a családban, akkor gyorsan énekelni, viccelődni, játszani kezdtem, hogy eltereljem a figyelmet.”
Az édesapjához fűződő érzelmi kettősség máig megmaradt a színészben, de az idő elteltével már megbocsátással tekint vissza rá, és hogy a hangulatot oldja, édesapja nyers humorát is felemlegeti. „Már elég jól kerestem, és vettem pár autót és egy motort. Apám átjött, körbejárkálta a járgányokat, aztán azt mondta: Minek neked ennyi kocsi, fiam, mikor csak egy feneked van?”
A sztorizás ezzel nem ért véget. „Amikor Jade, a feleségem terhes lett, felelőtlenül azt mondtuk a nagyfiamnak, hogy »Te választhatsz nevet a kistesódnak«. Mikor kiderült, hogy a feleségem kisfiút vár, megkérdeztük a fiamat, hogy »Na, hogy nevezzük el a kistesódat?« Erre ő rávágta, hogy Luiginak! Összenéztünk a feleségemmel, és próbáltuk lebeszélni, mert a világon nincs egyetlen fekete gyerek sem, akit Luiginak hívnának…De a gyerek hisztizni kezdett, hogy »Ti mondtátok, hogy elnevezhetem, és ez a kedvenc nevem!« Egy percre ki kellett mennem a hálószobába dühöngeni – nem értettem, hogy hogyan lehettünk ennyire ostobák, hogy a gyerekre bíztuk a névválasztást. Most költözhetünk Palermóba… felhívtam a pszichológusomat, aki azt javasolta »Most vegyetek egy kiskutyát. Ha tényleg a kedvenc neve, akkor a kiskutyát fogja elnevezni Luiginek.« Megvettük a kutyát, hazavittem, letettem a gyerek elé. Volt nagy öröm! Pláne nekem, amikor megkérdeztem, hogy hogy fogják hívni a kutyust? És a válasz azonnal érkezett: »Luiginak!«. Mondtam a fiamnak, »Nagyszerű! De akkor nem hívhatják úgy a kisetesódat. Van másik neved neki is…?« És a fiam lazán rávágta, hogy van. Cristopher. Én pedig, »Bamm! Hál’ Istennek!« Úgyhogy a második filam neve így lett Christopher.”
Zárásként Will rappelt is egyet nekünk – így ért véget egy hosszú nap Will Smith számára. És a miénk is Will-lel.
Fotó: Vida Virág, Getty Images
