Emily Ratajkowskinak ismét meggyűlt a baja a testszégyenítőkkel

2021. november 26.
A modell bevallotta, hogy majdnem nem is posztolta a fotókat, melyeken haspólójából kilátszik a csupasz hasa, mert sejtette, hogy a kommentszekcióban ismét vita tárgya lesz.

Bár már 2021 is lassan véget ér, és rengeteget beszéltünk róla, a testszégyenítés még mindig köszöni szépen, él és virul az interneten. Senkit sem kímél a közösségi oldalakon tomboló gyűlölet, még a modell – és most már bestseller szerző – Emily Ratajkowskit sem. A 30 éves Ratajkowski egy korábbi képet posztolt Instagramjára, melyen a Miu Miu 2022-es tavaszi–nyári kollekciójának egyik darabját viseli, mely az egész hasát engedi látni. 

emily-ratajkowski-testszegyenites-haspolo

Ratajkowski elárulta a kép melletti leírásban, hogy kétszer is meggondolta, kirakja-e a fotót. „Majdnem nem posztoltam, mert tudtam, hogy vitát kavar majd, de tudjátok mit?! Ez az én testem, és nem vagyok hajlandó szégyellni” – írta a modell. 

Már első gyermeke, Sylvester születése után megkapta a magáét Ratajkowski a közösségi oldalak gyűlölködőitől és testszégyenítőitől a szülés utáni teste miatt. „Az emberek nagyon mérgesek voltak – mondta Howard Sternnek egy interjúban Emily Ratajkowski. – Kiraktam néhány videót, amin pizsamában voltam. Voltak nők, akik nagyon mérgesek voltak. Azt hajtogatták, hogy ezzel irreális nyomást helyezek a frissen szült nőkre. De az én testem sem ugyanolyan. A bőröm örökre megnyúlt.”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Emily Ratajkowski (@emrata)

„A testem folyamatosan változott, és nemcsak az én életemet, de a kisbabámét is vigyázta. Felfoghatatlan, ahogy a test egy másik életet nevel. Elkezdtem értékelni a testemet azért, mert sokkal több annál, mint a kinézet” – tette hozzá Ratajkowski a várandósságról.

Forrás: Grazie Fotó: Getty Images

Olvass tovább!