Emily Ratajkowski szülés utáni testén kiakadt az internet

2021. március 26. |

A modell két hete adott életet kisfiának, és úgy tűnik, ennyi idő elég is volt neki, hogy visszanyerje szülés előtti, elképesztően vékony alakját.

Emily Ratajkowski március 8-án hozta világra első gyermekét, aki a Sylvester Apollo Bear nevet kapta. A 29 éves modell azóta már a szülés pillanatairól és a szoptatásról is osztott meg fotókat a közösségi oldalán, a legutóbbi képével pedig beállt azoknak a sztároknak a sorába, akik bátran felvállalják szülés utáni testüket.

Ezt olvastad már?

Ám ha őszinték akarunk lenni, Ratajkowskinak valójában nem kellett túl sok bátorság ahhoz, hogy megmutassa magát – két héttel a szülés után ugyanis a modellnek már zavarba ejtően lapos hasa, és szó szerint tökéletes alakja van. A fotójára ránézve valószínűleg senki nem mondaná meg, hogy nemrég egy baba bújt ki belőle.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Inamorata (@inamoratawoman) által megosztott bejegyzés

Ahogy azt várni lehetett, a modell fotója durván meg is osztotta az internetet. Az egyik tábor Ratajkowski pártjára állt, és azt hangoztatták, hogy ha szerencsés alkat, ha nem, a modellnek is ugyanolyan joga van megmutatnia magát, mint bárki másnak. De természetesen meglehetősen sokan voltak azok is, akik nem fogadták ilyen jól Ratajkowski fotóját, és azt mondták, hogy a modell szülés utáni teste már-már természetellenes. A kritikusok szerint Ratajkowski a fotókkal csak azt érte el, hogy ezután nők ezrei fogják még rosszabbul érezni magukat a szülés utáni alakjuk miatt. Véleményük szerint, aki ennyire szerencsés alkat, az jobban tenné, ha nem mutogatná magát. Ez utóbbi csoportba tartozott, Claire Holt is, a Pretty Little Liars című sorozat egykori sztárja, aki Ratajkowski fotójára reagálva az alábbit írta ki az Insta-sztorijába:

„Nem akarok egy Grincs lenni, de valamiről beszélnem kell, mert nagyon zavar. Ha megosztasz egy fotót a tökéletesen lapos hasadról, ami 10 nappal a szülés után készült, és azt pozitív testképnek nevezed, olyan, mintha mutogatnád a millióidat, ami a számládon van, és azt mondanád, hogy ez csak siker-pozitív hozzáállás… Ettől csak mások fogják magukat rosszul érezni, és ez nem normális, te egy kívülálló vagy, szerencsés vagy. Lehetne úgy is használni az Instát, hogy az emberek ne érezzék rosszul magukat?”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Claire Holt (@claireholt) által megosztott bejegyzés

De természetesen a másik oldalnak a képviselői is hangot adtak véleményüknek, egy Alex Light nevű influenszer például azonnal a védelmébe vette Ratajkowskit.

„Megértem, hogy Ratajkowski fotóitól miért érzi olyan sok nő rosszul magát… Látni valakit mindössze 11 nappal a szülés után ilyen szupermodell alakkal, rossz hatással lehet a mentális egészségre. Tény, hogy a fotója nem biztos, hogy segít a terhesség utáni pluszkilókkal küzdő nők életén, de azt gondolom, ő valójában sosem akart része lenni ennek a beszélgetésnek, ami most mégis róla folyik. A dühünket inkább az ellen a rendszer ellen kellene fordítani, ami elvárja a nőktől, hogy szülés után ilyen alakot kívánjanak maguknak. Ez a valódi probléma.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alex Light🕊 (@alexlight_ldn) által megosztott bejegyzés

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok