Rihannát nemzeti hőssé tüntették ki

2021. december 01.
A Karib-térség szigetállama, Barbados hétfőn elszakadt a brit koronától, és köztársasággá alakult. A függetlenedést egy látványos ceremóniával is megünnepelték, amelyen nemcsak Károly herceg volt jelen, de a barbadosi származású Rihanna is. Az énekesnő az esemény alkalmából még egy kitüntetést is kapott.

Barbados ugyan hivatalosan már 1966-ban elnyerte függetlenségét Nagy-Britanniától, de mind a mai napig a mindenkori brit uralkodó – jelenleg II. Erzsébet királynő  – volt az ország címzetes államfője. Hasonlóan mint más korábbi brit gyarmatokon, például Ausztráliában.

Ezzel a hétfői végleges elszakadással II. Erzsébet királynőt Sandra Mason köztársasági elnök váltotta fel, míg az ország tényleges irányítója Mia Mottley kormányfő maradt. A brit korona tiszteletben tartotta Barbados döntését, és hogy támogatásukat kifejezzék, a királynő képviselőjeként, és egyben az utódjaként, Károly herceg is Barbadosra repült a hétfői ceremóniára.

rihanna

De nem csak Károly volt az egyedüli híresség, aki részt vett az ünnepségen – természetesen meghívást kapott rá a világ valószínűleg legismertebb barbadosija is, Rihanna, akit az ünnepség során Barbados nemzeti hősének tüntettek ki.

„Ragyogj továbbra is, akárcsak egy gyémánt” – mondta beszédében Mia Mottley kormányfő Rihannának, utalva az énekesnő Diamonds című számára.

rihanna-karoly-herceg

Rihanna és Károly herceg

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!