Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik gyermeküket várják

2022. szeptember 16.
Ismét bővül a család: a negyedik baba a hétéves James, az ötéves Inez és a kétéves Betty után érkezik.

A Gossip Girl sztárja csütörtökön a 10. Forbes Power Women’s Summit rendezvényre volt hivatalos, ahol egy flitteres, hosszú ujjú miniruhában jelent meg, ami nemcsak a színésznő szépségét, hanem pocakját is kiemelte: Blake Lively ugyanis negyedik kisbabájával várandós.

blake-lively-ryan-reynolds-babavaras

Ryan Reynolds és Blake Lively 2010 óta vannak együtt, a Zöld Lámpás forgatásán ismerkedtek meg, két évvel később pedig összeházasodtak. A Reynolds tavaly ősszel jelentette be, hogy egy időre visszavonul a színészettől, mert a családjára szeretne koncentrálni. A Deadpool sztárja a LinkedIn Newsnak azt mondta a döntésével kapcsolatban: „Számomra a legnagyobb dolog – és tudom, hogy neked is vannak gyerekeid – az, hogy nem akarom kihagyni ezt az időt velük.”

Reynolds később azt mondta, egyszerűen csak normális emberként akar élni, és kijelentette: „Azt akarom, hogy a gyerekeimnek normális időbeosztása legyen. Sok éven át, amikor a feleségem, Blake filmet forgatott, én nem forgattam filmet, hanem a gyerekekkel voltam, és fordítva. Tehát egyfajta kompromisszumot kötöttünk. Valójában soha nem dolgoztunk egyszerre, de mindig távol voltunk, tehát a gyerekek is távol voltak.”

A színész azt is elmondta, hogy ez az életmód egyre nagyobb kihívást jelent, ahogy gyermekei idősödnek, de nagyon élvezi, hogy jelen lehet az életükben. „Imádom reggel iskolába vinni őket, szeretem hazahozni őket – mondta Reynolds. – Szeretem, hogy van időm a kettő között arra, hogy a szenvedélyeimre koncentráljak.”

Forrás: People, Fotó: Getty Images

Olvass tovább!