Már idén tavasszal bejárta a sajtót a hír, hogy Lindsay Lohan karácsonyi filmmel tér vissza, most pedig már el is érhető a Netflixen a Karácsonyi románc című ünnepi mozi. A filmben Lohan egy elkényeztetett örökösnőt alakít, aki egy síbaleset után amnéziás lesz. A baleset után egy özvegy férfi fogadja be, aki egy kis családi síközpontot vezet – és természetesen idővel szerelem szövődik köztük.
Lindsay Lohan színészi munkái 2013 óta nagyon rapszodikusak, tulajdonképpen csak mellékszerepeket vállalt, de a 2014-es West End-színdarab, a Speed-the-Plow után kifejezetten pozitív kritikákat kapott.
Gyerekszínészként 1998-ban indult be Lindsay Lohan karrierje az Apád-anyád idejöjjön! című filmmel, de játszott a 2004-es kultfilmben, a Bajos csajokban is. Ezután leginkább a balhéiról volt híres, Lohan ellen több büntetőeljárás is indult, sőt, börtönbe és elvonókúrára is került. Felépüléséről 2014-ben reality show-t forgatott, illetve egy másik realityvel is próbálkozott 2019-ben, melyben egy görög tengerparti bár vezetését bízták rá.
Drogfüggősége és alkoholizmusa után most a vörös szőnyegre is visszatért, ahová újdonsült férje, Bader Shammas is elkísérte őt. A bemutatón Lohan egy elegáns, áttört virágos ruhát viselt, ami mesésen mutatott rajta, és láthatóan nagyon boldog új férje mellett.
Fotó: Getty Images