Vitray Tamás 90 évesen ismét szerelmes

2022. november 17.
A kultikus televíziós november 5-én töltötte be a 90. életévét. 

Novemberben elején a Vígszínházban tartották Vitray Tamás 90. születésnapi köszöntését. A televíziós ünnepségét már az új párja szervezte.

Vitray Tamás 87 esztendős korában vált el harmadik feleségétől, Kállay Bori színésznőtől. A közvéleményt sokáig megosztotta a kései válás, voltak, akik azt kérdezték, ilyen idős korban már miért válik el az ember, ki fog így gondoskodni róla utolsó éveiben, de olyanok is voltak, akik a televíziós mellett kiállva úgy gondolták, bárhány évesen is jöhet még az ember életébe új szerelem. „Úgy alakult, hogy egyszerűen nem volt szabad folytatnunk, mert nem vezetett volna semmi jóra” – mondta a Nők Lapjának a válásáról.

vitray-szerelem

Egy éve, az új kapcsolat előtt így fogalmazott a Blikknek: „Nem köntörfalazok: vágyom egy társra. Az viszont kérdés, amit várok egy társtól, az tud-e még teljesülni. Vagy hogy én tudom-e teljesíteni, amire a másik vágyik. 89 év sok, nem tudok túl sok mindent garantálni, egy ezüstlakodalmat például már biztosan nem.”

A 90 éves Vitray Tamás most ismét párra talált. Új párja régi kollégája, ketten együtt azonban nem a gondtalan nyugdíjas éveiket töltik, hanem helyette itthon és külföldön dokumentumfilmeket forgatnak.

Fotó: Central-archívum