Chris Hemsworth visszavonul a színészettől súlyos diagnózisa miatt

2022. november 19.
A családjára és az egészségére akar koncentrálni.

Chris Hemsworth komoly döntésre szánta el magát: átmenetileg visszavonul a színészettől, hogy több időt tölthessen a szerettei körében. Az elhatározást azután hozta meg, hogy szerepelt a National Geographic Limitless című dokusorozatában, ahol elvégeztek rajta egy genetikai tesztet. A vizsgálat fény derített rá, hogy Hemsworth a szüleitől megörökölt két APOE4 gént, ez a kombináció pedig azt jelenti, hogy a színésznél kifejezetten nagy az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázata.

chris-hemsworth

A sorozat késztői felajánlották ugyan a színésznek, hogy a diagnózist, és az erre adott reakcióját kivágják a sorozatból, de Hemsworth úgy döntött, vállalja a dolgot. Ezzel is motiválni szerette volna az embereket arra, hogy figyeljenek jobban oda az egészségükre.

A színész hangsúlyozta, hogy a visszavonulása csak átmeneti, de egy ideig biztosan nem vállal új szerepet, mert a szembenézés a saját halandóságával ráébresztette, hogy több időt kellene a szeretteivel töltenie.

Forrás: Ign Fotó: Getty Images

Olvass tovább!