Serena Williams meseszép Vogue-borítóval jelentette be visszavonulását

2022. augusztus 11.
„Nőként választanom kellett a tenisz és a család között” – mondta Serena Williams abban az interjúban, amiben visszavonulását jelentette be. A US Openen még játszik minden idők egyik legnagyobb teniszbajnoka.

„Soha nem szerettem azt a szót, hogy visszavonulás – mondta Serena Williams. – Nem érzem túl modern szónak. Úgy gondolok erre, mint egyfajta átmenetre, de próbálok odafigyelni arra, hogyan mondom ezt, mert tudom, milyen különleges értelmet hordoz és mekkora jelentése van az emberek egy közösségének. Talán a legjobb szó, ami leírja, mi történik velem éppen, az evolúció.” 

Serena Williams azt is elmondta a Vogue-nak adott interjújában, hogy azért döntött a visszavonulás mellett, mert a családjára szeretne fókuszálni és az egyre nagyobb kockázatitőke-befektető cégére, a Serena Venturesre. „Másfelé fejlődök, el a tenisztől, olyan dolgok felé, amik fontosak számomra. Van egy családom. Szeretném bővíteni ezt a családot.”

serena-williams-visszavonulas-vogue

„Soha nem akartam választani a tenisz és a család között. Ez nem igazságos. Ha férfi volnék, most nem ezt írnánk, mert kint lehetnék a pályán, és győzhetnék, mert a feleségem elvégzi a családbővítés fizikai részét” – mondta a 40 éves Serena Williams. 

Williams a legsikeresebb női teniszező és minden idők második legsikeresebb bajnoka 23 Grand Slam győzelmével. Csupán Margaret Court győzött nála többször, 24 alkalommal. A 2017-es Australian Open óta azonban nem sikerült nyernie Serena Williamsnek, hosszabb időre szünetet is kellett tartania személyes okokból és sérülés miatt. 2017 áprilisában árulta el, hogy 20 hetes terhes, és kihagyja a szezon további tornáit. 2018-ban tért vissza, miután majdnem meghalt lánya, Olympia születése közben. A következő nyolc Grand Slam torna közül négyben a döntőbe jutott, de nem sikerült kivívnia a 24. Grand Slam győzelmét. A 2021-es wimbledoni tornán sérülést szenvedett, 2022 júniusáig nem is tudott játszani. A Vogue-interjúban azt is elmondta, hogy nem tudja, fizikailag képes lesz-e az utolsó tornáján, az US Openen játszani, de megpróbálja.

serena-williams-visszavonulas-vogue

„Nem akarok valami ünnepélyes, utolsó pályán töltött pillanatot – mondta Serena Williams. – Szörnyű vagyok a búcsúzásban, a világ legrosszabbja.”

„De azt szeretném, ha mindenki tudná, több mint hálás vagyok, szavakkal ki sem tudom fejezni. Annyi győzelemhez és annyi trófeához segítettek hozzá az emberek. Hiányozni fog ez az énem, a lány, aki teniszezik. És hiányozni fognak az emberek.”

Forrás: Insider Fotó: Getty Images, Twitter/Vogue

Olvass tovább!