Nem csak Regé-Jean Page, egy másik főszereplő sem tér vissza a Bridgerton 3. évadába

2023. január 30.
Még egy egykori főszereplőt hiányolni fogunk az új szériából.
bridgerton-masodik-evad

Elég fájdalom volt a rajongóknak, hogy a Bridgerton egyik főszereplője, Regé-Jean Page már nem lesz a következő évadban, de most íme egy újabb „csapás”: sorozatbeli felesége, Phoebe Dynevor sem lesz benne a következő szériában. 

Maga a színész kotyogta el a Screen Rantnek adott interjújában, hogy a következő évadot ő már csak mint néző fogja követni. A döntés azért meglepő, mert ő volt az első évad főhőse, a másodikban pedig folyamatosan feltűnt mellékszereplőként a színen, így követhettük az életének alakulását is a főszereplők életének bonyodalmai mellett.

Ahogyan az első évad után, most, a második után is új szereplők tűnnek fel a színen és egy teljesen új cselekményszál kerül majd kibontásra, de azért sajnáljuk, hogy az első évad főszereplőitől teljesen megválnak a sorozatban. 

Összefoglaló Daphne és Simon szerelméről: 

Fotó: Netflix