Károlynál betelt a pohár – elege lett Kamilla botrányos viselkedéséből

2023. május 15.
Durva konfliktusra derült fény a brit királyi pár között: a frissen megkoronázott III. Károlynak állítólag nagyon elege lett felesége, Kamilla viselkedéséből, ami szerinte tiszteletlen és kártékony.
ez a bámulatos 2200 gyémánttal kirakott korona kerül Kamilla királyné fejére

Úgy tűnik, a brit királyi párnak nem felhőtlen a párkapcsolata – legalábbis a napokban durva, aggodalomra okot adó konfliktusra derült fény III. Károly és Kamilla királyné között. Azt már korábban lehetett tudni, hogy Kamilla eléggé megsértődött azon, ahogyan Harry herceg Tartalék (Spare) című önéletrajzi kötetében írt róla. Úgy tűnik, még mindig ott van benne a tüske, ugyanis a királyi családhoz közeli források szerint az új királyné nagyon nehezményezte, hogy Harry – bár csak minimálisan – részt vesz majd férje koronázásán.

Az OK magazinnak nyilatkozó források szerint Kamilla egyetért Vilmos herceggel abban, hogy Harry meghívása a ceremóniára „gerinctelen húzás” volt Károly részéről, és jobban tette volna, ha inkább „kitiltja Harryt és Meghan Markle-t a királyságból” – ezzel is egyértelművé téve, hogy az uralkodói ház nem tolerálja ezt a viselkedést. Kamillát a személyes sérelmein túl állítólag azért is zavarja a dolog, mert szerinte Károly döntése miatt „csökken majd a népszerűségük” a britek körében.

III. Károlynak is van azonban egy-két szava a dologhoz: a titkos forrás szerint a királynak elege van belőle, hogy a hozzá közel állok megkérdőjelezik a döntéseit és megpróbálják aláásni a tekintélyét, Kamilla királyné viselkedését pedig kifejezetten „ártékonynak és tiszteletlennek” tartja. A forrás azt is hozzátette, hogy a királyi pár között feszült a viszony és „egy étkezést sem bírnak veszekedés nélkül végigülni”. Ki tudja, lehet, hogy ha a konfliktus eszkalálódik, Károly újra a válás mellett dönt?

Forrás: Marie Claire UK, Fotó: Getty Images