Matt Damon a legbüszkébb lányos apuka

2023. július 13.
Matt Damon csodás hölgykoszorúban ünnepelte új filmje premierjét, bebizonyítva, hogy nagyon jó dolog négy nagylány apukájának lenni.

Nemrégiben még nyaralásán villantotta meg izmos felsőtestét, most már teljes gőzzel belevetette magát új filmje promó-turnéjába Matt Damon. A színész július 11-én az Oppenheimer párizsi bemutatóján jelent meg, ahová természetesen nem egyedül érkezett – három nagylánya is elkísérte.

A nagyszabású premieren ott volt a 12 éves Stella, a 14 éves Gia és a 24 éves Alexia is, egyedül a 17 éves Isabella nem tudott eljönni, aki szintén Matt Damon és Luciana Damon közös gyermeke. A képekről egyértelműen látszik, hogy az 52 éves Damon nagyon élvezi a fiatal hölgykoszorút, sőt, ő is egészen megfiatalodik ragyogó, mosolygó lányai társaságában.

Bár a lányok általában kerülik a reflektorfényt, nem ez az első alkalom, hogy elkísérték Matt Damont egy vörös szőnyeges eseményre. Március végén apjukkal tartottak az Air bemutatójára is, ahová mindannyian passzoló szettekben érkeztek, és ahol édesanyjuk, Luciana is velük pózolt.

Az Oppenheimer, Christopher Nolan legújabb filmje az atombomba feltalálásának történetét meséli el. A fizikust a zseniális Cillian Murphy alakítja, míg feleségét Emily Blunt formálja meg. A nagyszabású alkotás július 21-én kerül a mozikba.

Forrás: Popsugar Fotó: Getty Images