Ezek a hírességek a rajongóikkal házasodtak össze

2021. szeptember 12. |

Egy lelkes rajongónak már az is hatalmas ajándék, ha személyesen találkozhat a kedvencével, vannak azonban olyanok, akiket akkora szerencse ér, hogy szerelem is szövődik közöttük.

Igaz, hogy a hírességek gyakran randizgatnak és házasodnak egymás között, számos példa van azonban arra is, amikor egy rajongójukkal esnek szerelembe. Most ilyen párokat mutatunk.

Jason Momoa és Lisa Bonet

Mindketten színészek, egyikük azonban gyerekkora óta rajongott a másikért, jóval azelőtt, hogy színésznek állt volna: a pár 2017-ben házasodott össze, de Lisa és Jason akkor már 12 éve szerették egymást, az első kislányuk is 2007-ben született. A Trónok harcában Khal Drogoként felbukkanó Jason egészen kicsi korától kezdve rajongott a nála 11 évvel idősebb Lisaért, akit egy amerikai sorozatban látott. A kis Jason akkor azt mondta az anyukájának, hogy fülig szerelmes Lisába, és legszívesebben vele élné le az életét. Lisa egyébként Lenny Kravitz felesége is volt, de a sors végül úgy hozta, hogy az időközben a szintén színészként ismertté vált Jason Momoa gyerekkori álma váljon valóra. Jason és Lisa 2005-ben találkoztak először egy jazzklubban, ahol közös barátaik mutatták be őket egymásnak. Úgy hírlik, a szerencsés egykori rajongó erről csak második gyermekük születése után beszélt először Lisának, addig nem vallotta be, amit az anyukájának mondott a színésznőről.

Jason Momoa és Lisa Bonet

Hailey Baldwin és Justin Bieber

Justin Bieber is az egyik rajongójával állt az oltár elé. Hailey Baldwin modell ugyanis a kezdetektől fogva odáig volt Justinért. Amikor az énekes Selena Gomezzel járt, többször is elmondta, hogy igazi tinédzser álompárt alkotnak, azt azonban nem tette hozzá, hogy valójában ő álmodozik Justin közelségéről. Hailey és Justin 2009-ben találkoztak először, az amerikai Today Show színfalai mögött, ahol a modell apja, Stephen Baldwin mutatta be őket egymásnak. A boldogító igent először titokban mondták ki 2018-ban, majd egy évvel később nagyszabású lagzival ünnepeltek.

Justin Bieber és Hailey Baldwin

Anne Hathaway és Adam Shulman

Az ő történetük igazán romantikus: miután Anne Hathaway szíve 2008-ban alaposan összetört, mert férje, Raffaello Follieri tehetős vállalkozó csalás miatt került összetűzésbe a törvénnyel, a barátai nem törődtek azzal, hogy hallani sem akar új kapcsolatról. Bemutatták Anne-nak egyik nagy rajongóját, Adam Shulmant, és a kémia azonnal működésbe lépett. Bár másfél hónapot vártak az első randival, végül csak sort kerítettek rá – ez annyira jól sikerült, hogy 2012-ben össze is házasodtak, és mostanáig két gyerekük született.

Anne Hathaway és Adam Shulman

Matt Damon és Luciana Barroso

Amolyan fordított Hamupipőke-sztori az övék: Matt ismert színész volt, akiért a pincérnőként dolgozó Luciana nagy odaadással rajongott. Egy napon épp abba a bárba érkezett egy kis lazításra Matt stábja, amelyikben az argentin lány dolgozott. Amint meglátták egymást, fellobbant közöttük a szikra. Luciana azzal lopta be magát végképp Matt szívébe, hogy segített neki kereket oldani, amikor a többi rajongó túl lelkesen követelt tőle autogramot. 

Matt Damon és Luciana Barroso

Adam és Jackie Sandler

Adam Sandler egy baráti társaságában ismerte meg feleségét, Jackie-t, aki hatalmas rajongója volt, és mindent tudni akart róla és a filmes világról. Házasságkötésükre 2003-ban került sor, Jackie azóta minden forgatásra elkíséri szeretett férjét.

Adam és Jackie Sandler

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok