Testbeszédszakértő leplezte le Katalin hercegné Vilmos iránt érzett dühét

2023. augusztus 07.
A walesi hercegnét gyakran dicsérik visszafogottságáért.
katalin-hercegne-ii-erzsebet-ekszer

Katalin hercegnét gyakran dicsérik a nyilvánosság előtt tanúsított visszafogottságáért, valamint azért, hogy mindig ügyel rá, hogy betartsa a királyi etikettet. Egy testbeszédszakértő szerint azonban volt olyan alkalom, amikor Katalin nem tudta leplezni a walesi herceg iránt érzett haragját. Judi James szakértő véleménye szerint a pár 2017-es varsói tartózkodása alatt a hercegné különösen „stresszesnek” tűnt. 

Dianával ellentétben, akinek arckifejezése rögtön elárulta az erőteljesen ingadozó érzelmi állapotát, Katalin ügyesen el tudja fedni az érzéseit, ami azt jelenti, hogy pontosan úgy végzi a munkáját, ahogyan azt elvárják tőle, anélkül, hogy az arcán a negatív érzelmek akár csak egy pillanatra is feltűnnének” – magyarázza Judi James. Ez alkalommal azonban Katalin „mosolytalan arckifejezése megdöbbentőnek tűnt”, és James azt állítja, hogy több olyan fotó is készült róla, amelyen „néhány szúrós pillantást vetett Vilmosra, miközben ő megpróbált semleges maradni, egy halvány, udvarias, összezárt ajkú mosollyal, ami sajnálkozásnak vagy kínosnak tűnt”.

A testbeszéd-szakértő leplezte le Katalin hercegné Vilmos iránt érzett dühét

Az a bizonyos 2017-es eset Varsóban

Katalin szokatlanul hűvös viselkedését akkoriban a királyi rajongók is észrevették. Ettől azonban sokak szemében csak még szimpatikusabbá vált, mert bebizonyította, hogy még a királyi családtagoknak is lehetnek rossz napjai.

Forrás: marieclaire.co.uk Fotó: Getty Images