Angelina Jolie tegnap este ellátogatott a budapesti Operába, ahol Verdi Rekviemjét tekintette meg. Az előadás annyira jól sikerült, hogy a színésznő könnyekig hatódva tapsolta meg a művészeket a darab végén. A képekre kattintva lehet őket nagyobb méretben is megnézni.
Angelina Jolie a Károlyi-kert környékén tűnt fel a héten, ugyanis Budapesten forgatják legújabb filmjét, amelyben Maria Callast, a legendás operaénekesnőt fogja alakítani. Mindenki kíváncsian várja a végeredményt, a képek alapján a színésznő átalakulása Callassá tökéletesnek tűnik Azért is izgalmas ez a készülő új film, mert utoljára két éve, az Örökkévalók című filmben láthattuk a színésznőt, régen volt már igazán nagy dobása a mozi területén.
Kicsit utánanéztünk, mit csinált Jolie mostanában!
Élet a válás után
A színésznő és Brad Pitt válása nem ment sem szépen, sem simán. A per 2016-os kezdete után még 2021-ben is zajlottak az alkudozások a páros között, ugyanis Angelina egyáltalán nem akarta, hogy a gyerekei felügyelet nélkül legyenek Brad Pitt-tel. Ennek kapcsán felmerültek pletykák a színész alkoholizmusával és agresszivitásával kapcsolatban is, de most talán nyugvópontra értek a dolgok és képesek szülőként együttműködni.
Jolie-t régen láttuk már igazán sikeres film főszerepében, ugyanis az anyaság mellett főleg jótékonysági munkáira koncentrált, valamint nemrég egy ruhakollekció elkészítésében is részt vett. A most Budapesten forgó Callas-film tökéletes lehetőség lenne a nagy visszatérésre, kíváncsian várjuk a végeredményt!
Forrás: Facebook Fotó: Getty Images