György herceg idén vélhetően bentlakásos iskolába fog járni

2024. január 02.
Katalin hercegné és Vilmos herceg az idei évben sem fog unatkozni. A házaspár felfedte, hogy milyen projektek várnak rájuk a 2024-es évben.
A királyi család

Katalin hercegné és Vilmos herceg lerántotta a leplet arról, hogy milyen projekteket is terveznek megvalósítani 2024-ben, ugyanis már számos dolgot véglegesítettek az évre. 

Az elkövetkezendő egy évben számos nemzetközi utazás vár a házaspárra. Ugyan Katalin tavaly nem utazott hivatalos minősítésben külföldre – ellentétben Vilmossal – azonban idén Rómát, illetve Olaszországot tűzték ki úti célnak. Az utazások mellett pedig újabb mérföldkőhöz érhet a királyi család, pontosabban György herceg, hiszen vélhetően bentlakásos iskolába fog járni. Egyelőre Vilmos korábbi iskolája, az Eton College, illetve Katalin Marlborough-ben elhelyezkedő iskolája is szóba került. 

Az új évben továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a királyi pár életében a különböző kampányok. Ilyen például Vilmos herceg Homewards alapítványa, amely a hajléktalanság ellen küzd, továbbá Katalin Shape Up projektje, amely a kisgyermekkori fejlődést támogatja. Az év második felében Vilmos pedig kihirdeti az Earthshot-díjának negyedik évét, amely egy környezetvédelmi díjátadó.

Mindemellett továbbra is támogatják Károly királyt, illetve Kamilla királynét hazájukban, illetve külföldön is. Támogató szerepük nyilvánvalóvá vált, amikor a pár segített üdvözölni a dél-koreai elnököt az Egyesült Királyságba történő látogatása során, továbbá segítettek vendégül látni a diplomáciai testületet is a Buckingham-palota éves fogadásán.

Forrás: People Fotó: Getty Images