Tom Cruise nem tartotta a szavát – Kiderült, miért nincs kapcsolata lányával

2024. július 10.
Tom Cruise és lánya, Suri között közel 10 éve semmilyen kapcsolat nincsen. Kezd egyre világosabbá válni, hogy ki miatt lett ez így.
Tom Cruise Suri

Bár mostanában Suri Cruise került a figyelem középpontjába azzal, hogy elhagyta apja vezetéknevét, de Tom Cruise épp eleget tett azért, hogy a tinilány így döntsön.

Egy belsős forrás szerint Tom Cruise volt az, aki meghozta a nagyon egyértelmű döntést, miszerint „nem akarja látni a lányát”. Ennek hátterében pedig a színész választott vallása, a szcientológia áll. Sokak számára világos lett mára, hogy Tom Cruise életében az első és legfontosabb helyen a szcientológia tanyázik. 

Tehát a találgatásokkal ellentétben a színészt nem volt felesége, Katie Holmes tiltotta el egyetlen közös lányuktól, hanem egy az egyben Tom Cruise-é volt a döntés. 

„Tom újra és újra bebizonyította, hogy életében az első helyen a szcientológia, és annak vezetője, David Miscavige állnak. Ezért vágta ki az életéből egy az egyben a lányát. Teljes egészében Tom döntése volt, hogy elhatárolódik Suritól, senki másé” – mondta a bennfentes.

Tom Cruise évek óta nem tartja a kapcsolatot lányával, Surival

Tom Cruise évek óta nem tartja a kapcsolatot lányával, Surival

Mindez különösen érdekes egy 2006-ban, Suri születésének évében készült interjú fényében, amelyben Tom Cruise az apaságról való elképzeléseiről beszélt.

„Egész életemben apuka szerettem volna lenni. Mindig úgy gondoltam, hogy a gyerekeim majd támaszkodhatnak rám, és én mindig ott leszek nekik és szeretem majd őket – és sosem teszek majd olyan ígéretet nekik, amit ne tudnék betartani.”

Ezzel a kijelentéssel ment szembe Tom Cruise teljes mértékben, mikor 10 éve egyszerűen kiradírozta életéből a lányát. 

Később, 2013-ban így nyilatkozott a Suritól való eltávolodását firtató kérdésekre:

„Nézze, amikor egy pár elválik…megváltoznak a dolgok. Minden sokkal bonyolultabbá válik.”

Mindenesetre a bennfentesek szerint Suri jobban járt, hogy apja nem volt jelen az életében. Tom Cruise lánya pár hónapja érettségizett, szeptembertől pedig New Yorkban kezdi meg tanulmányait egy neves egyetemen és „csodás fiatal hölgy lett belőle”.

Forrás: themirror.com     Fotó: Getty Images